Táncház a Hungarian FolkEmbassy-val Komáromban

Táncház a Hungarian FolkEmbassy-val Komáromban

2017. március 2-án, csütörtökön 20.00 órától Komáromban a Borozóban (Európa Udvar) Táncházat szerveznek. Zenél a Hungarian FolkEmbassy zenekar (Magyar Népzenei Nagykövetség). Mindenkit sok szeretettel várnak.

FACEBOOK ESEMÉNY

A Hungarian FolkEmbassy – Magyar Népzenei Nagykövetséget (röviden: FolkEmbassy) Rosonczy-Kovács Mihály, népzenész-történész alapította azzal a céllal, hogy a zenekar az autentikus magyar népzene által képviselje Magyarországot a nemzetközi színtéren, elsősorban a hazánknak stratégiailag fontos országokban, ezáltal is hozzájárulva a diplomáciai kapcsolatok informális megerősítéséhez, valamint a népzene legmagasabb fokokon való létjogosultságának elismeréséhez. Másik célja a népi kultúra és a polgári értelmiség kapcsolatának újbóli szorossá tétele. Egy ilyen szimbiózis mindkét fél számára létfontosságú: csak így maradhat fönn a városi népzene műfaja, amelyet az értelmiség „teremtett meg” a paraszti kultúrára támaszkodva, és csak egy ilyen, értelmiségi, a népi kultúrát viszont napi szinten „használó” városi réteg tud hosszútávon szellemi hátteret biztosítani Magyarországnak, hogy ne olvadjon föl a 21. század egységesítő törekvéseiben. Soós András, Magyarország egyik legkiválóbb népzenésze 2013-ban vette át a FolkEmbassy művészeti vezetését. Rosonczy-Kovács és Soós is Junior Prima díjas, utóbbi 2009-ben megnyerte a 2. Országos Prímásversenyt. Kettősük valamint az általuk meghívott zenészek (Hegedűs Luca, Orsós Tamás és Király Tamás) és közreműködők (Berecz István, Hetényi Milán, Navratil Andrea) biztosítják, hogy a Hungarian FolkEmbassy – Magyar Népzenei Nagykövetség mind művészileg, mind szellemileg bármilyen körülmények között képviselni tudja Magyarországot.

aTEMPO.sk