Megjelent Palya Bea új lemeze – Tovább Nő

Tovább Nő című friss lemezén Palya Bea folytatta előző, két évvel ezelőtti albumán megkezdett utat, és a nőiség, az intimitás, az emberi kapcsolatok témáit boncolgatja. A ma megjelent új anyagot a népszerű énekes és zenekara március 18-án mutatja be a fővárosi Akvárium Klubban.

"A mélységről és a bevállalósságról már az öt évvel ezelőtt megjelent esszékönyvemben írtam. Ezekről a témákról igyekszem emberi melegséggel írni, úgy elmondani titkokat magamról, hogy közben nem mondom el az összeset. Amúgy egész életemben újítok, rettegek a változatlanságtól" - fogalmazott Palya Bea.

A célja volt, hogy ne csak a nőket érje el az üzenete, hanem a férfiakat is. A dalokban saját élményeit énekli meg, vannak számok az exekről, a szerelem mindenek felettiségéről, a flörtről, a cigányságról vagy a szülőkkel való viszonyról is.

"Mostanában nagyon introvertált és intim életet élek, mégis, nagyon sok minden vonatkozik arra a közösségre, amelyben élek. Úgy hiszem, hogy az ember időnként kénytelen magába nézni, az önismeret útjára lépni" - mondta Palya Bea.

A két évvel ezelőtt megjelent Nő című lemezének nem tervezett folytatást, de akkor sokkszerű robbanást tapasztalt az anyag körül. Nem sokkal korábban lett anya, és próbált felszínen maradni, akkor állt össze a zenekara. "Éreztem, hogy a fiúkkal valami fenntarthatót, nagyon őszintét tudok létrehozni, ami megalapozta a folytatást".

Zenekarában ifj. Tóth István gitározik, Bodoczki Ernő nagybőgőzik, Szokolay Dongó Balázs fúvós hangszereket szólaltat meg, Gerzson János oudon és buzukin játszik, Czirják Tamás pedig dobon és ütőhangszereken.

Palya Bea

Tracklista

1. Intro
2. Beavatás
3. Két világ
4. Szaladós
5. Tükör
6. Úgyis veled
7. Hogy hívják?
8. Olajos csúszda
9. Exek
10. Flört
11. Cigányos
12. Apa-blues
13. Átrobogtam az életemen
14. Csend csend csend

"Amikor egy daltéma izgat, akkor a testem remegni kezd. Valóban sok mindent megmutatok magamból, mégis vannak tabuk, van egyfajta diszkréció abban, ahogy ezt teszem. Nemrég lettem negyvenéves, és az egyik komoly felismerésem volt, hogy nagyon törékeny anyagból vagyok összerakva, ami meglepheti azokat, akik csak a színpadon látnak" - fejtette ki.

Előtte kevés női énekes-dalszerző vált ismertté, ezért is kaphatott kisebb figyelmet korábban az a hang, amelyet ő képvisel. Holott egy nő másként és másról ír, és számára nagy öröm, hogy a nála fiatalabb generációban már egyre több nő áll önálló produkcióval a színpadra.

A Tovább Nő zeneileg rendkívül sokszínű, keverednek benne a magyar, a bolgár, a cigány és más népzenei hagyományok, illetve a dzsessz; a zenekar számos egzotikus hangszert használt, például tapant, televit, neyt, derbukát vagy dorombot. Valamennyi dalhoz született video, ezeket a stúdióban rögzítették, a cikk végén meg is tekinthetőek. A lemez csúcspontja talán a Tükör című, páratlan ritmusú dal, amely önmagunk vállalásáról szól, az Exek korábban egy slammerekkel közös koncertre született, "régóta bennem volt, hogy a régi szerelmeimnek megköszönjem, ami fontos volt".

"A Cigányos tradicionális dallamvezetésű és hangszerelésű darab, megmutatom benne a viszonyomat a cigányságomhoz, a Flört a dzsessz és a modális zene keveréke, a szövegben a nő-férfi dialógusból csak a női részeket halljuk" - mesélte Palya Bea. A március 18-i lemezbemutató koncerten az Akvárium Klubban az új anyag mellett több régi dalt is elővesznek.

 

 

aTEMPO.sk / MTI