Beszámoló

Rockin' Rock Cats

Hat éve rock´n´roll

Alig egy hete ünnepelte fennállásának hatodik évfordulóját a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Club egy fergeteges bulival a környékbeliek legnagyobb örömére. A jó hangulatról a Rockin' RockCats együttes gondoskodott.

 

Rockin' RockCats

 

A hatvani alapítású banda több, mint húsz éves múltra tekint vissza. Klasszikus rock´n´rollt, rockabillyt játszanak, feldolgozásokat és persze saját számokat. Az elmúlt húsz év alatt négy CD-t, két DVD-t és egy EP-t adtak ki. Változó felállásban játszották végig az elmúlt két évtizedet. Most a következő formációban léptek fel:

Takács László (Laca) (1994 – napjainkig) – ének, nagybőgő
Szabó Péter (Pepax) (1994 – napjainkig) – ének, gitár
Vass Tibor (Teddy) (2003 – napjainkig) – dob
Az Öreg Imo (2010-napjainkig) – ének, másodhegedű

 

Rockin' RockCats

 

Robbant a buli. Mindenki tombolt, kiabált, állt a bál. Remek csajokkal és italokkal ismerkedtünk. Folyamatosan pörgött a parti. Ami elsőre feltűnt, hogy Teddy, a dobos, állva ütötte a cuccot. Ez elég szokatlan volt számomra, de annál nagyobb lüktetést adott a bulinak. Szuper gitárszólók és nagyszerű előadásmód adta az este pikantériáját. A banda csúcsra járt, de a legnagyobb bulizás közben sem felejtettük el, hogy kinek/kiknek köszönhetjük a hétről hétre, vagy szinte minden hétvégi bulizást itt Dunaszerdahelyen.

Természetesen a Soul Hunter Music Club üzemeltetőire és alkalmazottaira is ittunk egy áldomást, mert manapság ritka, hogy egy klub ilyen sokáig ilyen színvonalon működjön. Örök hála ezért és még sokszor ennyi évnyi rock´n´rollt.

 

 

Bódis Attila, aTEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo)


Gútán koncertezett a Kodály Zoltán Daloskör

Gútán koncertezett a Kodály Zoltán Daloskör

A Gútai Önkormányzat mellett működő Kultúra és Kulturális Örökség Bizottsága január 3-ára újévi jótékonysági koncertet szervezett. A helyi római katolikus templomba a galántai Kodály Zoltán Daloskör mutatkozott be, Józsa Mónika vezényletével.

Orgonán közreműködött Nagy István. A koncerten szólót énekelt Jalsovszky Mónika, Paszmár János és Tonkó István.

A műsorban elsősorban karácsonyi dalokat hallhattunk Kodály Zoltántól, Karai Józseftől, Vass Lajostól, Bárdos Lajostól, de felcsendültek furulyák és orgona muzsika is.

A koncertbevételt (340,50 Eur) a helyi Művészeti Alapiskola fenntartására ajánlották fel. 

Nézzék meg fotóbeszámolónkat: 

 

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk
Fotó: Kürti Zsolt 

Koncerttel is ünnepeltek Csábon

Koncerttel is ünnepeltek Csábon

Év végén ismét karácsonyi dallamok csendültek fel a csábi római katolikus templomban. A hagyományos ünnepi koncertet ezúttal 2015. december 27-én rendezték meg a községben.

A hangverseny vendége Baráz Ádám balassagyarmati zongoraművész, zeneszerző, tanár volt, aki Liszt, Beethoven, Chopin műveiből válogatott és adott elő a lelkes közönségnek.

A programot több helyi és környékbeli muzsikus egészítette ki. Villant Dávid Nagycsalomijáról gitármuzsikájával tette színesebbé a programot. Híves Mária énekes, tanár és lánya Boglárka hangjukkal zengték be a templom falait.

Szerepet kaptak a koncerten a nagykürtösi és a csábi zeneiskola növendékei is, valamit a helyi Unlimited Souls zenekar.

Természetesen a Csábi Szeder Fábián Dalegylet sem hiányozhatott, akik ezúttal Zaťko Veronika vezényletével énekeltek.

A koncert közös énekléssel ért véget, majd pedig a templom előtti téren a mára már hagyományossá vált agapéval búcsúztatták az ünnepeket.

Köszönet a fellépőknek, akik zenei tehetségükkel az emberek lelkére hatnak, a szervezőknek, és természetesen a közönségnek, hogy tapsukkal, gratulációjukkal buzdítanak bennünket, hogy jövőre ismét összegyűljünk egy közös zenei élmény erejéig.

 

 

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk
Fotó: Göbölös Lajos (Lala Photo)

Peet Project & Váczi Eszter Quartet

Két koncert, két szín - ilyen volt a JazzOn! fesztivál

A tavalyi év utolsó jazzfesztiválja, a JazzOn! igazán jó évzárónak bizonyult. A rendezvényt első alkalommal rendezték meg, de azonnal magasra került a képzeletbeli léc.

Két nap alatt két koncertre került sor, melyek a jazz két különböző oldalát mutatták meg az értőknek és érdeklődőknek. A fesztivál házigazdája, műsorvezetője Lombos El Marci szövegíró, énekes volt, aki otthonosan mozog ebben a műfajban, hisz dalszövegeit jazz előadók is éneklik és saját zenekarával is hódol ennek a stílusnak. Bevezetőjében említette, hogy sokan „szőrös szörnyetegnek” gondolják a jazz zenét, melyet ebben a két napban igyekeznek cáfolni a szervezők.

Engem már rég meggyőzött a jazz, de akik itt találkoztak először ezzel a stílussal biztos, hogy pozitívan csalódtak.

 

Az első este egy igazi buli volt. Ezt az észak-amerikában is egyre népszerűbb, fiatalokból álló Peet Projectnek köszönhettünk. A funkys, popos, jazzys hangzás és a színes repertoár a koncert végére mindenkit táncra és állva tapsolásra serkentett. A zenekar eddig megjelent négy albumáról mutatott be igazán fülbemászó dalokat, melyeket feldolgozások egészítettek ki az Earth, Wind and Fire-től, Chaka Khan-tól, Bee Gees-től, de hallhattunk pop dalok átiratát és még egy R-Go feldolgozást is.

 

Peet Project

 

A koncert után pár kérdéssel elcsíptük Ferencz Pétert, a zenekar frontemberét:

Jó hangulatú buli volt :-)

Köszönjük szépen, mi is nagyon jól éreztük magunkat!

Ti mit szerettek jobban, az ilyen klub-os rendezvényeket vagy a fesztivál jellegű koncerteket?

Mindkét környezetnek megvan a maga szépsége. Egy klubkoncertnél sokkal kisebb a távolság a zenekar és a közönség között, így sokkal könnyebb a kommunikáció, egyértelműbben levehető, hogy a közönség hogyan éli meg az adott pillanatot, viszont a kisebb színpadi és technikai méretek miatt a produkció nem mindig tud teljesen kibontakozni. Egy fesztiválszínpadon viszont jóval nagyobb a mozgástér - erre a dinamizmus miatt sokszor szükségünk is van -, és a gazdagabb technikai lehetőségek miatt a hangzás és látvány is erőteljesebb, ugyanakkor több energiát kell fordítani a közönséggel való kapcsolattartásra. Mindegyik helyszín egy újabb kihívás.

Milyen volt a ti szemszögetekből az első JazzOn!?

Lenyűgöző az a profizmus, ahogyan a szervezők megvalósították ezt a rendezvényt. Alig hittük el, hogy ez valóban az első JazzOn. Nem csak az ellátásunk és a technikai környezet kifogástalan, hanem a érkezésünktől kezdve szakmai, lelkes hozzáállással találkoztunk a teljes személyzet részéről, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a fellépő jól teljesítsen. Minden példaértékű volt, köszönjük a meghívást és gratulálunk a profi munkához a teljes csapatnak!

Itt az év vége, hogyan értékelitek a 2015-ös évet?

2015 a szintet-lépés éve volt. Kitűztünk magunknak egy új, minden eddiginél magasabb lépcsőfokot, amit sikerült is meglépni: Megjelent negyedik lemezünk, amit az A38 hajón mutattunk be, felkerültünk vele a nemzetközi Billboard rádiós Top30 listára, ősszel újra Los Angelesben koncerteztünk és végül megmutathattuk magunkat a Hungary's Got Talent élő showjában. Nem semmi év volt, tele van hálával a szívünk.

Egyre sikeresebbek vagytok. Mit vártok 2016-tól, milyen tervekkel indultok neki?

