Franz Schubert Vegyeskar - bemutatjuk a XVI. Kodály Napok résztvevőit

Franz Schubert Vegyeskar

A zselízi Franz Schubert Vegyeskar 1982. február 1-jén alakult a Csemadok Zselízi Alapszervezete mellett. A Kodály Napokon először 1984-ben vett részt, és azonnal aranykoszorús minősítéssel tért haza Galántáról. Azóta a vegyeskar (1987 kivételével) a Kodály Napok minden országos versenyén részt vett, és minden alkalommal arany- vagy ezüstkoszorús besorolást kapott. 1992-ben, a jubileumi hangversenyen a kórus hivatalosan is fölvette a Franz Schubert Vegyeskar nevet.

A kórus néhány emlékezetes fellépése: Franz Schubert Kórusverseny Bécsben, számos budapesti fellépés, Svátky písní kórusverseny (Olomouc). Rendszeresen szereplője a Bárdos Lajos Napoknak (kétévenként szervezőként is). Első önálló CD-je 2006-ban jelent meg. 2010-ben közös CD-t jelentetett meg a zselízi Franz Schubert Gyermekkarral Zselízi hangok címmel. A Franz Schubert Vegyeskart 2007-ben a város önkormányzata Pro Urbe-díjjal jutalmazta.

A kórus munkáját 2007 óta a Zselízi Hangok polgári társulás támogatja. Legjelentősebb rendezvénye az a kórustalálkozó volt 2008. november 8-án, amelyen a „nulladik” (1958 júniusában rendezett) szlovákiai magyar kórustalálkozónak és főszervezőjének, Szíjjártó Jenő zeneszerzőnek állítottak emléket. 1961-ben ugyancsak Zselízen tartották a Kodály Napok előzményeként Szíjjártó Jenő és Viczay Pál szervező munkájának köszönhetően az I. Országos Énekkari Fesztivált. Ennek 50. évfordulóján, 2011 júniusában rendezte meg a Zselízi Hangok polgári társulás és a Szíjjártó Jenő Művészeti Öröksége Egyesület a Szíjjártó Jenő Kórusfesztivált, amelyről CD-felvétel is készült. Emlékezetes marad a 2009 áprilisában, a Wiener Schubertbunddal közösen szervezett jótékonysági hangverseny is a zselízi Esterházy-kastély megmentéséért. A Csemadok Művelődési Intézete 2012-ben jelentette meg Este van, este van címmel azt a gyűjteményt, amely a kórus karnagyának szerzeményeit tartalmazza.

A kórus alapító karnagya RNDr. Horváth Géza.

RNDr. Horváth Géza

aTEMPO.sk