Diszkótörténet - MC ROBAY visszapörgeti

MC ROBAY

A nevem Králik Róbert, tanár, újságíró, televíziós szerkesztő és producer vagyok, aki vénségére :-), 46 évesen elhatározta, hogy a hobbiját, a tánczene, diszkózene szeretetét másokkal is meg fogja osztani, ráadásul nem csupán sima audió diszkó, hanem – mivel évek óta videókkal és tévézéssel is foglalkozom – retró videó diszkó formájában. Hiszen az emlékeink nem csupán a dallamokhoz, de sokszor az előadókhoz, a kor látványvilágához, táncaihoz, a számokhoz szervesen kötődő klipekhez is fűződnek és – véleményem szerint – jó dolog ezt a retró életérzést újra és újra feleleveníteni. Bevezetőként ennyi.

 

Térjünk most rá magára a zenére, a diszkózene kialakulására. Itt kezdem el a történetet, mivel – kicsit önző módon – a saját diszkózenei emlékeim fonalára fűzöm fel a tánczene számomra meghatározó élményként megélt gyöngyszemeit.

A diszkózene általános kialakulásáról annyit, hogy a háború utáni népességrobbanás világszerte kitermelt egy masszív ifjú generációt, amely a hatvanas, hetvenes években elkezdte megváltoztatni a világot saját lázadó én- és világképe mintájára. A könnyűzene is elkezdett a beatkorszak lecsengése után szerteágazni. Megjelent a keményebb rockzene és a másik póluson a lágyabb, dallamosabb, táncolhatóbb diszkózene, amely bizony – bármennyire kellemetlen bevallani – gyakran feminin jegyekkel is „büszkélkedhetett”. Valahol érthető ez, hiszen a tánczene gyökerei az afro-amerikai, meleg és pszichedelikus szubkultúrákra vonatkoztathatók vissza.

Az első privát diszkóklubot David Mancuso DJ 1970 februárjában nyitotta meg New Yorkban, saját otthonában The Loft néven. Az első írásos emlék a diszkóról 1973 szeptemberéből való, Vince Aletti számolt be a műfajról Rolling Stone magazinban. Az első diszkó-rádióműsor 1974-ben indult a New York-i WPIX-FM rádióban.

A diszkózenére jelentősen hatott a funk, a különböző latin műfajok és a soul.

A hetvenes évek derekán kezdte tehát bontogatni szárnyait a diszkómozgalom, amely később számos műfajra ágazott szét és a nyolcvanas évek közepére gyakorlatilag az egész világot meghódította.

 

Kezdjük a bemutatót pár amerikai dallal, amelyek a diszkózene úgymond előfutárai, a 70-es évek első diszkósztárjai voltak. Ilyen volt a KC és a Sunshine Band, a Chic, a Jackson család, a Bee Gees és a diszkózene első királynője, Donna Summer.

 

 

 

 

 

 

Piero Scaruffi zenekritikus és szakíró szerint a diszkó-jelenség a "kollektív eksztázis" érzéséből fakad, ami a diszkózenében katarzist és szabadságérzetet adott.

A diszkózene elterjedésével párhuzamosan egy agresszív diszkóellenes mozgalom is kibontakozott Amerikában, aminek csúcspontja az 1979 júliusában történt Disco Demolition Night (a diszkórombolások éjszakája). A stílus népszerűsége ennek hatására az Egyesült Államokban csökkenni kezdett, de a világ többi részén továbbra is kedvelt volt a nyolcvanas évek végéig.

Mivel a "disco" megnevezés kiment a divatból az 1980-as évtized elejére, megjelent a "dance music" és a "dance pop" kifejezés, amelyek olyan zenére utalnak, amikben diszkó-szerű ritmusvilág hallható. A stílus zenei jellemzői pedig olyan újabb műfajokat hívtak életre, mint például a house, a Hi-NRG, az Italo Disco, az Eurodisco és a disco-funk.

De ez már egy másik történet.

 

Hamarosan folytatjuk! De addig se feledjétek:

A DIVAT VÁLTOZIK, DE A RETRÓ ÖRÖK!

 

Králik Róbert, aTEMPO.sk