Cseh Tamás lesz a Szemtől szemben következő vendége

Cseh Tamás

Az STV2 Szemtől szemben című műsorának mai, május 17-i vendége lesz Cseh Tamás zenész, akivel Rácz Vince beszélget. A műsor 15.25-kor kezdődik, ismétlés hétfőn, május 20-án 09.30-tól.

NÉZD ÉLŐBEN ONLINE

Dr. Cseh Tamás Szlovákia klasszikus zenei életének meghatározó egyénisége. A nagymegyeri Corvin Mátyás Gimnáziumban érettségizett (1998-2002), majd zenei tanulmányait a Pozsonyi Konzervatóriumban, Kornel Klatt osztályában (2002-2006) kezdte brácsa szakon.

Pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán Jozef Hošek, egyetemi docens növendéke volt, ahol 2014-ben doktori diplomát szerzett. Tanulmányait posztgraduális képzés keretén belül a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst Wien egyetemen Prof. Wolfgang Klos osztályában folytatta 2011-2013 között.

Diák évei alatt több mesterkurzuson bővíthette tudását, olyan neves személyiségek vezetésével, mint Prof. Wolfgang Klos, Nobuko Imai, Bruno Pasquier, Vladimír Bukač, Hartmut Rohde és Milan Radič.

Szólistaként a Kassai Állami Filharmonikusokkal, Bruno Walter Symphony Orchestra, Internationalen Donauphilharmonie, valamint a Liszt Ferenc Kamara Zenekarral működött együtt. Feleségével, Hiromi Cseh Ishiguri zongoraművésszel együtt számos hazai és külföldi szólóhangversenyt adtak, több sikeres japán turnét tudhatnak maguk mögött.

Zenekari muzsikusként neves nemzetközi zenekarokkal is aktívan együttműködött, mint a Bruno Walter Symphony Orchestra, Academy Chamber Orchestra Luxemburg, Sendai Philharmonic Orchestra Japan, valamint a Symphonic Orchestra Flanders Opera.

Cseh Tamás művészete széles spektrumot ölel fel. Hegedűsként és brácsásként a klasszikus zene mellett tevékenysége kiterjed a dzsessz, de elsősorban a népzene műfajára. A magyar népzene legkiemelkedőbb előadóinak egyike, 2015-ben Harmónia- Szolákiai Magyar Zenei Díjban részesült a legjobb hangszeres muzsikus díja hagyományőrző népművészet kategóriában. A szintén Harmónia-díjas Cseh Tamás Band alapító tagjaként együttesével számos európai országban visszatérő, nagy sikernek örvendő vendég.

Feleségével Hiromi Cseh Ishigurival (zongora) és bátyjával Cseh Sándorral (nagybőgő) rendszeresen vendégszerepelnek Svájcban, ahol a világhírű hegedűművésznővel Patrícia Kopacsinszkájával közösen szerepeltek a Holland Televízió által készített „Made in Europa“ dokumentumfilm-sorozatban (2017).

Jelenleg a Szlovák Nemzeti Színház szimfonikus zenekarának első szólóbrácsása.

Cseh Tamás Matthieu Devuyst hangszerkészítő mester által épített brácsán (Bécs, 2013), Kovács Tibor (Párizs) vonókészítő mester vonójával muzsikál.

EZ, ATEMPO.sk