Feladtuk magunknak a leckét az idei sikerekkel, ezt a lendületet és fejlődést szeretnénk megtartani. Rengeteg izgalmas dolog van kialakulóban, tavasszal ismét Amerikában fogunk koncertezni, és fellépünk Európa egyik legmeghatározóbb Smooth Jazz fesztiválján is Mallorcán. Ami nagyon konkrét cél jövőre, hogy sokat koncertezzünk, itthon is. Ebbe fektetünk sok energiát és természetesen közben készülnek az új dalok is.

Legyen egy jó éve a Peet Projectnek és kíváncsian várjuk az új dalokat :-)

 

Váczi Eszter Quartet

 

De ezzel még nem ért véget a JazzOn!, hisz másnap egy új színt mutatott meg a Váczi Eszter Quartet. A teltházas koncerten az igényes zene mellé ezúttal igényes szövegek is párosultak. Három lemezük anyagából szemezgettek, majd a vége felé felcsendült a Mit tennél a helyemben című „slágerük” is. A bársonyos hang és a kitűnő hangszeres játék elnyerte a közönség tetszését és kétszer is visszatapsolták a színpadra a Váczi Esztert és zenekarát.

Aki ott volt mindkét nap világszínvonalú zenét hallhatott. Köszönjük az élményt! És pont :-)

 

A rendezvényt az Ipoly Televízió szervezte, aki a fesztivál elején díjátadó ünnepség keretében adta át Az Ipoly Televízió Kiváló Partnere-díjat, melyet első alkalommal Ember Csaba zenetanár, iskolaigazgató, a Nemzeti Kulturális Alap Zenei Kollégiumának tagja kapta Balassagyarmatról a televízió zenei műsoraihoz nyújtott támogatásért.

 

1. NAP

2. NAP

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk
Fotó: Göbölös Lajos (Lala Photo)

Jóvilágvan

"Jóvilágvolt" a szerdahelyi éjszakában

A koncert előtt a korábbi Jóvilágvan albumokkal melegítettem be meg némi söröcskével. Az első dolog, amire felfigyeltem, hogy lemezen nem valami jók (kövezzetek meg érte, de így éreztem). Annál nagyobb volt a meglepetésem a koncerten.

Beléptem az NFG-be, és egy üveg sörrel a kezemben belesüppedtem az egyik fotelba, és elindítottam a felvételt a diktafonomon, hogy felvegyem a koncertet (nem éppen stúdió minőség, de élvezhető), de amikor a zene elkezdődött, valami erő felkeltett a helyemből, hogy aztán egy jó másfél órát tomboljak. A végén tanulságként azt szűrtem le: bármilyen gyengének tűnik valami CD-ről, ne ítélkezzem, amíg nem láttam a bandát élőben! Tökéletes hangszeres játék mindegyik zenésztől. A zene változatos: pszichedellia, reggae ritmusok, de még hip-hop-ot is felfedeztem néhol. De amúgy pörgős rock´n´rollt játszanak, kicsit olyan U2-s beütéssel. A közös éneklést pedig egy általam még nem ismert szintre fejlesztették. Olyan igazi ereszdelahajamat buli volt. Az énekes, Bokor Réka, pedig igazi frontember. Vezeti a bandát a közönség felé, ahogy a zene utat tör a fülekbe, onnan a szivekbe és elmékbe.

A többiek nevében nem beszélhetek, de én egyfajta jótékony agymosást kaptam. A zene leradírozta a fájdalmat és a szomorúságot. A fényre emlékszem, ami ritmusok formájában beragyogta az embereket. A koncert után, mikor magamhoz tértem, az a kép fogadott, hogy kérdéseket teszek fel Rékának. Asszem teleportáltam egyet. Zenével eddig még nem sikerült.

Nézzétek meg a Jóvilágvant, hacsak lehet!

 

Bokor Réka

 

A koncertre készülve meghallgattam pár lemezeteket, és a koncerten elsőre az tűnt fel, hogy élőben sokkal jobbak vagytok, mint CD-n. Ez mennyire tudatos, mennyire megszokott Nálatok?

Igen, ezt egyébként többen mondták. Nagyon nehéz CD-n visszaadni azt a hangulatot. A stúdió egy steril környezet, ott a dalok inkább kidolgozottak, hallgathatóbbak. Koncerten annyi energiát kapunk a közönségtől, ami rajtunk keresztülfolyik, aztán vissza.

Hogyan készülnek Nálatok a dalok?

Vannak dalok, amik csak úgy megszületnek. Egyszerűen felszáll az ember Esztergomban, és mire leszáll Pesten addigra kész a gólya. Aztán vannak, amiket hónapokig csiszolgatunk, eljátszunk így is, úgy is. Szóval minden dal tök más. Főként Pál írja a zenét, a barátnőjével, Kikivel sok szöveget írnak. De ha én viszek szöveget vagy Máté, esetleg külsős, azt Pál kapja meg, és arra megálmodja a maga kis dallamát. Tehát minden dal egy más születési folyamat.

Mennyiben különbözik a zenekari tagok zenei ízlése, és mennyiben gátolja vagy épp inspirálja az alkotói munkát?

Elég különböző, tehát a dobosunkat, Bálintot a fusion-jazz felé viszi a szíve, Gazo szinte minden stílust lejátszik, Zoltán nagy blues rajongó, én nagyon szeretem a népzenét, Máté és Pál pedig a minimál underground szerelmesei. Szóval elég összetett a dolog.
Sok szempontból segíti a dalok írását, hogy nagyon sok ötlet van és nagyon sok helyről lehet inspirációt szerezni. És kihívás, hogy végül olyan zenét játsszunk, amit mind a hetünknek öröm lejátszani.

Mi a zenekar számára a következő lépés? Hogy érzitek: felvidéki zenekarként mit érhettek még el?

Nagyon megtisztelő, hogy ha felvidéki zenéről beszélünk, akkor abba mi is beletartozunk, ezt nem is gondoltuk volna mikor ebbe belevágtunk. A cél a harmadik lemez, ami nem biztos hogy rádióbarát számokat tartalmaz majd, vagy szélesebb közönségnek íródik. Ami fontos, hogy 2007 óta arra törekszünk, hogy őszinte zenét játszunk mindenféle megalkuvás nélkül, ami sokszor nagyon nehéz. Nagyon könnyű lenne egy olyan slágert írni, amit szivesen játszanának a rádiók, viszont nem feltétlenül ez a célunk a zenével. Ha ez a harmadik lemez őszinte lesz, rólunk fog szólni, és kifejezi azt a miliőt és lelkiállapotot, ahol a zenekar most tart, akkor meg leszünk elégedve.

 

Jóvilágvan

 

Mivel foglalkoztok a zenén kívül?

Mindenkinek van polgári hivatása. Van aki logisztikai menedzser, van aki egy webshopnál dolgozik, van aki a párkányi kultúrháznál. Gazo és Bálint, a basszgitáros és dobos profi zenészek.

Azt láttam, hogy két basszusgtárosotok is volt egy-két számnál, ez hogy jött össze?

Gazo elment hajóra játszani három hónapot, és őt valahogy pótolni kellett a nyári szezonban. Jött Péter, és azon kevesek közé tartozott, aki le tudja játszani azt, amit Gazo. És annyira megkedveltük őt, hogy megtartottuk mint állandó tagot. A technikusok is sokszor csodálkoznak, de sokat hozzá tud adni, nagyon érdekessé tudja tenni a zenét.

Hogy jön össze egy héttagú zenekarnál a próba?

Hétemberes próbát a távolságok és a polgári foglalkozások miatt nehezen tudunk tartani. A dalok írását kicsiben kezdjük hárman, Pál, Kiki és én, utána kicsit kibővül a gitárokkal, majd a billentyűk és a dobos, és így áll össze egésszé egy dal.

Szerintetek most "jóvilág van"?

Hú, szerintünk nagyon "jó világ van"! Sokszor kételkedünk benne, mikor nehéz koncertezni, anyagiak stb., de amikor a koncerten felszálltak az első akkordok, és láttam a srácok arcát, akkor tudtam, hogy igen, ez az az érzés, amiért megéri koncertezni.

A szerdehelyi közönség bejött Nektek?

Igen, nagyon szuper, még sose csalódtunk bennetek.

Köszönöm a beszélgetés és további sok sikert kívánok.

