FELHÍVÁS! Jelentkezz a 2018-as Jazzy Dalversenyre

FELHÍVÁS! Jelentkezz a 2018-as Jazzy Dalversenyre

A 90.9 Jazzy Rádió évről évre fontosnak tartja, hogy támogassa a hazai jazz tehetségeit, így idén már 10. alkalommal hirdeti meg a Jazzy Dalverseny pályázatot. A jubiláló verseny célja, hogy minél több magyar művésznek adhassanak lehetőséget a bemutatkozásra, ezáltal is támogatva őket hírnevük és ismertségük építésében. Emellett természetesen szeretnék zenei repertoárjukat is olyan új magyar dalokkal bővíteni, amelyek eddig még nem kaptak teret. Az elmúlt évek során már közel 400 ilyen, kifejezetten a Dalversenyre benevezett dal került a rádió repertoárjába, így a nagyközönség elé.

Idén is várják a jazz különböző irányzatait a klasszikusoktól a legfrissebbekig: swing, bebop, smooth-jazz, latin jazz, e-jazz, lounge, jazzfunk, továbbá olyan rokon műfajokat, mint a soul, vagy r’n’b, röviden: a Jazzy Rádió zenei arculatába illeszkedő magyar nyelvű, vagy instrumentális műveket.

Ha van egy dalod, – és szeretnél olyan előadók nyomdokaiba lépni, mint Kamilka & Pesti Sikk, Zolbert, Boggie vagy éppen a Garami Funky Staff – ne habozz, hanem mielőbb küldd el a jelentkezésedet!

A versenyre jelentkezni kizárólag elektronikus úton van lehetőség. A jelentkezéseket a dalverseny@jazzy.hu e-mail címre várják, a nevezési lap kitöltésével és a pályamű SoundCloud linkjével.

NEVEZÉSI LAP

A pályaművek beérkezési ideje 2018. augusztus 31. 24.00 CET

 

Szakmai zsűri

Kovács László - a 90.9 Jazzy Rádió programigazgatója, a zsűri elnöke
Farkas Zoltán - zenei menedzser, a Beagle Beat Records ügyvezetője
László Attila - Liszt díjas gitáros, zeneszerző, Érdemes Művész
Suri Imre - 90.9 Jazzy Rádió
Szűts László - A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) elnöke

 

Nyeremények:

A Fődíj

- egy JUNO-DS88 kalapács mechanikás szintetizátor a Roland East Europe Kft. felajánlásából
- lemezkiadás a Music Fashion kiadó jóvoltából (200 db korong és digipack gyártása, borító grafikai tervezése, Artisjus lejelentés, lemezek terjesztése országosan: lemezboltokban és a Music Fashion webshopján keresztül, digitális kiadás az összes online “letöltős” felületen, rádiós terjesztés, sajtóanyag és sajtó-terjesztés)
- egy Ibanez TBX-150R erősítő a Victoria Music jóvoltából

A 2. helyezett nyereménye

- a Jazzy Dalverseny győztes és többszörös Billboard Smooth Jazz Top 30-as Peet Project zenei producere vállalja egy kiválasztott single meghangszerelését, felvételét, keverését és mastering-jét, a GodlyMusic Stúdióban
- egy Lanely RB7 erősítő a Victoria Music felajánlásából

A 3. helyezett nyereménye

- egy Peavey Bandit 112 erősítő a Victoria Music jóvoltából

A Közönségdíj

- egy Yamaha GMPX keverőerősítő a Victoria Music felajánlásából

Az összes pályázott zeneművet – ami a szakmai zsűri döntése alapján Jazzy zenei világába illeszkedik -, a rádió a műsorára tűzi és bekerülnek a 90.9 Jazzy játszási listájába.

ATEMPO.sk / Jazzy Rádió