Az Edda Művek új stúdióalbuma: A sólyom népe

Edda Művek

A sólyom népe címmel új stúdióalbumot, immár 32. lemezét készítette el az Edda Művek. Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara április 7-én Komáromban a sportcsarnokban koncertezik, majd április 11-én a Papp László Budapest Sportarénában ünnepli 40. születésnapját.

"Elsősorban szórakoztatni akarunk, boldogságot vinni a koncertekbe, mosolyt az arcokra. Szövegeimben arról írok, ami körülvesz és foglalkoztat, a világot és a jövőt a szeretet hangsúlyozásával képzelem el" - mondta Pataky Attila, a csapat frontembere.

Gömöry Zsolt billentyűs és Alapi István gitáros, a két zeneszerző, egyben a lemez zenei rendezői arról beszéltek, hogy a friss anyag karcosabb lett, nyersebb, mint az előző lemezek, zeneileg próbáltak tudatosan visszamenni az Edda korai vonalához.

A sólyom népe című albumon 13 szám található. Pataky Attila énekes, szövegíró megjegyezte, hogy 35-40 dalt írtak az albumra, közülük választották ki a legjobbakat. Pataky, Gömöry és Alapi, valamint a basszusgitáros Kicska László és a dobos Hetényi Zoltán is úgy fogalmazott, hogy a zenekar történetének egyik legjobban sikerült lemezét készítették el.

"Külön dolgoztunk a dalokon, nem tudtuk, mit csinál a másik, mégis úgy érzem, egységes koncepció alakult ki a lemezre" - hangsúlyozta Alapi István.

 

Tracklist

1. A Sólyom Éve
2. Ez a föld a miénk
3. Állj mellém
4. Neve sincs lány
5. „ Durva „ világ
6. Ez fáj
7. Minden rendben
8. Az utolsó hazugság
9. Kozmikus magány
10. A kinti meló
11. Élet-éhség
12. Szükség van a hősökre?!
13. Erdély felé

 

Pataky Attila szövegei közül a címadó A sólyom népe Attila hun uralkodó dicsőségéről, a már klippel is megtámogatott Állj mellém a világ nagyszerűségéről szól, Az utolsó hazugság talán a hazai politikai élet szereplőiről, és születtek számok a szerelemről, a magyarságról is. Az albumon az énekes fia, Pataky Gergely is vokálozott.

Edda

Április 7-én Komáromban és április 11-én a Sportarénában a tervek szerint több mint 2 órát fog játszani az Edda. Mint elhangzott, 400 dalból kellett kiválogatni a műsort, de sikerült, és a legfontosabb számok el fognak hangzani a koncerteken.

Gömöry Zsolt kitért arra, hogy az Aréna-koncerten a technika és a látvány egyaránt világszínvonalú lesz, emellett egy Európában még senki által nem használt látványelemmel is készülnek.

Az Edda Művek 1974-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatóiból verbuválódott, első fellépéseit az egyetem kollégiumában tartotta. Az együttes a nyolcvanas évek legelejétől tett szert országos hírnévre: Slamovits István gitáros és dalszerző ötletei meghatározták a csapat stílusát, amely Pataky karizmatikus előadásmódjával és szövegeivel lett teljes. Az első három nagylemez 1981 és 1983 között több százezres példányszámban fogyott, olyan slágerek születtek, mint a Minden sarkon álltam már, a Kölyköd voltam, az Érzés, az Álmodtam egy világot vagy A Hűtlen.

A nyolcvanas évek közepétől időnként átalakuló felállásban, immár Gömöry Zsolt billentyűssel, zeneszerzővel dolgozó Edda Művek folytatta a sikerszériát: A kör, az Éjjel érkezem, a Fohász, a Gyere őrült, a Mi vagyunk a rock, a Szélvihar, a Szellemvilág, az Utolsó érintés, az Elérlek egyszer egyaránt nagy siker volt. A zenekar történetét egy tragédia árnyékolta be: Kun Péter fiatal gitáros máig tisztázatlan körülmények között szenvedett balesetet.

Az Edda Művek több mint ötmillió albumot adott el, ezek közül 28 arany, 4 platina, 2 gyémántlemez lett. A zenekart szakmai díjakkal, polgári kitüntetésekkel is elismerték, fesztiválok nagyszínpadain játszottak.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Illyés Tibor