Csillagfény – a Zobor Hangja Vegyeskar varázslatos albuma

Csillagfény – a Zobor Hangja Vegyeskar varázslatos CD-je

A koloni Zobor Hangja Vegyeskar már több alkalommal is bizonyította, hogy a szlovákiai magyar felnőtt-kórusok egyik legjobbja. A Csáky Antal vezette csapat a 2015-ben megjelent Csillagvirág című világi és egyházi műveket egyaránt tartalmazó lemeze után új hanghordozót adott közre.

„A Csillagfény címet viselő album ugyan még 2018 januárjában jelent meg (a felvételek előző év őszén készültek), azonban szerettük volna méltó körülmények között, méghozzá egy kóruszenei találkozó keretén belül a nyilvánosság elé tárni és megkeresztelni.” - mondta Balkó Gabriella, a kórus titkára.

A koloni templomban a helyi kórus és vendégeik, a berencsi Fidelitas, az ipolysági Musica Aurea Vegyeskar és a rimaszombati Blaha Lujza Vegyeskar találkoztak ez alkalomból. Az aznapi havazás igazi téli hangulatot teremtett.

FOTÓK A KONCERTRŐL

A műsor első felében a vendégkórusok előadását hallgathatta meg a közönség, majd a Zobor Hangja Vegyeskar fellépése következett, melynek keretén belül több, az albumon található karácsonyi dal is elhangzott. Ezen kívül először tűzték műsorra Mykola Leontovych: Schedryk, pontosabban annak ismertebb, angol nyelvű verzióját, a Carol of the Bells-t. Így jutottak el az est fénypontjához, amikor Ďurás Márk, koloni plébános megkeresztelte a Csillagfény CD-t.

 

Csillagfény

 

„A megható percek után a Miatyánkkal adtunk hálát az Istennek, hogy mindez megvalósulhatott. A koloni közönség előtt így először hangzott el Christopher Tin: Baba Yetu c. Grammy-díjas, szuahéli nyelvű szerzeménye.” - tette hozzá Gabriella.

A hangverseny záróakkordjaként Józsa Mónika vezényletével Kodály Zoltán Esti dala csendült fel a kórusok közös előadásában.

 

 

A Csillagfény albumon tizenhét karácsonyi dal hallható a középkortól napjainkig. Az klasszikusok mellett kevésbé ismert dallamok is helyet kaptak. A lemezen orgonán közreműködött Bencz Gabriella, vezényelt Csáky Antal és Varga Hajnalka. Az album beszerezhető a kórus tagjainál.

Csillagfény

 

Tracklista

1. Farkas Ferenc: Fényes angyal
2. Draskóczy László: Jöjjetek Krisztust dicsérni
3. Beharka Pál: A jászolnál
4. Kocsár Miklós: Karácsonyi dallamok
5. Demény Dezső: Adeste fideles
6. Z Vrbového: Búvaj dieťa krásne
7. Tóth Péter: Feljött immár
8. Sergei Rachmaninov: Bogoroditse Devo, raduisya
9. Halmos László: Szülte a Szűz
10. Kodály Zoltán: Adventi ének
11. Bárdos Lajos: Karácsonyi bölcsődal
12. Francisco Guerrero: Niño Dios d’amor herido
13. Ismeretlen szerző: Puer natus in Bethlehem
14. Ismeretlen szerző: Gaudete
15. Ismeretlen szerző: Karácsonyra
16. Halmos László: Kél a magasból
17. Bárdos Lajos: Szent karácsony

 

A Zobor Hangja Vegyeskar Kolonban alakult 1971-ben Dunajszky Géza karnagy segítségével. Vezetőiknek köszönhetően számos hazai és külföldi fellépés alkalmával, valamint a Kodály Napokon elért aranykoszorús minősítéseivel bizonyította, hogy helye van a szlovákiai magyar felnőttkórusok világában. 2013-tól a kórust Csáky Antal vezeti.

 

Zobor Hangja Vegyeskar

 

Megalakulásától kezdve rendszeres résztvevője Kolon és Zoboralja kulturális életének, de Szlovákia és Magyarország számos településén kívül fellépett már Franciaországban is. A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusával és a galántai Kodály Zoltán Daloskörrel együtt 2007 óta szerveznek adventi koncerteket a Zobor-vidéki falvakban.

EZ, ATEMPO.sk