Piramis évek - Révész Sándor és Závodi János koncertje Dunaszerdahelyen

Piramis évek - Révész Sándor és Závodi János koncert Érsekújvárban

2017. március 4-én este Dunaszerdahelyen a Városi Sportcsarnokban ad koncertet Révész Sándor és Závodi János Piramis évek címmel.

A legendás zenekar egykori énekese és szólógitárosa néhány dal erejéig újra az eredeti hangon szólaltatja meg az ismert dalokat.

Vendég a B52: Jankai Béla, Kálmán Gyuri, Pálmai Zoltán, Szűcs János és Járdány Barna zenekara. Belépő elővételben 17 euró, helyszínen 20 euró. Mindenkit szeretettel várnak. 

FACEBOOK ESEMÉNY

 

A Piramis évek koncertek 2017-ben is folytatódnak. A turné hangsúlyos zenei célkitűzése, hogy a dalok a lehetőségekhez képest eredeti formában, a régi hangkép iránti maximális hűséggel szólaljanak meg. A két zenei ikon fiatal tehetséges „szövetségesekkel” lép színpadra:

Horváth Ákos – gitár, vokál
Nagy Gergő – gitár
Megyaszay István-Megya – basszusgitár
Delov Jávor – dob

 

 

A Piramis a 70-es évek második felének, és a 80-as évek elejének hihetetlenül népszerű rock zenekara volt, a kor könnyűzenei életének kínosan magasba ívelő üstököse. A dalok nagy részét ma is kívülről fújja és rendületlenül imádja több generáció; felelevenítésük az eredeti énekhangon és az egykori dinamikával nemcsak a régi rajongóknak kínál szenzációs élményt, de ínyencség lehet minden zenebarát számára. Mert a múlt és a régi lázak megidézésén túl világszínvonalú mai zenét ígér a koncertsorozat, amire bőven elég garanciát jelent a formáció szakmai tapasztalata, hitelessége, lelkes odaadása.

ATEMPO.sk