Palóc Világtalálkozót rendeznek a hétvégén Nógrád megyében – Itt a program

Palóc Világtalálkozót rendeznek a hétvégén Nógrád megyében – Itt a részletes program

A Palócföld hagyományainak és kulturális kincseinek bemutatása, életben tartása, valamint az összetartozás erősítése a célja a Palóc Világtalálkozónak, amelyet a hétvégén rendeznek meg a Nógrád megyei Bátonyterenyén.

Bátonyterenye kisterenyei városrészén, a Gyürky-Solymossy Kastélypark 13 hektáros területén rendezik meg péntektől vasárnapig a világtalálkozót, amelyen a palóc viseletet, népdalokat, néptáncokat éppúgy bemutatják, mint a gasztronómiát, vagy a palóc lakodalmast.

Csaknem ötven egyéni előadó, 21 néptáncegyüttes, ötven népi énekcsoport, népdalkör és kórus, 15 népi zenekar, és egy tucat népmesemondó szórakoztatja a közönséget a három nap alatt.

A Palócok földjén a határon túli Felvidéket és négy hazai megyét értenek (Pest megye keleti részét, Nógrád és Heves megyét, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részét), ezen felül a délvidéki, jelenleg Szerbiához tartozó Kupuszina települést, mely az 1750-es évekbeli kitelepítéstől napjainkig megőrizte palóc identitását.

A világtalálkozón Szeder Fábián-díjat adnak a palócságért sokat tévő alkotóknak, művészeknek, tevékeny embereknek. Az 1784-ben Csábon (Felvidék) született Szeder Fábián János bencés áldozópap és tanár széleskörű irodalmi tevékenységet folytatott, részt vett számos irodalmi lap szerkesztésében, majd a Tudományos Gyűjtemény pályázatára népismereti tanulmányt írt a palócokról, amely a szakirányú magyar néprajzi érdeklődés egyik elindítója lett.

A szervezők magyar rekordot szeretnének felállítani a leghosszabb lakodalmas menet kategóriában, ezért Bátonyterenyére várják a palóc településekről azokat a csoportokat, amelyek híven őrzik még eleik hagyományos viseleteit. Mint Berze Mariann szervező elmondta, az elmúlt években 1200-1500 ember vett részt a menetben.

A programban lesz többek között népi gyógyászat, palóc termékek vására, gyermekeknek kézműves foglalkozások, íjász- és barantabemutató, valamint számos előadás is elhangzik. A kastélyban festményeket, hímzett terítőket állítanak ki, az irodalmi sátorban palócföldi írók, költők mutatkoznak be, és kiadványaival kitelepül a balassagyarmati Palóc Múzeum is.

A IV. Palóc Világtalálkozót közösen rendezi a Tar Lőrinc Baráti Közhasznú Egyesület és Bátonyterenye önkormányzata. A tari székhelyű egyesület 2009 óta működik, feladatai közé tartozik a magyarság ősiségének kutatása, a kutatási eredmények közzététele, a hagyományok ápolása, megélése és a Kárpát-medence környezeti értékeinek megóvása.

 

Program

Augusztus 5., péntek

Kastély előtti színpad
14.00 Megnyitó
Kiállítás megnyitó
A palóc regevilág; Palóc történelem; Ibos Zoltán
Kisterenyei Palóc Hagyományőrzők
Kortárs palóc költők és írók könyvbemutatói - közönségtalálkozók
Palóc alkotók bemutatkozása

Nagyszínpad
15.00 Hagyományőrző előadások - helyiek: Haraszti ikrek, Cicege+BEB Zenekar
Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember előadása
Magyarok Istene ünnepe
Heffner Attila: Sámándobok szóljatok… - világzenei koncert
A Magyarok Istenének ünnepe

Előadások a jurta faluban: palóc történelemről
Irodalmi sátor: kortárs palóc költők és írók könyvbemutatói - közönségtalálkozók
A Tormay Cecile Társaság vezetésével megemlékezés palóc íróinkról, költőinkről.

Augusztus 6., szombat

Kastély parkja
08.00 Gasztronómia - „Íz-lelő”, palóc ízek fesztiválja

Kastély
09.00 „Kék pántlika” népdal- és népmesemondó verseny döntője, majd eredményhirdetés

Nagyszínpad
09.00 Palócok nyílzápora
Ünnepélyes megnyitó
Szeder Fábián-díj ünnepélyes átadása
Hagyományőrző műsorok (néptánc, népi ének, népi zenekarok)
„Szülőhazám, szép Palócföld” pályázat, „Kék pántlika” eredményhirdetés
15.30 „Palóc Lakodalmas”; lakodalmas menet (Guinness-rekord felállítás)
20.00 Sic Transit Folk Műhely koncert
21.00 Barackmag koncert

Sportpálya
Baranta és íjász bemutatók
Előadások a jurta faluban egész nap: Duray Miklós; dr. Füst Antal; Kopecsni Gábor; Barabás György; Vallus István; Darnói Tibor; Kaszás Géza közönségtalálkozó

Augusztus 7., vasárnap

08.00 Szentmise
09.00 Hagyományőrzők előadásai
10.00 Mónus József tradicionális távlövő íjász előadása
A rendezvény ünnepélyes bezárása

ATEMPO.sk / MTI