A Kossuth-díjas Sapszon Ferenc karnagy

Sapszon Ferenc

„Úgy érzem, nem csak én kapom a díjat, hanem rajtam keresztül sokan mások, mindenekelőtt édesapám” - mondta Sapszon Ferenc karnagy, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója és művészeti igazgatója, akit több évtizedes kiemelkedő művészi tevékenysége, valamint a zenei nevelés érdekében végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a nemzeti ünnepen Kossuth-díjjal tüntettek ki.

"Amikor édesapám már a legutolsó napjait élte, egyszer bementünk hozzá. Ült egy székben, már nem nagyon reagált, nem is biztos, hogy mindenkit megismert. Megsimogattam a homlokát, mire rám nézett, és azt mondta: 'Sok sikert neked, fiam'. Ezzel azt fejezte ki, hogy amit ő elkezdett, azt én folytassam, amit ő nem ért el, azt én érjem el. Ezért úgy érzem, hogy ezt a díjat egy kicsit ő is kapja" - vallott édesapjáról, idősebb Sapszon Ferenc (1929-2011) Liszt-díjas karnagyról, aki 9 évig volt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának karnagya is.

Mint mondta, nagy megtiszteltetést és örömet jelent számára az elismerés, amelyért apja mellett hálával tartozik feleségének és édesanyjának, valamint a kórusiskola kiváló nevelőtestületének és saját egykori nevelőinek is.

Sapszon Ferenc szerint a Kossuth-díj nagy felelősséget, és talán egy kis reményt is jelent. "Ha egy egyszerű iskolai pedagógust és művészt észrevettek, akkor lehet, hogy országosan is fontossá válik a nevelés ügye. Végre talán komolyan kezdjük venni azt, amink van: a kodályi eszményt, a művészeti-zenei nevelés életbevágó fontosságát, a jól bevált, már bizonyított magyar iskolai hagyományokat. A díjam talán felhívja a figyelmet egy nagyszerű iskolatípusra, a kórusiskolára is, amely egy még fel nem fedezett, csodálatos sziget az oktatási rendszerben".

Gyerekkorát felidézve elmondta: bár a Magyar Rádió Gyermekkórusában már énekelt, később csak a gimnázium első osztályában határozta el, hogy muzsikus szeretne lenni.

"Úgy döntöttem, hogy zongorista leszek, tehát tulajdonképpen nem a pedagógia, hanem a zene, a művészi élet felől indultam. A zongorázásnak nagyon sokat köszönhetek, rengeteget tanultam a zenéről. Lassan azonban az emberi sorsok kezdtek egyre jobban érdekelni, és az, hogy a zenén mint eszközön keresztül nagyszerű emberi életek bontakozzanak ki. Így sodródtam a kórusok és az iskola világa felé. A Zeneakadémián már karvezetőként végeztem".

Sapszon Ferenc öt kórust vezet, köztük az 1978-ban általa alapított Iubilate leánykart és az 1996-ban szintén általa életre hívott Cantate vegyeskart.

"Sajnos úgy látom, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak a hazai kórusok, amelyek még léteznek egyáltalán. Emlékszem még azokra az időkre, amikor szinte minden gyárnak saját kórusa volt, akárcsak az iskoláknak. Mára eljutottunk oda, hogy alig működnek öntevékeny énekkarok, iskolák tömege van, ahol egyáltalán nincs ilyen. Sajnos úgy tűnik, hogy az emberek egyre kevesebb időt és energiát tudnak erre fordítani. Óriási veszteség ez, mert a közös éneklés pótolhatatlan örömforrás".

Sapszon Ferenc jövőbeli tervei közül elsőként a kórusiskola további kiépítését nevezte meg, hiszen mint mondta, jelenleg nincs megfelelő tornatermük, aulájuk, ebédlőjük, nincsenek kellő méretű tantermeik. Később szívesen segítenék hasonló iskolák megalakulását is.

"Lassan azon is el kell gondolkodnom, hogy mit hagyok magam után; úgy szeretném átadni az iskolát, hogy jó állapotban legyen minden. Le kell írnom a sajátos nevelési rendszerünket, össze kell állítanom számos segédanyagot, gyűjteményt, amelyek segítik majd a pedagógusok munkáját. Ki kell nevelnem az utódaimat is, akik folytatni fogják ezt az utat. Végül segíteni szeretném a magyar iskolaügyet. Elengedhetetlen, hogy gyökereiben átgondolt legyen a nevelés, hogy végre gyerekközpontú, értékátadó, a teljes személyiséget fejlesztő iskolák szülessenek. Azt hiszem, hogy ezen a területen talán még tudok segíteni".

aTEMPO.sk / MTI
Fotó: Kovács Attila