JELENTKEZZ! Jön a Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 3. Szemléje

Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléje

A TUMULTUS Polgári Társulás és a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE) immár harmadszor rendezi meg a Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléjét 2016. július 15-16-án a perbetei futballpályán.

A SZEMLE TECHNIKAI OKOK MIATT ELMARAD!

A szemle egyszersmind bemutatkozási lehetőség a feltörekvő felvidéki zenekaroknak, másodsorban szakmai megmérettetés, kiváló alkalom kapcsolatok kialakítására, részvételi lehetőség zenei előadásokon, workshopokon. A szemlére bejutott együttesek értékes tárgyi ajándékokra és eszmei elismerésre tehetnek szert, a fellépő zenekarok az egész TUMULTUS Fesztiválra ingyenes meghívást kapnak, és nem utolsó sorban pedig egy hatalmas élménnyel lehetnek gazdagabbak!

A tavalyi rendezvényről részletes beszámolót itt olvashatsz.

Fontos hangsúlyoznunk, hogy a szemle nem verseny, azonban együttműködik más tehetségkutatókkal. Célunk, hogy minél több hazai magyar amatőr zenekarnak segíthessünk az érvényesülésben. A jelentkező zenekarok közül természetesen a rátermettségük alapján választjuk ki azokat, amelyek a szemlére meghívást kapnak. Ez viszont ne keserítsen el senkit sem, mert a szemle a többiek számára is sok meglepést tartogat, ráadásul azok a nevező szólisták és zenekarok, akik az előzsűrizés alapján nem jutnak színpadra, 50%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet az idei Tumultus Fesztiválra! Azt se felejtsük el, hogy jövőre ismét bárki benevezhet. A lényeg az, hogy tapasztalatban, zenei élményben és szórakozásban gazdag két napot tölthessünk el együtt!

 

A szemle egyben az Öröm a zene tehetséggondozó program felvidéki állomása, ahonnan az arra hivatott zenekar egy neves szakmai zsűri jóvoltából egyenesen bekerül a budapesti döntőbe, ami a Budapest Music Expo nemzetközi audiovizuális és hangszerkiállítás egyik kiemelt rendezvénye, és ahol nem mellesleg a fődíj 1.000.000 Ft! Tavaly a komáromi Aylen's Fall-nak adatott meg a döntőbe jutás lehetősége.

Az idei szemlét szeretnénk a nemrég váratlanul elhunyt Újfalusi Gábor emlékének szentelni, akinek az mellett, hogy fantasztikus ember volt, nagyon sokat köszönhetünk! Az ő tiszteletére idén minden fellépő zenekar feldolgoz majd egy Led Zeppelin vagy Beatles dalt (ezek voltak Gábor kedvenc bandái).

A szemlére bejutó zenekarok/előadók további jutalmainak listája egyre bővül. Ízelítőül pár nyeremény:

  • Automatikus részvételi lehetőség a tatabányai Peron Music Tehetségkutatón (tavaly kettő zenekar is részt vehetett rajta, a komáromi Aylen's Fall és a kürti Foxies)
  • Teljes videoklip elkészítése (Május elején várható a Black Side zenekar első videoklipje)
  • 1 zeneszám komplett elkészítése a hangrögzítéstől a keverésen át a masterig a Decibel Studioban (tavaly a martosi Black Side élhetett a lehetőséggel)
  • Vásárlási utalványok 10 és 20 százalékos árengedménnyel a komáromi Relato hangszerbolt jóvoltából minden résztvevő számára.
  • A Tumultus polgári társulás a szemlén résztvevő zenekarokat a lehetőségeihez mérten fellépteti más rendezvényein is!

A szakmai elbírálás kritériumai szólisták és zenekarok esetében:

  • A szerzemények kiforrottsága, hangszerelés, egyediség, a dalszöveg minősége, összhang a mondandó és a zene között, a produkció átélése (feeling), hangszeres tudás, színpadi megjelenés és koreográfia, összhatás.

A Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 3. Szemléjére nevezhetnek:

  • Szlovákiai lakhellyel rendelkező, magukat szlovákiai magyarnak valló személyek ill. zömmel szlovákiai magyar tagokból álló, szlovákiai bázissal rendelkező csoportok, zenekarok, együttesek.
  • Műfaji megkötés nincs, a lényeg, hogy élő muzsikáról legyen szó
  • Magyarországi jelentkező nem nevezhet.

Jelentkezési feltételek:

  • Legalább 2 értékelhető minőségű, saját szerzeményeket tartalmazó felvétel, amit a jelentkezők e-mailben (mp3 formátumban, vagy audió illetve videó link csatolásával) az info@tumultus.eu e-mail címre küldhetnek el.
  • A döntőben előadott számoknak saját szerzeményeknek kell lenniük, melyhez csatlakozik Újfalusi Gábor emlékére egy Led Zeppelin vagy Beatles dal feldolgozása. Minden zenekarnak 15 perc zenélési idő és 10 perc szerelési idő áll majd a rendelkezésére.
  • Jelentkezési határidő: 2016. június 30.
  • Szelektálás módja: előzsűrizés
  • Nevezési díj: 30 euró, melyet csak az előzsűrizés által bejutott zenekaroknak kell átutalniuk július 10-ig a Tumultus polgári társulás hivatalos számlájára. Maga a jelentkezés ingyenes!

 

A Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléjének kiemelt támogatói:

  • HANOSZ
  • Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet
  • Nemzeti Művelődési Intézet (Budapest)

ATEMPO.sk