Zenészek jönnek-mennek – Újra négyen a Rómeó Vérzikben

Zenészek jönnek-mennek – Megújult a Rómeó Vérzik is

Az interjúsorozat második és egyben befejező részében Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik frontembere mondja el, ő hogyan látja a nagy port kavart zenészváltást. De kérem a Kedves Olvasókat, aki botrány, balhé, cirkusz kedvéért kezdi olvasni a cikket, az most kattintson el ...

 

Mi vezetett ahhoz a döntéshez, hogy ismét négytagúra bővült a Rómeó vérzik?

Amióta hárman maradtunk mindig ott motoszkált bennünk ez a dolog. A turnébusz állandó témája volt, mert bármennyire is szeretünk hárman zenélni azért azt be kellett látnunk, hogy élőben nem robbantak akkorát a dalok, mint a lemezeken. Viszont az egy közös pont volt, hogy a gitáros csak is felvidékről lehet és lehetőleg a közelből.

Jó volt a munka Ermivel is annak idején, de hiányoztak a közös próbák, a jammelések. Mivel a látókörünkben nem igen akadt ilyen gitáros, aki megfelelt volna az elvárásainknak, ezért aztán a témát sem feszegettük egy idő után. Tudtuk, hogy valami, valaki hiányzik, de nem volt realitása a dolognak. Sokan kérdezték, miért nem hívtuk vissza Pükét vagy Ermit. Ezt valahogy úgy magyaráznám, hogy amikor elválsz a feleségedtől, nagyon örülsz annak, hogy jó továbbra is a kapcsolatotok, de nem akarsz már vele együtt élni. Ez a zenében is így van. Személy szerint nagyon örülök, hogy Pükével mostanra nagyon jó lett a kapcsolatom, a negyvenes szülinapomon is ott volt a barátnőjével. Nem akarom ezt a barátságot elrontani azzal, hogy megint bekerül ebbe a gépezetbe. Pükét nagyon jó gitárosnak tartom és egészen biztos vagyok benne, hogy még fogok vele zenélni egy színpadon, de nem a Rómeó Vérzikben.

 

Miért pont Kálmán Ákosra esett a választás? Egyáltalán hogyan merült fel az egész ötlet? Melyik volt előbb?: Ákos otthagyta Phoenix RT-t, vagy Ti döntöttetek úgy, hogy kerestek valakit a bandába?

Amint mondtam ez a téma mindig ott lógott a levegőben. Egy valamit tisztába szeretnék tenni. Mi nem kerestük meg az Ákost, hogy jöjjön hozzánk zenélni. Tudom, olvasom én is, hogy páran ezt egészen máshogyan látják, vagy magyarázzák. Azt gondolom ilyen szinten nem igazán tartozunk senkinek sem magyarázattal, hogy ki játszik a zenekarban vagy ki nem. Ez az egész dolog számunkra nagyon gyerekes. De hogy legyen tiszta sor: a váltás Ákos döntése volt, mi utána kerültünk a képbe. Ha nem nálunk, akkor más bandában játszana.

Ha egyszer odajönne a Sancho, hogy figyelj haver nem érzem már jól magam a bandában, vagy kipróbálnám magam egy másik zenekarban, azt mondanám haver egy kurva jó 20 évet adtál az életedből nekem, gyere rúgjunk be és teljesítsd be az álmaidat. A Rómeó sem állna le, ahogyan a Phoenix RT sem állt le, hiszen egy új gitárossal már a hétvégén koncerteztek. Tehát, hogy mi elintéztük a Phoenix RT zenekart - az egy nagy marhaság. Gyerekkoruk óta ismerem Tomiékat, hülyeség lenne ha két felvidéki rockzenekar fújna egymásra.

 

Kálmán Ákos

 

Mennyiben változtatja majd meg a színpadi hangzásotokat és megjelenéseteket egy új tag?