 

És még a végére valami: A kutya majdnem megette a házi feladatomat

Hát majdnem ez történt. A diktafonomnak, amely eddig hűséges társam volt minden koncerten, fesztiválon, részegen, szerelmesen, most váratlanul, pont mielőtt a Jóvilágvan koncertről írtam volna, nyoma veszett. Egy hétig kerestem, és nem tudtam elképzelni, hol lehet. Atomjaira szedtem a szobám, ahogy Darth Vader tanácsolta, de semmi. Majd végül a mostanában nem használt nyomtatómban találtam rá, mikor ki akartam cserélni a patront. Oda volt becsúszva, szóval ezért írtam most, miután megtaláltam. Ezúton szeretnék mindenkitől elnézést kérni: a zenekartól, a kedves Olvasóktól és persze a szerkesztőmtől.

 

Bódis Attila, aTEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo)

Királyhelmeci Művészeti Alapiskola

Az orgona felújításáért szólt az ének és a zene Királyhelmecen

2015. december 11-én 17 órai kezdettel jótékonysági hangversenyre került sor a Királyhelmeci református templom orgonájának felújításáért. A koncerten a Királyhelmeci Művészeti Alapiskola tanárai és diákjai léptek fel.

A hangverseny előtt Nt. Molnár István királyhelmeci lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket és ismertette az orgona rövid történetét. A hangversenyt Diana Penťová, a Királyhelmeci Művészeti Alapiskola igazgatója nyitotta ünnepi beszédével.

Az orgona sajnos már olyan rossz állapotba került, hogy nem lehet rajta dallamot vagy futamokat játszani. Viszont arra alkalmasnak találtatott még, hogy 2 akkordot megszólaltasson, ami tökéletesen elég volt ahhoz, hogy kísérje a Királyhelmeci Művészeti Alalpiskola Gyermekkarának kánonját, melyet térben elhelyezve, hangokkal körülölelve az orgonát adtak elő Balla Viktória karnagy vezetésével. A több mint 100 éves orgonát Balogh István szólaltatta meg.

A hangverseny többi része már egy az Úr asztala előtt elhelyezett hangszeren játszódott. Második számként az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj című népdal hangzott el kánonban, orgonán közreműködött Ripcsu Kocsis Klaudia.

The Butchers

A Rock Mészárosai

A szokásos hangolás után egy lendületes boogie-val kezdődik a közel másfél órás feledhetetlen koncert. Az első szám közben folyamatosak a leállások a beállítások miatt, de ez megszokott. Végre elkezdődik. A somorjai The Butchers zenekar varázsol a dunaszerdahelyi Soul Hunterben.

A Hushegyi ikrek, Husi és Johnny a gitárok és vokál, Bartha Tomi, basszgitár és Méry Dávid dobos. Az új és az első lemezről ismert dalokat játszanak hatalmas elánnal. Tudni kell, hogy a zenekar személyi változásokkal küszködik: a dobosok ugyanis állandóan cserélkeznek. Nem mintha nem bírnák az együttes tempóját, de stabil ütőst még nem sikerült találni. Dávidot, aki a Renton and the Error jam dobosa, hamarosan új váltja fel, és a nemrég elkészült lemezen Ladislav Šebo dobolt.

De közben, ahogy ülünk, (merthogy szégyenszemre ülve kezdtük a koncertet) és kortyolgatjuk a sörünket, a banda a végletekig nyúzza a számaikat. Nekem így ülve picit a Black Keys korai stílusára emlékeztetnek a dalok, amikor mégcsak egy gitárral meg egy dobcuccal kergették szét az adrenalint a közönség minden atomjában. Most a Butchersnél is ezt érzem. Ezenkívül remek "heavy rock´n´rollok" is vannak a banda repertoárján. De mindemellett a lírai hangvételű, dallamos rock-ínyencségeket is remekül "tálalják" a nézőknek.

Ekkor a koncert felénél körülbelül valami régi, ismerős riff tör utat a fülünkbe. Csak nem? De: ezek az őrültek ott fenn a szinpadon a Satisfaction-t nyomják! De, ami mégjobb: megspékelték a számot egy wah-wah gitárszólóval! Ezután jön újra egy újabb feldolgozás: a Shake, rattle and roll bekeményítve. A feldolgozások után most a "Dont wanna cry for you" borongós, sötét akkordjai ringatnak el minket. Majd ismét egy jó kis dal az új albumról, az "I would rather be dead". Remek akusztikus búcsú a koncertről. A közönség természetesen ráadásért üvölt. Újra azt a bizonyos wah-wah pedált hallom. Vajon most mi sül ki belőle? Hát ilyen nincs: a Voodoo Child Hendrixtől, egy nagyon ügyes feldolgozás, kihasználva a dal adta minden feszültséget. Közben bemutatják a zenekart. Majd még két szám vezeti le a feszültséget, és vége egy fenomenális koncertnek.

