Gazdag zenei kínálat a Mediawave fesztiválon – mutatjuk a zenei programot

28. Mediawave - Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál Dél-Komáromban - zenei program

Mások mellett Ferenczi György és a Rackajam, a Dzsinnkaladzsi, erdélyi és moldvai muzsikusok, andalúz flamencotáncosok és zenészek, valamint a Csallóközi Táncegyüttes is fellép az idei, immár 28. Tartóshullám Mediawave Együttléten április 27-től május 1-ig a komáromi Monostori Erődben.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei Mediawave-en is egy-egy téma köré épül a fesztiválnapok zenei programja. A nyitónapon, április 27-én 1968-ra emlékeznek a szervezők, fellép például a belga Vorcanq Duó, a Voodoo Papa és a Marton.Stummer.Quartet.

Április 28. az Öröm napja, ekkor az Aude Vuillemin-Mique Montanaro duó, Elliott Sharp, a győri Wakachuka, valamint a Taraf de Akácfa ad koncertet. Ezen a napon mutatják be a Műhely Folyóirat Öröm számát, ez adta az idei Együttlét egyik fő témáját. Az eseményen közreműködik Grencsó István, Kovács Ferenc, valamint a győri ToSoDa projekt tagjai.

Április 29-én lesz Ferenczi György és a Rackajam, valamint a faltáncos Flock Project performansza, amelyet először tavaly mutattak be a Mediawave-en. A produkció keretében a Rackajam koncertje alatt a hallgatók egy faltánc-előadást tekinthetnek meg, a színpad a Monostori Erőd fala. A nap további részében dzsessz-blues-improvizációs művészek kerülnek előtérbe, fellép a Nosnach, a Geröly-Kovács duó, az Aznap Projekt, a Szelevényi-Ajtai-Hamid Drake formáció, valamint egy francia tangóharmonikás, Florian Demonsant. Vasárnap lép színpadra a Csallóközi Táncegyüttes is Dunaszerdahelyről.

Idén is lesz Mediawave esküvő: április 30-án egy andalúz-magyar és egy lengyel-magyar páros házasodik össze a Monostori Erőd falai közt. A szertartásokat olyan zenészek kísérik, mint a magyar, orosz és mongol tagokból álló, budapesti székhelyű Dzsinnkaladzsi, a Dűvő zenekar, a Romungro Gipsy Band, a Fláre Beás Band, de jönnek muzsikosok Erdélyből és Moldvából, illetve flamencotáncosok és zenészek Andalúziából. A lakodalmi mulatságot csángó diszkó és a fellépők közös zenélése zárja.

Az utolsó napon, május 1-jén zárulnak a Mediawave zenei workshopjai: az Együttlét ideje alatt összeszokott zenészek egy délutáni koncertsorozattal mutatják be tudásukat az Erőd Duna-parti pázsitján. A fesztivált a Szabó András Gépfolklór projektje zárja.

 

Zenei programok

Április 27. (péntek) - 1968 - 50 év

Spanyolfal

19.30 DereDura (HUN) ethnorock
20.30 S & M Trió (HUN) jazz
22.30 Ferencz Mari Trió (ROM) jazz
24.00 Voodoo Papa Duo (HUN) blues
01.00 ‘68-as táncmulatság - DJ Silló

Ékes színpad

21.30 Vörcancq Duo (BEL)
23.15 Pirkan koncert a Mediawave-en
01.00 Jam Session

 

Április 28. (szombat) - Az Öröm napja

Erőd több helyszínén

11.00 - 14.00 Akusztikus Zene & Táncos műhely
vezető: Aude Vuillemin & Miquèu Montanaro (FRA)
11.00 - 15.00 Street Generation - egyedülálló, zenére koreografált műsor (Monostori erőd Duna bástyája előtti pázsiton)
11.00 - 18.00 Zenei műhelyek indulása
délután - Nevető klub Hamid Drake-kel
délután - Ritmustorna - ritmusgyakorlatok, csörgők, ütőhangszerek készítése
vezető: Geröly Tamás (dobos)
15.30 Slam Poetry Piknik - gitáros zenés slammer produkció (Bástya fogadótér)
szervező: Bárány Bence
16.00 Mongol Zenei Olvasztótégely
zenekar: DzsinnKalaDzsi zenekar

Ékes színpad

16.30 a Műhely Folyóirat Öröm különszámának bemutatója
zenei kíséret:
Grencsó István
Geröly Tamás
Kovács Ferenc
19.00 Aude Vuillemin & Miquèu Montanaro (FRA)
21.00 Elliot Sharp’s Fourth Blood Moon Band (USA) new jazz
22.30 Adyton Szabadzene Műhely bemutató I.
Adyton Művészeti Alapítvány
23.00 Adyton Szabadzene Műhely bemutató II.
00.15 Taraf de Akácfa (USA/SWE/HUN/ROM/MOLD)
01.30 Jam Session

Spanyolfal

20.00 Szabó-Turcerová- Macecek (SK/CZE) new jazz
21.45 Vár Be Q (HUN) new jazz
23.00 Wakachuka (HUN)
00.30 Penguin Sound System (HUN) ‘68-as táncmulatság

 

