A népzenétől a francia sanzonig – koncertek Nagyidán

A népzenétől a francia sanzonig – koncertek Nagyidán

2018. június 9-én, szombaton 19.30-tól kerül megrendezésre „A népzenétől a francia sanzonig” című koncert Nagyidán az Ilosvai Házban. Fellép a Pósfa zenekar  Csiba Júliával, valamint Bárdóczy Attila és Berec Péter. A koncertek után táncház zárja az estét.

Belépő 3 euró, gyermeknek és nyugdíjasoknak 1 euró. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, az Ilosvai Népi Együttes Polgári Társulás és a Csemadok Nagyidai Alapszervezete.

 

A fellépőkről

Bárdóczy Attila és Berec Péter

Bardóczy Attila a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Rock Színházban kezdte pályafutását, amelynek oszlopos tagja volt, jelenleg az Operett Színház tagja. A musicalirodalom legszebb szerepeit játszhatta el az Evitában, Sztárcsinálókban, a Nyomorultakban, a Mozartban, a Szépség és a szörnyetegben, többek között, valamint operettekben. Párizsban, egy francia sanzonversenyen a "Legjobb külföldi előadó" díjat nyerte el 1996-ban. Berec Péter harmonikaművész Besztercebányán, és a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián végezte tanulmányait. 2010-ben a Szlovákiai Magyar Zenészek közül a legjobb zenésznek járó kitüntetést nyerte el. Több színházban is játszik, valamint Kulka János, és Kern András koncertjein is muzsikál.

Pósfa Zenekar

A zenekar egy erdélyi kirándulásnak köszönheti megalakulását. Egy kalotaszegi táborzáró táncházban tüzetesebben megismerkedtek a népzene hangulatával, majd hazaérve eldöntötték, muzsikálni fognak. Azóta a népzene megváltoztatta nemcsak a családi légkört, hanem az egész életüket is. Azt mondják, mivel Felvidékiek, főleg felvidéki népzenét játszanak, de bármi olyanhoz szívesen nyúlnak vissza, ami „fekszik nekik.” A Kárpát-medence egykori falusi vonós cigányzenekarainak zenei világát igyekeznek feleleveníteni, visszahozni a köztudatba és megkedveltetni a jövő generációival. A zenekar neve a megalakulásának helyéhez köthető, a Gelle községet alkotó nyolc falu egyikéhez, Pósfához. A Pósfa zenekar a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttessel a 2017-es Fölszállott a páva által kerültek baráti kapcsolatba, ahol a Pósfa zenekar a hangszeres szólisták és zenekarok kategória győztese lett.

Csiba Júlia

Csiba Júlia egy csallóközi kis faluból származik. Az ének-zene kis korától fontos szerepet játszott életében, hiszen a család minden tagja játszik, játszott valamilyen hangszeren. Gyermek korától néptáncolt, így ismerkedett meg a népzenével, ami teljesen magával ragadta. Végül komolyzenét végzett a győri konziban, hogy zeneileg is tovább képezze magát. 2012-ben a Fölszállott a páva nagy sikerű vetélkedőben külön díjat nyert, majd megkapta a Pro Traditione díjat. 2014-ben a legjobb énekes kategóriában Harmónia -díjban részesült.

ATEMPO.sk