ZSEB zenekar és Jó LaciBetyár Kolonban

Koloni falunapok

2014. július 3. és 6. között rendezik meg Kolon községben több helyszínen az idei falunapokat. Gazdag program, értékes díjak várnak mindenkire. A belépés ingyenes.

Frissítő a rendezvény egész ideje alatt biztosított. A helyi CSER vadásztársaság tagjai finom ételekkel kedveskednek a látogatóknak. A szombati nap folyamán a Spolok – Vínum de Colon – Társulat tagjai koloni borokkal várják a vendégeket.

Program

július 3. csütörtök

19.00 Kultúrház
Előadás: Architektonikai-történelmi kutatások Kolonban
Előadás a múzeum és a templom körüli architektonikai-történelmi kutatások eredményéről Ing.arch.Peter Hudák, PhD. előadásában. Az előadás szlovák nyelven lesz.

július 4. péntek

18.00 Templom
Szentmise a templomban.
19.00 Templom
Orgonakoncert – nemzetközi kántortalálkozó
A helyi kántorok mellett ízelítőt kapunk testvértelepüléseink és a környékbeli falvak orgonaművészeinek tudásából.

21.00 Bóros
Fellép A jó LaciBetyár, aki nótás hangulatot varázsol a színpadra.
22.00 Bóros
Táncmulatság – Nosztalgiabuli a ZSEB zenekarral
Előadók: Zsapka Attila (gitár, ének), Benkó Ákos (ütőhangszerek, gitár, ének), Emmer Péter (gitár, ének).

július 5. szombat - Bóros

14.00
Kirakodóvásár - Kézműves foglalkozások, hagyományos kézműves technikák bemutatása, workshop.
16.00
Ünnepélyes szabadtéri szentmise. A szentmise főcelebránsa Ďurás Márk, helyi lelkiatyánk.
Közreműködnek a testvértelepüléseink papjai és lelki vezetői.
17.15
Emléktábla avatás - Makovecz Imre emléktáblájának avatása az általa megtervezett szabadtéri színpadon.
17.30
Kultúrprogram
Fellépnek: Gímesi Alapiskola Gyermekkara, Zsérei Zoboralja Női Kar, Koloni Zobor Hangja Vegyeskar, Csajág és Vratěnín testvértelepüléseink hagyományőrző csoportjai, Sebő József vezette hagyományőrző csoport Dunaszerdahelyről és charlestont táncolnak a gútai lányok.
19.00
Fúvószenekar fellépése - Vidám Fiúk. Népdalok és örökzöld slágerek csendülnek fel.
21.00
Vadkerti Imre és barátai fellépése.
22.30
Táncmulatság hajnalig. A talpalávalót a koloni Strings zenekar biztosítja.

július 6. vasárnap - Bóros

14.00 
Gyermekprogramok - Gyermekjátékok, vetélkedők a Young Kolon City ifjúsági szervezet közreműködésével.
17.00
A DESMOD együttes koncertje
20.00
Nyereményjegyek sorsolása
21.00
Cigányzene - Autentikus cigányzenével fellépnek a Rikkony testvérek.

aTEMPO.sk