Április 29. (vasárnap) - A zenei Öröm napja

Erőd Duna-parti részén

10.00 - 15.00 Primanima Animációs Játszóház Gyermekeknek (fogadótér)
vezető: Patrovics Tamás (animátor, filmrendező)
11.00 - 13.00 "Családbarát" Szabadmozgás, Workshop
vezetők: Dömötör Luca & Lévai (Viola kortárs táncosok) - 10-től 80 éves korig
16.00 Ferenczi György és a Rackajam + The Flock Project faltánc performansza
16.00 Mongol Zenei Olvasztótégely
vezető: DzsinKalaDzsi zenekar
16.30 Csallóközi Táncegyüttes (SK)
17.00 Kabaré jelenetek
Közreműködnek:
Játékakadémia színjátszó csoport (Szilágysomlyó, Erdély)
EMKE project (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület)
délután - Chingele (MGL)
délután - Aznap Projekt / Közösségi Akusztik Transz (HUN)
délután - Magony Közösségi Asztal - zenei, képzőművészeti, harcművészeti és gasztronómiai műhely
vezető: Kovács Ferenc “Öcsi” és lánya SASA Dizna (Kovács Sára)

Ékes színpad

18.00 Tosoda Projekt (HUN)
19.00 Nosnach Duó (HUN)
Móser Ádám - t.harmonika
Kertész Endre - cselló
21.00 Geröly & Kovács Duó (HUN/USA) improvizatív zene
Geröly Tamás - dob
Kovács Gergő - szaxofon
vendég: Kerényi Róbert - fl
Szelevényi & Ajtai & Hamid Drake (HUN/USA)
Szelevényi Ákos - sax
Ajtai Péter - bőgő
Hamid Drake - dob
01.00 Jam Session

Spanyolfal

15.00 Dönci, az underground hős
Károly Gerencsér és Víg Mihály visszaemlékezése Dénes Józsefre zenéi és könyve felelevenítésével
18.00 Egy pillanaton múlik az élet - Pintér József baleseti helyszínelő vetítettképes előadása
20.00 Crazy Daisy Jug Band (HUN) blues
22.00 AZNAP Projekt (HUN)
23.45 Florian Demonsant Vagabond (FRA) ethno / kortárs jazz
00.30 Choose cheese (HUN) new jazz
Menyhért Márton - gitár
Berta Zalán - basszusgitár
Cseke Dániel - szaxofon
Baranyi Bence - dob

Egyéb helyszínek

16.00 Kálmán-Nap (színház)
rendező: Hajdu Szabolcs
Látókép Ensemble
19.00 Andalúz & Lengyel & Magyar lagzi 1. - legény és leánybúcsú
zene: Fajkusz banda
22.00 Táncház - Leány és legénybúcsú folytatása
zene: Fajkusz banda

 

Április 30. (hétfő) - Andalúz-lengyel-magyar esküvő

Erőd udvar

10.00 - 13.00 Akusztikus zenei és tácműhely
vezető: Miquéu Montanaro és Aude Vuillemin (FRA)
12.00 Andalúz-magyar, lengyel-magyar esküvők

Duna-part / Erőd pázsit

10.00 - 15.00 Primanima Animációs Játszóház Gyermekeknek (fogadótér)
vezető: Patrovics Tamás (animátor, filmrendező)
11.00 - 13.00 "Családbarát" Szabadmozgás, Workshop
vezetők: Dömötör Luca & Lévai (Viola kortárs táncosok) - 10-től 80 éves korig
14.00 Májusfaállítás
Közreműködnek:
Dűvő Zenekar
Vasasszentgotthárdi Banda
Rostás Gyula
andalúz zenészek
Cimbi és barátai
14.30 Trase El Trapo (ESP) színház Andalúziából
közreműködnek:
Javier Padilla Gil
Maria del Rosario Duarte Bartos
Ana María Oliva Pérez
15.15
Dűvő Zenekar (HUN) & Vasasszentgotthárdi Banda (Mezőség)
Muresan Adrian - prímás, idő & ifjú
Rostás Izidor - kontra & b.
Rostás Gyula - prímás (Alsókosály, Mezőség)
Cimbi és Barátai (HUN)
16.00 Mongol Zenei Olvasztótégely
vezető: DzsinKalaDzsi zenekar
16.00 Boka Gábor Vásári Komédiája: Toldi Miklós - világhírű művészek a porondon
délután - Magony Közösségi Asztal - zene, gasztronómia, harcművészet
vezető: Sasa Dizna és Kovács Ferenc “Öcsi”

Ékes színpad

18.00 Andalúz flamenco Jerezből (ESP) autentikus flamenco
20.00 Romungro Gipsy Band & Kulcsár Béla (HUN) cigányzene & tangóharmonika
22.00 Dzsinnkaladzsi (HUN/MONG/RUS) ethno zene
23.30 Fusion Jam Trio (HUN)
00.00 Drapan's Blue Devils (HUN) blues & soul & rock & jazzrock
01.00 Jam Session

Spanyolfal

19.00 Fláre Beás Band (HUN) autentikus cigányzene
vendég: Kulcsár Béla
21.00 Adam Móser - musician, composer & Miquèu Montanaro duó (HUN/FRA)
22.00 Udvari záróbuli - Kerényi Róbert és barátai (HUN) moldvai zene
22.45 Csándó diszkó 1984 & Táncház
24.00 Lakodalmi mulatság

Egyéb helyszínek

20.00 CseMeGe Trió & Tamás Geröly-Cseke-Menyhért Trió (HUN) improvizatív zene
22.00 Kerényi Róbert és barátai (HUN) moldvai népzene
22.45 Csángó diszkó és táncház / moldvai csángó hagyományőrzők Somoskáról

 

Május 1. (kedd) - Zárónap

Dunai bástya / Erőd udvar

11.00 - 13.00 Zenei workshop zárókoncertek
13.30 Andalúz muzsikusok Jerezből (ESP) flamenco
15.00 Szabó András: Gépfolklór együttes (HUN) rock

Egyéb helyszínek

12.00 Montanaro Zenei Műhely Záró (FRA/HUN) etnikus zenék és táncok
Felhőjárók Mozdulatszínház (Ékes terem)
14.00 Mongol Zenei Olvasztótégely zárókoncert (Ékes terem)

ATEMPO.sk