JELENTKEZZ! Lelkünkben a zene 4 tehetségkutató Somorján

A Pierdo Polgári Társulás a Városi Művelődési Központ közreműködésével és Somorja város polgármesterének, Bárdos Gábornak védnöksége alatt immár negyedik alkalommal rendezi meg tehetségkutató versenyét énekesek részére.

Rigó Sándor, a Lelkünkben a zene tehetségkutató ötletgazdája, megálmodója már 9 éve foglalkozik fiatalok felkarolásával. A tehetségkutató mai formájában 4 éve indult el.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A jelentkezők három fordulóban mérettetnek meg április folyamán: 4-én a válogatón, 10-én az elődöntőn, majd 24-én a döntőben. A döntősöket már ének-, zenetanárok és koreográfusok is segítik.

A tehetségeket idén is elismert zsűri bírálja:

Pongrácz Erika
Marta Galbáčová

Mária Bundová
Szekeres Viktória
Peter Cmorík

A verseny főnyeremény 500 euró készpénz, hangfelvétel készítése az Eltis stúdióban és egy Prágai hétvége 2 személy részére. Ezen kívül még sok más értékes nyeremény is várja a résztvevőket.

A jelentkezéseket énekes és zenekar kategóriában 2016. március 20-áig a +420 908 301 687 telefonszámon, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímen és személyesen a somorjai Sup-Sup Music Clubban várják. Azok jelentkezhetnek, akik már betöltötték 14. életévüket. 

A TAVALYI ÖSSZEFOGLALÓ

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk