Gombaszög 2015, avagy 57. Országos Kulturális Ünnepség

Ötvenhetedik alkalommal kerül megrendezésre a Csemadok Rozsnyói Területi Választmánya és a társszervezők rendezésében a Csemadok legrangosabb kulturális eseménye.

„A  Gombaszögi Kulturális Ünnepség időpontja 2015. július 3-a és 4-e, helyszíne pedig Rozsnyó és Gombaszög. A nyitónapon, július 3-án, pénteken 16 órai kezdettel Rozsnyón a történelmi városháza kongresszustermében konferenciára kerül sor a magyarok kulturális helyzetéről Szlovákiában témával“ – tájékoztatta portálunkat a megbízott elnöknő, Žemlička Mária.

Másnap, július 4-én 15 órai kezdettel a csodálatosan szép Gombaszögi völgyben folytatódik a rendezvény. A gálaműsorban a 18 felvidéki és magyarországi hagyományőrző tánc-, énekcsoport és zenekar mellett az 1987-ben alakult ParnoGraszt roma népzenei együttes is fellép Paszabból. A ParnoGraszt cigányul fehér lovat jelent. A névválasztásnál a fehér szín, mint a tisztaság, a ló pedig mint a szabadság szimbóluma vezérelte őket. Hiteles cigány- és világzenét játszanak. Magyarul és romani nyelven énekelnek, egy dalon belül is cserélik a nyelvet, vagy egyszerre énekelnek mindkét nyelven. Az együttes az autentikus cigányfolklórból meríti repertoárját, hagyományos hangszereléssel, mint kanna, kanál, tambura, gitár, nagybőgő, szájbőgő. Zenéjük mára bejárta a világot. Fennállásuk leghosszabb turnéján 40 nap alatt 20 városban adtak koncertet New York-tól San Franciscoig. A svájci zenei szakfolyóirat, a Vibrations 2005-ben ParnoGrasztot a tíz legjobb zenekar közé sorolta.

A gálaműsorban idén közreműködnek:

Felvidékről a Százszorszép Gyerekcsoport, a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája mellett működő Nefelejcs Citerazenekar és Népdalkör, a Borostyán Néptáncegyüttes, Jólész, Várhosszúrét, Hárskút és Krasznahorkaváralja férfi énekkarai, a jókai Pengettyű Citerazenekar, a Szilicei Hagyományányőrző Népdalkör, a nagyölvedi Nagy Csomor családi zenekar, a szentmáriai Gyöngyvirág Népdalkör és természetesen a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes.

Magyarországról a répáshutai Veľká Bukovinka Tánccsoport, a Bükkszentkereszti Szlovák Hagyományőrző Népdalkör és a miskolci Avas Néptáncegyüttes műsorát tekinthetik meg a résztvevők.

A műsor további részében értékes tomboladíjak várják a közönséget, valamint 20 órai kezdettel a Mobilmánia koncertje valósul meg, melyet táncház követ. A rendezvény ideje alatt nemcsak a kisgyermekes családokat, hanem minden érdeklődőt szeretettel várnak az állatsimogatóba, a kézműves foglalkozásokra, de lesz csillámtetoválás, gömöri ízek utcája, valamint a rendezvény ideje alatt a kirakodóvásár gazdag kínálata áll a kedves látogatók rendelkezésére.

RÉSZLETES PROGRAM NAPTÁRUNKBAN

„További információt a Csemadok rozsnyói székházában, illetve a területi választmány tagjaitól - Bernáth Ferenc (Krasznahorkaváralja), Kardos Ferenc (Rozsnyó), Bakos Erzsébet (Dernő), Hlivák Sándor (Rozsnyó), Beke Beáta (Lekenye), Körtvély Mónika (Lucska) és Tóth Lucia (Rozsnyó) - kaphatnak.” – tudatta a megbízott elnök.

Beke Beáta, aTEMPO.sk