INTERJÚ: „A zene számomra ösztönös, zsigeri” - Sena a poptól a világzenéig

Sena

„Szeretem gondolni, hogy valamennyire világzene, amit csinálok, még ha az Irie Maffia miatt alapvetően popénekesként is tartanak számon.” A közelmúltban új lemezzel jelentkezett Sena.

"Ghánai zenét ötvözök európai és más stílusokkal Magyarországon, magyar zenészekkel, egy kritikus nemrég afro soulnak nevezte ezt, ami tetszik nekem. Az új szólólemezem, a Feathers bemutatásával egyik fő célom, hogy az emberek kicsit árnyalják a rólam alkotott előadói képet" - fogalmazott az énekesnő.

Az édesapja révén ghánai, édesanyja után magyar származású 34 éves Sena Dagadu 18 évesen költözött Budapestre, és 2002 óta meghatározó alakja az itteni zenei életnek. A Feathers a harmadik szólólemeze a First One (2003) és a Lots of Trees (2013) után.

"A Lots of Treesen már próbáltam belefolyni a világzenei szférába és most ez folytatódott. Nem kell megfeszülnöm ahhoz, hogy szólóban mást csináljak, mint az Irie Maffiában. Ott nem egyedül alkotok, leginkább kész anyagot kapok, amihez hozzá kell adni valamit. A Feathers viszont az elejétől a végéig az én gyermekem, nem segítettek producerek, mint korábban, csak picit a férjem, Élő Márton, az Irie Maffia harsonása. Valahogy felszabadult bennem valami, meg akartam mutatni a saját zenei világomat. Még akkor is, ha ezt úgy tudtam elérni, ha a midibillentyűzetbe két ujjal pötyögtem be minden hangot" - fejtette ki Sena.

Mint megjegyezte, otthoni stúdiójában két-három évig dolgozott a Feathers anyagán, a végső, a demókhoz meglehetősen hű változatot élőben rögzítették a Sena Banddel, amelyben az énekesnő mellett az Irie Maffia négy tagja (Élő Márton - harsona; Szekér Ádám - gitár; Meggyes Ádám - trombita, Dési Tamás - dob) mellett a Kéknyúlból ismert Premecz Mátyás (billentyűk) és Bata István (basszusgitár) szerepel.

 

 

"A szólóénem inkább rétegzene, ezért nem is tudok versenyezni a mainstreames, tizenkét éve működő Irie Maffiával, amelyet nagyon sok helyre hívnak. Ugyanakkor szeretném, ha a saját dolgaim is minél több fülhöz eljutnának, ebbe most sok energiát fektetek" - mondta Sena.

A közeljövőben a Volt Fesztiválon a, Kobuciban és a Művészetek Völgyében is hallhatjuk szólóban Sena-t.

"A zene számomra ösztönös, zsigeri, ezért nehéz beszélnem róla. A Feathers világát nyilván befolyásolták egy kicsit azok a ghánai zenék is, amiket az elmúlt időszakban ottani útjaim során hallgattam. Úgy tapasztalom, hogy a nyugat-afrikai populáris zene kezd egyre népszerűbb lenni világszerte, a rapsztárok nigériai és ghánai zenészeket hívnak lemezfelvételeikre. Jó néhány évvel ezelőtt közreműködtem egy régi ghánai barátom, Reggie Rockstone egyik dalában, ami országos sláger lett ott. Megismernek az utcán, dúdolják a dalt, a rádiók is játsszák, elhívnak műsorokba beszélgetni, szerencsére a Feathers számait is pörgetik" - fejtette ki.

Sena folyamatosan dolgozik új számokon az Irie Maffiával. Egyéb projektjei közé tartozik, hogy 2015-ben közös lemeze jelent meg a Spanyolországban élő orosz Dj Vadimmal, de koncertezik, lemezeket készít a Shakespeare szonettjeit megzenésítő W.H. elnevezésű formációban is.

ATEMPO.sk / MTI