Flamenco esttel zárja az évadot a Thália Színház

A THÁLIA TÁNCESTEK előadásával zárja a Thália Színház az idei évadot június 24-én. A Flamenco Nuevo című előadásban ezúttal a tánc mellett sokkal nagyobb hangsúlyt kap a zene, hisz élő hangszereket láthat majd a közönség a színpadon. A sorozatzáró vendégei Keck Mária, a Madridban élő flamenco táncművész, koreográfus, énekesnő, Illés János, a Londonban élő gitárművész, valamint Mogyoró Kornél – a popzene mellett a jazzben és a világzenében is élvonalban számon tartott – ütőhangszeres művész.

Közös estjükön a flamenco formavilágán belül játszanak a magyar folklór és a kelet-európai roma kultúra ízein keresztül saját életútjukból merített hangokkal, színekkel adva értelmet egy személyes zenei világnak. Ebben a dimenzióban a mozdulat, ének és zene szoros hármashangzatban lélegzik együtt, improvizatív interakcióval építi és bontja egymást. Az alapvetően flamenco szellemiségű háttér nyers, mély értelmet ad a képzelt és valós gyökerek megidézésének ebben a hol zsigeri, hol költői hangvételű előadásban.

Klassz ingyenes flamenco est lesz, tánccal, énekkel pénteken 19 órától.

Az este folyamán Ünnepélyes Színházi Évazdáróra is sor kerül, ahol kiértékelik a 2015/2016 színházi évadot, bemutatják a következő év programját, valamint átadják az évad közönség- és színházi díjait.

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk