JELENTKEZZ! Jön a Lelkünkben a zene tehetségkutató hetedik évada

A Pierdo Polgári Társulás a somorjai Városi Művelődési Központ közreműködésével hetedik alkalommal szervezi meg tehetségkutató versenyét énekesek részére.

Rigó Sándor, a Lelkünkben a zene tehetségkutató ötletgazdája, megálmodója már több mint 10 éve foglalkozik fiatalok felkarolásával, évről évre láthatjuk, hogy milyen sikerekkel. 

A jelentkezők három fordulóban mérettetnek. A döntősöket már ének-, zenetanárok és koreográfusok is segítik.

A tehetségeket ezúttal is elismert zsűri bírálja:

Peter Lipa
Marta Galbáčová
Mária Bundová
Juraj Turtev
Forgách Erika

A műsorvezetők ismét Inka Galbáčová és Kovács Koppány lesznek.

 

Lelkünkben a zene

 

A verseny fődíjasa 1500 euró értékű nyereményben részesül. Ezen kívül még sok más értékes díj is várja a résztvevőket.

A jelentkezéseket 2019. szeptember 15-ig a +421 908 301 687 telefonszámon, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímen és személyesen a somorjai Sup-Sup Music Clubban várják. Azok jelentkezhetnek, akik már betöltötték 14. életévüket. 

A 2015-ÖS ÖSSZEFOGLALÓ

A 2016-OS ÖSSZEFOGLALÓ

A 2017-ES ÖSSZEFOGLALÓ

A 2018-AS ÖSSZEFOGLALÓ

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk