Illés Anna - a verséneklők idei győztese

Illés Anna

A Tompa Mihály Országos Verseny ismét egy új tehetséget adott Felvidéknek. A 16 éves királyhelmeci Illés Anna jött, látott és győzött. Egy szál gitárral nyűgözte le a zsűrit és a közönséget József Attilától a Szerelmes vers, Mécs Lászlótól pedig A királyfi három bánata című költemények újragondolásával.

 

Első alkalommal vettél rész az énekelt versek kategóriájának döntőjében és taroltál. Milyen volt ezt megélni?

Alapvetően előadni és mások megzenésítéseit, értelmezéseit hallgatni mentem a versenyre. Nem versenyként fogtam fel. Bár szerintem mindenkiben van egy egészséges mértékű versenyszellem, ahogyan bennem is, de nem viszem túlzásba. Egyszerre volt meglepő és csodálatos hallani a sok pozitív visszajelzést. Nagyon örültem, hogy ennyi embernek örömet tudtak okozni a megzenésített verseim. Különösen élveztem, hogy a gálán olyan sok ember előtt zenélhettem.

 

Fiatal korod ellenére nagyon magabiztos voltál. Miből ered ez?

Furcsa, már többször hallottam másoktól, hogy magabiztosnak tűnök a színpadon, annak ellenére, hogy én ezt magamban nem érzékelem. Sőt, fellépések előtt általában nagyon izgulok, egészen addig a pontig, amíg el nem kezdek játszani egy dalt. Talán ezért tűnhetek magabiztosnak, mert ilyenkor tényleg csak a dal által keltett érzés létezik számomra, mindenféle külső probléma, gondolat eltűnik.

 

Mióta foglalkoztat a zene és hogyan találkoztál ezen belül a versénekléssel?

Körülbelül nyolc éves lehettem, amikor kaptam egy fafurulyát. Ezen kezdtem egyszerű dalokat improvizálni és nagyon megtetszett, úgyhogy a szüleim beírattak zeneiskolába furulyára. Négy évvel később a furulyát zongorára váltottam. Gitározni és énekelni csaknem együtt kezdtem, két és fél éve. Gitározni kifejezetten azért kezdtem el, hogy tudjam magam kísérni éneklés közben. A versénekléssel éppen a Tompa Mihály Versenyen találkoztam, amikor az előző két évben a színjátszó csoportunkkal részt vettünk az országos fordulón. Akkor döntöttem el, hogy én is kipróbálom.

 

Illés Anna

 

Milyen zenei stílust szeretsz, mi inspirál?

Majdnem az összes zenei stílusból találok olyan dalokat, amelyek tetszenek. A legnagyobb kedvenc a jazz és a blues. Ezeken belül Nina Simone, Tom Waits és Amy Winehouse azok, akik a legjobban inspirálnak. A magyar zenében az alternatív rock képviselőit szeretem a legjobban, legfőképpen a szövegeik miatt, mint a Kispál és a Borz, 30Y, Quimby. Szeretem ezen kívül még a népzenét, a keleti zenéket és a komolyzenei darabokat is.

 

A siker után milyen új tervek születtek benned, ami a zenei pályát illeti?

Konkrét új tervek nem születtek, hiszen azt eddig is tudtam, hogy a zenével szeretnék foglalkozni, de ez az elhatározás ennek az élménynek köszönhetően nagy mértékben meg lett erősítve.

 

Az ország keleti régiójából származol, milyennek látod ott a zenei életet? Lesz elég tered kibontakozni?

Elég korlátoltnak látom itt a lehetőségeket, természetesen kisebb fellépési lehetőségek vannak, de igyekszem távolabbra is nézelődni.

 

A közeljövőben hol hallhatunk tégedet?

Június ötödikén Budapesten, a Nemzeti Összetartozás Napján lesz lehetőségem fellépni. Továbbá, a Tompa Mihály Versenyen a Kor-Zár adventi koncertjére kaptam meghívást, mint előadó, Érsekújvárra. Bár ez még a távolabbi jövőnek számít.

 

Reméljük egyre többet feltűnik majd a neved Naptárunkban is. Köszönöm a beszélgetést és sok sikert, de nem csak a zenei pályán :-)

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk