A Saragossa Band és jazzkoncertek zárják a nyarat Győrben

A német Saragossa Band zárja a Négy Évszak Fesztivál nyári programjait Győrben: az 1977-ben alakult, karibi zenét játszó együttes augusztus 29-én este lép fel a Dunakapu téren.

Serfőzőné Tóth Andrea, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója elmondta, hogy a nyárzáró koncertet hetedik éve egészítik ki a győri bornapokkal, amelyet augusztus 27. és 30. között tartanak két helyszínen, a Széchenyi téren és a Dunakapu téren.

A programsorozat, amelyen összesen 14 hazai borvidék hatvan borászata kínálja majd borait, csütörtökön a borlovagok felvonulásával kezdődik, pénteken megválasztják a fesztivál borát, este 10 órától pedig megrendezik a borászok éjszakáját. E két utóbbi rendezvényt az Esterházy-palotában tartják – tette hozzá.

Szombaton délután a Loyolai Szent Ignác-templomban az Európai Borlovagrend Győri legátusának kilenc borlovagja tesz esküt.

Serfőzőné Tóth Andrea elmondta azt is, hogy a látogatók visszajelzései alapján a bornapokhoz kapcsolódó koncerteken a dzsesszzenéé lesz a főszerep, így mások mellett fellép a Grappa zenekar, a Pribojszki Mátyás Band, a Magyar Rhapsody Projekt és a Majsai Gábor Swing Stars.

A borkóstolás és a koncertek mellett a gyermekeknek vasárnap délelőtt Holnemvolt címmel Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar ad koncertet, emellett a legkisebbek kipróbálhatják az úgynevezett dongaverdákat.

Domanyik Eszter, az önkormányzat városmarketing- és programszervezési főosztályának vezetője elmondta, hogy a koncerteket egymás után rendezik a Széchenyi téren és a Dunakapu téren, mindkét helyszínen kivetítőn követhetik nyomon a látogatók az eseményeket.

Hozzátette: a nyárzáró koncertet követően szombat este tűzijáték is lesz.

aTEMPO.sk / MTI