VII. Őszi Kulturális Napok Párkányban - részletes program

VII. Őszi Kulturális Napok Párkányban

2018. október 28-a és november 29-e között kerül megrendezésre a VII. Őszi Kulturális Napok című rendezvénysorozat a párkányi kultúrházban. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Program

Október 28. (vasárnap)

18.00 Rejtelmek - Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estje

Majd 30 éve egy tévéműsor kapcsán találkozott egy nagyszerű színész és egy remek zenész egy költőóriás életművével. A műsor végül soha nem készült el, de a találkozásnak köszönhetően megszületett ez az est, mely immár ősz halántékkal és rengeteg élettapasztalattal kerül ismét a közönség elé.

Ez az előadás tulajdonképpen egy beszélgetés a hallgatóság és az előadók között - még akkor is párbeszéd, ha a közönség (feltételezhetően) nem mond semmit. József Attila gondolatait tolmácsolják prózában és dalban az előadók olyan hangvétellel, mely szokatlan a pódiumon, itt nem “szavalásról” van szó, a többnyire halk, bensőséges tónus azt érzékelteti a nézővel, hogy személyesen őt szólították meg.

Közreműködnek
Perger László - bolgártambura, gitár
Barvich Iván - tárogató, bolgár kaval, pánsíp, tamburák

 

November 4. (vasárnap)

18.00 Miguéu Montanaro-Móser Ádám: Tangók

Miquèu Montanaro zenei világa nem ismer határokat, gyökerei a provanszáli muzsikához kötik, de számos más stílusban is otthonosan mozog. Móser Ádám muzsikáját áthatja az improvizáció szabadsága, harmonika játéka egyedi, körbejárhatjuk a világot általa, ezen az estén két harmonika és két lélek fonódik össze.

 

November 18. (vasárnap)

18.00 Félszáz - Zsapka Attila (50) jubileumi koncertje

A koncert Zsapka Attila, verséneklő, dalszerző, énekes 30 éves pályafutásának apropóján, 50. születésnapja alkalmából valósul meg. A jubileumi koncert műsora válogatás az eddig megjelent dalokból, ugyanakkor néhány perc erejéig felidézi a ZS.E.B. bulik fergeteges hangulatát is. A megszokottnál színesebb, eklektikusabb, közvetlenebb és személyesebb koncert során Attila mesél pályafutása során megélt élményiről, emlékeiről, egy - egy dal születésének történetéről, zenész társairól - barátairól, példaképeiről, kedvenceiről.

Közreműködnek
Miklósné Zsapka Mónika
Zsapka Krisztina
Zsapka Zsolt
Madarász András
Sipos Dávid
Benkó Ákos
Farnbauer Péter

 

November 25. (vasárnap)

18.00 Dalüzenet - Szvorák Katalin (60) jubileumi műsora

A Kossuth-díjas és a közelmúltban Európai Polgár díjjal kitüntetett Szvorák Katalin háromtucatnyi önálló albumának szűkített terces summázata ez a koncert. Az egykori felvételek mély zenei intuícióval újrahangolva támadnak fel három kiváló és kreatív muzsikus: Cserta Balázs fúvós hangszereivel, Kiss Ferenc multi-instrumentalista muzsikájával és Balogh Kálmán cimbalomjátékával. Az egyes gondolati egységek tematikus tételekként kelnek életre és minden emberi rezdülésre-életérzésre rácsendülnek.

 

November 29. (csütörtök)

18.00 Apjafia - Berecz András és Berecz István műsora

Berecz András, mesemondó: „Kedves dalaim és meséim a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai. Amikor körülöttem savanyú emberek vannak, szomorú emberek vannak, akkor felszalad bennem a kisördög és addig nem nyugszok, míg valahogy meg nem tudom csiklandozni őket.”

Berecz István, zenész, néptáncos: „Más fellépésekkel ellentétben érzem a hatalmát az emberi szónak. Azt, hogy a megfelelő helyekről összeszedett történetekkel olyan díszletet, olyan világot pakol a tánc köré, amibe teljesen más belépni. Ha édesapám öt percet is beszél a tánc előtt, én meg a közönség be van avatva valamibe, amibe más nem.”

Közreműködnek
Bures Réka - tánc
Komáromi Márton - hegedű
Papp Endre - brácsa
Bognár András - bőgő

ATEMPO.sk