Január 2-án volt az első közös próba. Azóta rendszeresen próbálunk és azt kell mondjam egy hihetetlen energia és lendület jellemzi a próbák hangulatát. Ricsi, mint egy csődör terelgeti a fiatal kiscsikót. A viccet félretéve, Ákos gyerekkorától rajongója az RV-nek, így hihetetlen alázattal áll az egyes dalokhoz. Gitárstílusa viszont nagyon hasonlít a Pükééhez, aminek köszönhetően a régi dalok is úgy szólalnak meg, mint anno a kétezres években. Nagyon várjuk a tavaszi turnét, ahol igazán megtudjuk mutatni, mire is képes a zenekar.

 

Hogy fogadta a hírt a rajongók népes tábora?

A rajongók mindig nehezen engednek el vagy fogadnak be új tagokat a szeretett bandájukba. De összességében azt kell mondjam a hír hallatán sokkal több pozitív hozzászólás jött, mint negatív. A Rómeó Vérzik zenekart 2018 január közepétől négy ember alkotja: Koppány, Sancho, Ríkó és Ákos.

 

Van-e, illetve volt-e ebből a döntésből fakadóan bármilyen feszültség bárkik között?

Olvassuk mi is a bejegyzéseket, lássuk, érezzük mi is, milyen emóciókat váltottunk ki. De még egyszer hangsúlyozom ezek a dolgok csak a zenekarra tartoznak, mi csak zenélni akarunk, de azt rohadt jól. Rohadt jó dalokat akarunk írni, jól akarjuk magunkat érezni a színpadon, a próbákon és a turnékon.

 

Koppány

 

Hétvégén rajtol a RV 2018-as turnéja. Mennyiben változtatja meg, ha egyáltalán megváltoztatja a programot, a szervezést, illetve bármit a koncertek körül? Illetve készültök-e valami különlegességgel Ákos bemutatkozó koncertjére?

A zenekaron belül a technikai személyzetben is történtek változások, lett egy szuper koncertszervezőnk is, aki leveszi a vállamról ezek után azokat a dolgokat, amikkel soha sem szerettem törődni, foglalkozni. Most már teljes egészében a zenére koncentrálhatok én is. Február 3-án lesz Kiskunfélegyházán az első négyes felállású koncert, már nagyon várjuk, elég maratoni műsort fogunk játszani.

Márciustól pedig beindul a tavaszi turné, melynek az elején jelenik meg legújabb klipünk, az Örökké álom dalra. A nyarunk is elég jól alakul, tehát nem panaszkodunk, sőt örülünk ezerrel.

Azt csináljuk amihez a legjobban értünk, zenélünk és bulizunk.

 

Hallani ezt-azt új dalokról is. Esetleg erről a témáról lehet-e tudni valamit. Tervben van-e stúdiózás ebben az évben? (bár talán erről még korán faggatlak, de ki tudja)

Ebben az évben még egészen biztosan nem fogunk stúdiózni, de az új ötletekkel egészen biztosan foglalkozunk majd. Ricsi már most ontja magából az ötleteket és agyalnak az Ákossal. Mi meg Sanchoval adjuk a pontos kurvajó kettőnégyet és kész a dal :-)

Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a megújult Rómeó Vérziknek a turnéhoz!

 

Szóval, ahol csak zenei élet van ott aztán "zajlik az élet"! Nem fogok ítéletet mondani senki felett sem, engem elsősorban a zene zenei része érdekel, de úgy éreztem, ha már mindenféle hírek, pletykák terjednek szájról szájra és persze az interneten, akkor legalább legyen esélye elmondani mindenkinek, (már aki közvetlenül érintve van) a saját verzióját. Az Olvasók döntsék el, hogy számukra mi az, ami hasznos ebből a cikkből, de ha egy jótanácsot elfogadnak így kéretlenül: inkább hallgassátok a zenét, minthogy beszéljetek róla!

Bódis Attila, ATEMPO.sk