Szélkiáltó lemez bordalokkal

Hymnus a borhoz címmel borverseket zenésített meg új lemezére a Szélkiáltó együttes. Az egyik legjobb hazai népzenei csapat, amely az év végén nagy koncerttel ünnepli 40. születésnapját, ismert költőktől válogatott a CD-re.

A Szélkiáltó repertoárjában korábban is szerepelt néhány bordal, ez nőtte ki magát önálló anyaggá. A Hymnus a borhoz című, nemrég megjelent CD-n Robert Burns, Petőfi Sándor, József Attila, Babits Mihály, Szécsi Margit, Heltai Jenő borversei mellett a tematikába illeszkedő népdalok is szerepelnek.

"Az ókori görögök és rómaiak, a Bacchus ünnepek óta nagyon sok költő megénekelte verseiben a bor hatását, szellemi erejét. A bordalok nagyon jelentős tárházát nyújtja a folklór, ami mutatja, hogy az emberek viszonya a borhoz nemcsak az ivás, hanem az arról történő gondolkodás" - mondta Lakner Tamás, a Szélkiáltó együttes alapítója.

Megjegyezte, hogy több mint két évtizede ő szervezi a pécsi bordal-fesztivált, ami egyedülálló Európában; a Szélkiáltó is így került közelebb a műfajhoz.

A zenész kitért arra, hogy a CD-n szereplő egyetlen hölgy szerzőről, az 1990-ben elhunyt Szécsi Margitról, Nagy László feleségéről kevesen tudják, hogy írt borverset (a lemezen Költő és halál című művének megzenésítése hallható), sokkal inkább köztudott ez a 18. század második felében élt Robert Burnsről, a skótok nemzeti költőjéről, aki lubickolt az élet örömeiben, a borok és a whisky, valamint a szép lányok ugyanúgy megihlették, mint például a májas hurka, amelyhez ódát intézett. Burns maga is írt dalokat ismert dallamokra.

Szélkiáltó zenekar

"Nem ezekből a dallamokból indultunk ki, amikor A nagyhasú flaskó és a Hoci a számlát című verséhez zenét készítettünk, a költemények hangulata és ritmikája volt a lényeg. Mindkét verset Weöres Sándor fordította magyarra, aki akárcsak más művekhez, ezekhez is zseniálisan nyúlt. A Burns-dalok, Szécsi Margit verse, valamint Heltai Jenő A kantinos kisasszony című megzenésített műve már szerepelt korábbi Szélkiáltó-kiadványokon. Ezeket újból hangszereltük, a többi az elmúlt időszak terméke" - mesélte Lakner Tamás.

Bár a zenekar minden koncertjét népdallal kezdi, előző albumain nem szerepeltek népdalfeldolgozások. Az újon több is van, például a Te vagy a legény vagy a Csínom Palkó.

"Ezekben együtt él a vers és a dallam, amit nem lehet külön kezelni. A lemezen a népdalszerűség mint stílus markánsan van jelen, a zene kevésbé olyan szerteágazó, mint mondjuk a legutóbbi, 2011-es Márai-lemezünkön. Persze a Szélkiáltóra jellemző jó értelemben vett eklektikusság ott van, és a változatosságra törekvést a Pannon Filharmonikusokkal felvett négy szám is bizonyítja" - sorolta a zenekarvezető.

Dallista:

1. Rozs Tamás - Robert Burns: A nagyhasú flaskó
2. Petőfi Sándor: Hortobágyi kocsmárosné
3. Lakner Tamás - Petőfi Sándor: A borozó
4. Lakner Tamás - József Attila: Hymnus a borhoz
5. Fazekas Mihály: Hortobágyi dal
6. Lakner Tamás - Ismeretlen szerző: Az bor dicséreti
7. Rozs Tamás - Babits Mihály: Szüret előtt - Őszi pincézés
8. Te vagy a legény
9. Csínom Palkó
10. Fenyvesi Béla - Szécsi Margit: Költő és halál
11. Jó bor kell a magyarnak
12. Rozs Tamás - Heltai Jenő: A kantinos kisasszony
13. Keresztény Béla - Robert Burs: Hoci a számlát
14. Lakner Tamás: Vince-dal
15. Rozs Tamás - Robert Burns: A nagyhasú flaskó

A pécsi Szélkiáltó együttes idén ünnepli 40. születésnapját. A jubileumi nagykoncert december 13-án a pécsi Kodály Központban lesz, az említett Pannon Filharmonikusok mellett a pályatárs-barát, öt évvel idősebb Kaláka is fellép. A koncerten a Szélkiáltó eddigi négy évtizedének dalaiból kap egy vaskos válogatást a közönség.

"A Kaláka még sohasem énekelt filharmonikus zenekarral, ez külön zenei csemegének ígérkezik, és természetesen Gryllus Daniék velünk is előadnak közösen néhány dalt. Szoktak minket párhuzamba állítani a Kalákával, és valóban nagyon sok minden közös bennünk, hasonló hangszereken játszunk, szemléletmódunk azonos, egyforma alázattal nyúlunk a versekhez. Igaz, ők jóval ismertebbek nálunk, ami régebben foglalkoztatott minket, de hosszú évek óta már nem. Hogy a Szélkiáltó nem tudott annyi emberhez eljutni, az nyilván a vidéki létünkből is adódott, meg mi nem csak a zenélésből élünk, számunkra ez inkább örök szerelem, a Kalákánál a folyamatos jelenlét, a koncertek, a promóció jóval fontosabb" - fejtette ki Lakner Tamás.

A Hymnus a borhoz című Szélkiáltó-lemezt a Kaláka vezetőjének cége, a Gryllus Kiadó adta ki. Lakner Tamás elmondta, hogy a Szélkiáltó következő projektje valószínűleg a Pécsett élő költő, Bertók László műveinek megzenésítésére épülő zeneanyag lesz.

A Szélkiáltó 1974-ben alakult a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-ének szakos hallgatóiból. Az akusztikus hangszereken énekelt verseket előadó együttes - amelyben Lakner Tamás hegedül, gitározik és mandolinon játszik, Fenyvesi Béla gitározik, tamburicán és blockflötén játszik, Keresztény Béla gitáron és ütőhangszereken, Rozs Tamás pedig csellón és gitáron, emellett mindannyian énekelnek - 1983-ban kategóriájában megnyerte a Magyar Televízió Ki Mit Tud? című vetélkedőjét. Eddig tizenöt önálló lemezt készítettek.

aTEMPO.sk
forrás: MTI
fotót: szelkialto.hu