FELHÍVÁS! Idén is megrendezik a Tavaszi szél vizet áraszt versenyt

FELHÍVÁS! Idén is megrendezik a Tavaszi szél vizet áraszt versenyt

A pozsonyi székhelyű Minority Polgári Társulás, mint minden páros évben, így 2016-ban is megrendezi a Tavaszi szél vizet áraszt… országos népdal- és népzenei versenyt.

A jelentkezőket őt kategóriában várják:

Szólóénekesek (műsoridő cca. 4 perc)
Éneklőcsoportok (max. 20 fő, műsoridő cca. 8 perc)
Népi hangszeren játszó szólisták (műsoridő cca. 4 perc)
Népi hangszeren játszó együttesek (max. 15 fő, műsoridő cca. 7 perc)
Szólóénekesek 15 éves korig (műsoridő cca. 3 perc)

Az idei verseny minden érdeklődő számára nyitott. A döntőre 2016. november 26-án, szombat Dunaszerdahelyen a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban kerül sor.

 

A fellépő szólisták és együttesek ez alkalommal is kérhetik a magyarországi KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) minősítését is.

A döntőt elődöntők, válogatások előzik meg, a jelentkezők számától függően. Azok a szólisták, csoportok, akik, illetve amelyek az elmúlt évfolyamokban, 2012-ben és 2014-ben Aranypávás vagy Arany minősítésben részesültek, a jelentkezési lap beküldése után egyenes úton jutnak a döntőbe.

A versenyzők számára szállátását és az étkezést (ebéd, vacsora) szerény körülmények között biztosítják.

A jelentkezési határidő 2016. október 22.

JELENTKEZÉSI LAP 

További tájékoztatást a következő elérhetőségeken kaphatnak az érdeklődők:

Telefon: +421 903 576 143
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Cím: Šoltésovej 6., 811 08 Pozsony

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk / Minority Polgári Társulás
Fotó: Cséfalvay András