Élet a nevetés után – megérkezett az új Paramore album

Paramore

A Grammy-díjas rockbanda május 12-én adta ki legújabb, After Laughter című lemezét, amelyről már két dal is debütált: a beharangozó „Hard Times” után a „Told You So”-val biztatta a rajongóit az együttes.

 

Az album készülését meglehetősen viharos körülmények előzték meg: 2010-ben két eredeti Paramore-tag is kilépett az együttesből, majd idén több éves kihagyás után állt össze újra a banda, ha nem is az eredeti felállásban. A közös munka továbbra sem volt felhőtlen, voltak olyan pillanatok, amikor abban sem voltak biztosak, hogy egyáltalán készül-e még Paramore lemez.

Akartunk új albumot, de egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hogyan tudnánk összehozni, egyáltalán nem voltunk összhangban.” – foglalta össze a borús időszakot Hayley Williams, a Paramore énekese.

 

 

Az After Laughter végül egy év kemény munkája után készült el, a lemez 12 vadonatúj számot tartalmaz, amelyből kettő már debütált a nagyérdemű előtt: a „Hard Times” és a „Told You So” is eltávolodni tűnik a megszokott pop-punk hangzástól, és egy funkie-sabb, játékosabb irányba indul.

A dalokhoz egy-egy vidám, színes videó is készült – a „Hard Times” klip 25 millió megtekintést produkált három hét alatt a YouTube-on, a „Told You So”-hoz készült videó is 7 milliónál tart. Utóbbi azért különösen kedves az együttes számára, mert frissen visszatért dobosuk, Zac Farro rendezte.

 

 

Az After Laughter talán épp a kimondott konfliktusok miatt egy friss, őszinte album lett, amely élőben a VOLT Fesztiválos koncertjükön is hallható lesz!

 

Paramore

Tracklista

1. Hard Times
2. Rose-Colored Boy
3. Told You So
4. Forgiveness
5. Fake Happy
6. 26
7. Pool
8. Grudges
9. Caught in the Middle
10. Idle Worship
11. No Friend
12. Tell Me How

ATEMPO.sk