A The Butchers és a Joint Venture is felkerült a Szlovák Blues Szövetség 12-ik válogatás CD-jére

Megjelent a Szlovák Blues Szövetség 12-ik válogatás CD-je, ahol ezúttal helyet kapott a somorjai The Butchers és az érsekújvári Joint Venture négy-négy szerzeménye is.

 

Hallhatjuk a lemezen a The Butchers 2016-ban bemutatott I Don’t Wanna Cry For You és a 2015-ben megjelent I Would Rather Be Dead című dalait, melyek klipjei portálunkon debütáltak. Valamint ott van az I Always Come Back és a One Day is.

A Sajtos Feri vezette Joint Venture Long Road, Cities And Bars, Perfect For Me és Spoonful című dalai is felkerültek a hanghordozóra.

Rajtuk kívül a Slovak Blues Project, P.P.Band, Mac Fraton, Joint Venture, Silvia Josifoská & Blues Laboratory, Ján Hurtík és a Radio Luxembourg szerzeményeit hallhatjuk az újdonságon.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A CD bemutatására és keresztelőjére március 14-én kerül sor a Szlovák Blues Szövetség és az Art club szervezésében 19.09-kor a pozsonyi Kafe Scherzben. Azt est folyamán fellép a The Butchers zenekar, Ján Hurtík, Radio Luxembourg, Tóno Hornák trio, Tomi Fekete, Paľo Sojka és Juraj Turtev.

A Szlovák Blues Szövetség válogatás sorozata már 1996 óta fontos szerepet tölt be a szlovák blues színtér feltérképezésében.

 

 

Blues Society - Bluesová spoločnosť no. 12

Tracklist

CD1:
Slovak Blues Project
1. Going Down South 2:54
2. Hard Time Killing Floor 5:13
3. Workin’ Woman Blues 3:27
P.P.Band
4. Blues mne 5:10
5. Don’t Cha Know 3:27
6. Tush 3:35
Mac Fraton
7. Crossroads Blues 4:43
8. I Feel Like Crying 5:21
9. Shake Your Money Maker 2:47
10. Rising Sun Shine On 4:53
Joint Venture
11. Long Road 3:13
12. Cities And Bars 4:17
13. Perfect For Me 3:12
14. Spoonful 5:25

CD2:
Silvia Josifoská & Blues Laboratory
1. Going Down 5:58
2. Cold Cold Feeling 7:27
3. Death Letter 5:25
The Butchers
4. I Always Come Back 5:20
5. One Day 4:16
6. I Would Rather Be Dead 3:07
7. I Don’t Wanna Cry For You 6:30
Ján Hurtík
8. Nádcha 2:11
9. Narodeninové blues 4:03
10. Jazzový koncert 4:56
Radio Luxembourg
11. My Confession 3:29
12. My Guitar String Is Broken 4:31
13. Please, Don’t eave Me 3:37
14. You 3:28

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk