A gitárhangzás olyan, mint vérfarkasok üvöltése teliholdkor. Velem táncol a Rock-kísértet. Lila ködben úszik a szemem, miközben a lábaim majd szétcsúsznak a félvad indián ritmustól.
Gondolom már sokak előtt világos, hogy kiről van szó. Az azonban biztosan nem dereng, hogy ez egy idén kiadott felvétel egy 1970. július 4-i Jimi Hendrix koncertről, amely valójában az Atlanta popfesztivál volt Georgia államban, az USA-ban. Bizony: újabb lemez jelent meg a 2010-es "Valleys of Neptune", a 2011-es "Winterland", illetve a 2013-as "People, Hell and Angels" összeállítások után. Ami fokozza a dolog pikantériáját, hogy ezúttal nem a szokásos CD formátumban jelent meg az anyag, hanem egy 45-ös fordulatszámú, bakelit kislemezen, 5 ezer példányszámban limitálva. Nálunk még nem kapható a korong, nekem is az Egyesült Államokból kellett megrendelnem, de nagyon megérte!
Az A-oldalon a nagy klasszikus, a ´Purple haze´ című nóta simul végig, mint már mondtam eleddig kiadatlan verzióban. Ködös intro, Jimi vadul tépi a húrokat, a szöveget azzal a tipikus lágysággal üvölti, aztán teljesen belegabalyodik a dalba, de a csúcsponton mindenki eksztázisba esik. A végén Jimi megcsillogtatja virtuóz technikáját, szinte se füllel – és ha látnánk – se szemmel nem követhető. A szám után néhány szóval megköszöni a figyelmet.
A B-oldalon is egy jól ismert alkotás, a ´Freedom´ található, ugyanerről a koncertről. Ami elsőre feltűnt, hogy nincs a megszokott háttérvokál, de talán nem is hiányzik. Jimi itt is hozza a formáját, és dallamos szólóval szórakoztat.
Lényegében minden oké ezzel az "unikummal". Ma reggel hozta a posta, és már le kellett kapcsolnom a lejátszómat, nehogy túlmelegedjen, és megjött a kedvem az előző Hendrix művek "tanulmányozásához" is. Igaz, a hagyatékát teljesen kiárusították, és röhögnek a markukba, hogy milyen jó üzleteket hoznak össze, de voltaképpen ezzel nekünk, rajongóknak tesznek jót, akik állandó lázban égünk, ha egy új Hendrix-lemez van a láthatáron. Ha ez marad a tendencia, akkor két-három év múlva újabb lemezt tehetünk a polcunkra és persze a lejátszónkba. Alig várom!
Bódis Attila, ATEMPO.sk
