FELHÍVÁS! Felvidéki Folktábor a Szőttessel

Felvidéki Folktábor

A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes és az Ördöngös Népzene Tanoda 2016. július 19-24. között idén is megszervezik a Felvidéki Folktábort, amelynek ismét Ipolyszakállos ad otthont.

A Felvidéki Folktábor a Felvidék legnagyobb tábora. Életkorra való tekintet nélkül fogadja a táncot, zenét kedvelő, tanulni avagy csak szórakozni vágyókat. Ez egy családi jellegű tábor nemcsak családoknak, ahol mindenki megtalálja a számára legérdekesebbet.

A táborban gyermek és felnőtt néptánc oktatás, hangszeres népzeneoktatás, énekoktatás, kézműves foglalkozások, dramatikus foglalkozások folynak majd.

Fő célja, hogy teret adjon a szórakozva tanulásnak és hagyományápolásnak, hogy öt napon át együtt tanuljanak, tudást és tapasztalatot cseréljenek, barátságot kössenek a felvidéki néptáncegyüttesek, zenekarok és a táncot és zenét kedvelő gyerekek és felnőttek.

 

Program

Szőttes Néptánctábor

Gyerekeknek

oktatott anyagok: magyarbődi és moldvai táncok
oktatók: Madocsai Imre és Varga Frida (Magyarbőd), Linczenbold Maximilien és Szabó Rubinka (Moldva)
egyéb programok: dramatikus játékok, énektanulás, kézműves foglalkozások, kirándulás Drégelypalánkra

Felnőtteknek

oktatott anyagok: mezőkölpényi és Ipoly menti táncok
oktatók: Gémesi Zoltán és Balta Aranka (Mezkölpény), Madocsai Imre és Varga Frida (Ipoly mente)

Ördöngös Népzenei Tábor

oktatott anyag: Potta Géza muzsikája, abaújszinai és magyarbődi dallamok
oktatók: Horsa István (hegedű), Hanusz Zoltán (kontra, bőgő)

Kézműves Tábor Kicsiknek

egész nap változatos kézműves foglalkozások, énektanulás, aprók tánca, kirándulás, játékok a szabadban … (míg a szülők táncolnak)

Esti közös programok

minden este táncház hajnalhasadtáig, népzenei koncertek

 

A tábor központjaa Méhecske Panzió Ipolyszakálloson, az oktatások és esti programok helyszíne a helyi kultúrház.

Részvételi díj (nem tartalmazza a szállást és étkezést):
napijegy 12 €
5 napra 56 €

További kedvezmények:
min. 10 fős csoport a tábor egész időtartamára: 47 € / fő

Szállás:
saját sátor: 2 € a Méhecske Panzió udvarán
Méhecske Panzió: 7 € nap/fő
a gyerekeknek a panzióban szobában, matracokon: 3 €/nap/fő

Étkezés (előre, ill. a helyszínen is rendelhető):
reggeli: 2 €
felnőtt ebéd: 3,50 €, gyerek ebéd: 2,50 €
felnőtt vacsora: 3 €, gyerek vacsora: 2,20 €

 

Jelentkezés

az online jelentkezési űrlap kitölthető a www.szottes.sk honlapon, vagy emailen (myrtil@szottes.sk), ill. telefonon is igényelhető (+421-905-184358)

EGYÉNI JELENTKEZÉSI LAP
CSOPORTOS JELENTKEZÉSI LAP

ATEMPO.sk