FELHÍVÁS! Jelentkezz a 2019-es Minorma Mentortáborba

FELHÍVÁS! Jelentkezz a 2019-es Minorma Mentortáborba

A Minorma Polgári Társulás idén is meghirdeti a Mentorporgamját. A program célja, hogy tehetséges, pályaválasztás előtt álló szlovákiai magyar diákok mentorok segítségével bepillantást nyerjenek különféle művészetek és kreatív tevékenységek világába.

A diákok egy táborban vehetnek részt 2019. július 1-e és 6-a között a közép-szlovákiai Rimakokaván, ahol elismert művészekkel, szakemberekkel (mentorokkal) fognak együtt dolgozni. Bevezetik őket hivatásuk mesterfogásaiba, és a diákok közösen alkothatnak velük a tábor ideje alatt.

A kiválasztott diákok táborozási költségeit (kivéve az útiköltséget) a Minorma állja.

 

Kik pályázhatnak?

A programba tehetséges szlovákiai magyar középiskolás diákok jelentkezhetnek. A diákok egy témakört jelölhetnek meg, amelyben kimagaslóak, és amelyben a továbbiakban tevékenykedni szeretnének, hiszen a program egyik lényege az is, hogy megfigyelhető legyen, honnan hová jutottak el az együttműködés során.

Az alábbi témakörökben várják a pályázók jelentkezését:

Kreatív írás (szépirodalom, újságírás)
Képzőművészet
Zene
Színjátszás
Tánc
Fotó

 

A jelentkezési határidő 2019. április 30., kedd. A jelentkezésben a következő adatokat kell feltüntetni:

pályázó neve
pályázó telefonszáma
pályázó e-mail címe
pályázó iskolája
rövid bemutatkozás, jellemzés (érdeklődési körök, hobbik, kedvtelések és minden amit fontosnak tart tudatni a kuratóriummal)
mely kategóriában szeretnének tevékenykedni
csatolt mű / videó / kép címe, rövid bemutatása

A pályázati mű olyan szövegrészletekből, képekből, felvételekből, videókból álljon, amelyek tükrözik a diák tehetségét, stílusát, érdeklődési körét.

Jelentkezni a minorma.mail@gmail.com email címeken lehet, ahol bővebb információk is kaphatóak. További tudnivalók a Minorma Polgári Társulás weboldalán, facebook oldalán.

ATEMPO.sk / Minorma