Minden hír

Ők kapták a Harmónia-díjakat 2021-ben

Ők kapták a Harmónia-díjakat 2021-ben

Tizedik alakalommal adták át szombaton a Harmónia-díjakat, a szlovákiai magyar zenei élet egyetlen szakmai elismerését. A gálára ezúttal is a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban került sor.


Ibsen nagyszabású darabja Komáromban és Pozsonyban

Ibsen nagyszabású darabja Komáromban és Pozsonyban

A Soproni Petőfi Színház és a Csavar Színház közös produkciója 2019-es novemberi premierje óta hosszú utat járt be és 2020 után most visszatér Felvidékre is. Komáromban bérletes produkcióként és Pozsonyban vendégelőadásként látható a Peer Gynt drámai költemény október közepétől.

OTT JÁRTUNK: Újra Felvidéken szóltak a legnagyobb Apostol slágerek

OTT JÁRTUNK: Érik az Entrópia (FOTÓK)

A Boráros Áron (szólógitár), Megyeri Tamás (basszusgitár), Szép Gergő (szaxofon, vokál), Telekes István Bence (dob) és Textor Bence (ritmusgitár, ének) felállású komáromi Entrópia zenekar Gútán adott önálló koncertet.

Rúzsa Magdi angolul énekel – ő írta a kézilabda EB hivatalos dalát

Rúzsa Magdi angolul énekel – ő írta a kézilabda EB hivatalos dalát

A Máté Péter-díjas, kétszeres Fonogram- és Artisjus-díjas énekesnő, Rúzsa Magdolna énekli a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság hivatalos dalát. A Fight című, angol nyelvű dalt – melyet Szakos Krisztiánnal közösen szereztek – hamarosan a nagyközönség is megismerheti. Az Európa-bajnokság január 13-án kezdődik Budapesten.

Csengő Énekszó – a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok országos fesztiválja

FELHÍVAS! XVIII. Csengő Énekszó – a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok országos fesztiválja

A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok Országos Tanácsa, valamint a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága meghirdeti és karöltve a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányával, a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetével, Érsekújvár Városa támogatásával 2022. május 5-6-án Érsekújvárban megrendezi a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok országos seregszemléjét, a XVIII. Csengő Énekszó fesztivált.