The Butchers

 

A hátsó szobában várom Johnnyt egy rövid interjúra:

BA: Először is szuper volt a koncert, köszi, hogy eljöttetek. Az első kértdések: Nehéz volt összehozni az új lemezt, már úgy értem a változó ritmusszekció miatt? És mennyire okoz ez problémát a zenekar életében, hogy cserélkeznek Nálatok a dobosok?

Johnny: Az albumot nem volt nehéz összehozni, mert akkor volt egy stabil dobosunk, aki akkor már egy éve játszott velünk, de aztán nem egyeztünk bizonyos dolgokban, ezért megváltunk tőle. Volt aztán több dobosunk, most például Mici, aki segített minket. Andrej Jošt lesz az új dobosunk, reméljük hosszútávon. De már hozzászoktunk ehhez, és a Micire mindig lehet számítani, aki jól ismeri a dalokat és segít, ha koncertezünk és épp nincs dobos.

BA: Mi volt az oka az elhatározásnak, hogy angol dalszövegekkel fogtok dolgozni?

Johnny: Mi elsősorban az amerikai blues-rock stílusban játszunk, nem ezt a Hobo-Deák Bill vonalat akarjuk továbbvinni, és gyakran játszunk szlovák, illetve cseh közönségnek, ezért számunkra adott volt, hogy angol nyelvű dalokat írunk.

BA: Ha jól tudom, Amerikában is közöltek Tőletek valamilyen anyagot.

Johnny: Igen Kanadában, illetve Coloradoban jelent meg velünk egy rádióinterjú.

BA: Ugye az új lemezen megjelent egy-egy szám erejéig szaxofon és billentyű is. Tervezitek, hogy ezen a téren kibővítitek a zenekar hangzásvilágát?

Johnny: Igen volt a lemezen ilyesmi, de élőben azokat a számokat természetesen más verzióban játszuk, de ezt nem tervezzük egyelőre.

BA: Néhány éve még trióban léptetek fel itt a Soulban. Azóta eltelt két lemez, egy csomó változás, hogyan látod azt az időszakot?

Johnny: Akkor még lazán vettük ezt az egészet, de azóta évről évre komolyodnak a dolgok, komolyabb döntéseket kell hoznunk a zenekar terén.

Hushegyi Johnny

BA: Kiket tartotok példaképnek, nagy elődöknek?

Johnny: Elsősorban a Whitesnake David Coverdale-lel, aztán nagyon belementünk a bluesba, és elkezdtük hallgatni Stevie Ray Vaughn-t. Nagyobb példaképeink még Eric Gales.

BA: Ha jól tudom Somorján lesz még egy évzáró akkusztikus koncertetek, de jövőre még nincs elérhető programotok. Mik a tervek jövőre?

Johnny: Tervezünk klub koncerteket, de még semmi sem biztos, még semmi sincs lefixálva. Idén december 11-én Léván és 27-én Somorján találkozhattok velünk még. 

BA: Lehet-e tudni valamit új dalokról, új lemezről?

Johnny: Igen, dolgozunk az új dalokon, de a lemezzel nem sietünk. Megvárjuk, amíg kiforrnak a dalok. Lehet, hogy az új album csak három év múlva jön ki.

BA: Ha jól tudom saját kiadásban jelent meg az első két lemez. Milyen példányszámban?

Johnny: Igen, saját kiadásban, saját pénzből. Az első csak néhány száz példányban, a második pedig ezer.

BA: Honnan jön a zenétek, miről szólnak a dalok? Ami megtörtént veletek, látomás, jövőkép, szerelem?

Johnny: Tapasztalat, élmények, szerelmi csalódások, örömök.

BA: Nem először játszotok dunaszerdahelyi közönség előtt. Milyen a benyomásotok rólunk?

Johnny: Szeretünk itt játszani, mert jó a közönség és mert közel van. Nem terveztük ezt az akciót annyira nagynak, ennek ellenére szép számmal voltak.

