Júniusban Magyar Kulturális Hét Pozsonyban

Magyar Kulturális Hét Pozsonyban

A magyar kultúra széles palettáját kívánja minden eddiginél koncentráltabb formában bemutatni a pozsonyi közönségnek a Több mint szomszéd - Magyar Kulturális Hét Pozsonyban nevű rendezvénysorozat, amelyet idén először rendeznek meg a szlovák fővárosban.

A június 9. és 16. közötti rendezvénysorozatot Magyarország pozsonyi nagykövetsége, a Balassi Intézet és a Pozsonyi Magyar Intézet hozta tető alá több pozsonyi helyszínen, együttműködve több civil és szakmai szervezettel, illetve Pozsony önkormányzatával. A magyar kulturális hetet Magyarország V4-es elnökségének záró rendezvényeként, hagyományteremtő céllal rendezik meg.

Balogh Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete a rendezvény programbemutató sajtótájékoztatóján elmondta: a fesztivál ötlete már korábbi eredetű, a megrendezés évek óta érett és most jutott el a megvalósítás szakaszába. Hangsúlyozta: olyan "premierről van szó a szlovák magyar kapcsolatokban", amely során a magyar kultúra több szeletét koncentrálva mutatják be a pozsonyi közönségnek.
A nagykövet szerint a fesztivál címével - Több mint szomszéd - arra akartak utalni, hogy a magyar kultúra a Szlovákiában élők számára részint szomszédos, másrészt több annál, mivel a magyar kultúra Szlovákiában, illetve a szlovák kultúra Magyarországon is él. Ennek szellemében a fesztiválon a magyarországi szlovákok kultúrája és a visegrádi partnerek kultúrája is szerepet kap. "Amennyiben a fesztiválnak pozitív fogadtatása lesz, akkor szeretnénk hagyományt teremteni és minden év június elején megrendezni" - mutatott rá.

A fesztivál programja június 9-én pünkösdi orgonahangversennyel kezdődik a Szent Márton dómban, ismertebb nevén a koronázó templomban. A Magyar Kulturális Hét idején két tucat különböző rendezvény lesz pozsonyi helyszíneken, köztük a Pozsonyi Magyar Intézetben, a Szlovák Filharmóniában, a Szlovák Nemzeti Színházban és a rendezvény központi kültéri helyszínén, az óvárosi Hviezdoslav téren is.

Ez utóbbi helyszínen, június 13-án rendezik a fesztivál hivatalos megnyitóját is, amelynek során magyar könnyű- és népzenei előadók, egyebek mellett a Neoton Família, Lajkó Félix, a Pendelyes táncegyüttes és a Budapest Bár lép fel. Ugyanitt június 13. és 15. között magyar gasztronómiai fesztivál is várja a látogatókat, akik jellegzetes magyar gasztronómiai specialitások gazdag választékából válogathatnak és négy híres magyar mesterszakács főztjét is megkóstolhatják a környékbeli éttermek valamelyikében. A fesztivált a Zuglói Filharmónia a pozsonyi Vigadóban tartott koncertje zárja majd június 16-án este hat órai kezdettel.

A rendezvények túlnyomó többsége ingyenes lesz látogatható. Programfüzetet itt tölthetik le:

PROGRAMFÜZET

aTEMPO.sk
forrás: MTI