Jótékonysági gála a Komáromi Jókai Színházban

Jótékonysági gála a Komáromi Jókai Színházban

2017. február 12-én, vasárnap 15.00 órától a Komáromi Jókai Színház és a Csavar Színház jótékonysági színházi délutánt szervez, melynek teljes bevételét Gelle Szofika kezelésére ajánlják fel. Az előadás, a 200 éve született költőóriás Arany János verseiből, balladáiból áll össze, s ezért is kapta az „Ember lenni mindég, minden körülményben” címet.

A gála első részében a Tetemre hívás című zenés ballada-összeállítást láthatják nézőink Tóth Tibor Jászai Mari-díjas színész és zenésztársai (Kováts Marcell, Madarász András, Farnbauer Péter) előadásában, Gál Tamás pedig A nagyidai cigányok című előadásával lép színpadra.

Jegyek az előadás előtt másfél órával válthatók a színház előcsarnokában, a belépőjegy alapára 5 euró, de minden további támogatást szívesen fogadnak. Mindenkit szeretettel várnak.

aTEMPO.sk