BA: Oké, köszi az interjút és további sok sikert.

 

Bódis Attila, aTEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo)

Balck & White

Karácsonyi varázs egy koncerten

Egy újabb kiváló koncertnek lehettek a szem és fültanúi azok, akik tegnap ellátogattak Dunaszerdahelyen a VMK-ba. A Harmónia-díjas Bertók Pityu új zenekara, a Black & White mutatta be aktuális karácsonyi CD-jét.

A másfél órás koncerten igazi ünnepi hangulat alakult ki, hisz olyan slágereket hallhattunk különleges feldolgozásban mint a Csendes éj, Ha elmúlik karácsony vagy a Mennyből az angyal.
De egyedi, instrumentális verzióban elhangzott az elmúlt 30 év egyik legismertebb karácsonyi dala, a Last Christmas is. A dalok hallatára még egy Mikulás is feltűnt a színpadon :-)

A Black & White igazi nagyzenekarral lépett színpadra, hisz Bertók Pityu billentyűs, Bertók Tóth Katalin énekes és Tóth Balázs szaxofonoson kívül ott volt még Tóth-Bakos Anita fuvolával, Sárközi Pál hegedűvel, Veiger Csaba gitárral, Gáspár Gyula basszusgitárral, Blaskó György és Lau János a doboknál, perkusszióknál.

Az est meghívott vendége Tomáš Botló volt, aki három szám erejéig mutatkozott be a közönségnek.

A koncert végén utolsó karácsonyi dalként az ismert gospel, az Oh Happy Day feldogozása is felcsendült, melyet örömzenélés követte: hallhattuk a Billie Jean, a Celebration és az I Will Survive ismert slágereket.

A megtelt művelődési központ közönsége ismét megbizonyosodhatott arról, hogy sok kiváló hazai zenészünk van!

Az új Karácsonyi varázs című album megrendelhető a facebookon, valamint a következő elérhetőségeken: 0902 193434, bertokpityu@gmail.com.

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo)

Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny

Eredmények – Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny 2015

Idén is megrendezték Galántán a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyt. November 19-e és 21-e között immár 14. alkalommal mérték össze tudásokat a fiatal tehetségek. A tavalyi évvel ellentétben idén felvidékiek is képviselték magukat, igaz csak ketten, de a szervezők remélik, hogy ez majd évről-évre nőni fog.

 

A díjátadásra gálaműsor keretében került sor. A díjazottak listája:

I. kategória

1. Volk Dóra, Kőbánya – Arany, I. hely
2-3. Kerekes Viola Sára, Kecskemét – Ezüst
2-3. Szita Júlia, Budakeszi – Ezüst
4. Keszeliová Denisa, Gúta – Ezüst
5. Stejer Friderika, Siklós – Bronz
6. Bíró Melinda, Kecskemét – Bronz
7. Pap Hédi, Eger – Bronz
8. Csiha Zétény Örs, Budapest – Bronz
9. Elizabeth Mao Baarová, Pozsony – Bronz

Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny

II. kategória

1. Závogyán Bercel, Kecskemét – Kiemelt Arany a zsűri dicséretével, I. hely
2. Falaky Réka Rozália, Budapest – Kiemelt Arany a zsűri dicséretével, II. hely
3. Bocsi Botond Tibor, Eger – Arany, III. hely
4. Nádasi Lilla Kincső, Siklós – Arany
5. Csikos Jázmin, Oroszlány – Arany
6. Szabó Lili Petra, Harkány – Ezüst
7. Rácz Roxána, Oroszlány – Ezüst
8. Szabó Gerda, Eger – Ezüst
9. Zongor Enikő, Kőbánya – Ezüst
10. Op Den Kelder Ábel, Budapest – Bronz
11. Fejérvári Hunor Bendegúz, Budapest – Bronz
12. Zhang Zi Xi, Kőbánya – Bronz
13. Wei Zi Shan Szandra, Budapest – Bronz
14. Rácz Virág Emese, Izsák – Bronz

Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny

III. kategória

1. Keczeli-Mészáros Anna, Harkány – Arany a zsűri dicséretével, I. hely
2. Dezsőffy Kitti, Kecskemét – Arany a zsűri dicséretével, II. hely
3-4. Chen Csilla, Kőbánya – Arany, III. hely
3-4. Komjáthy Kamilla, Siklós – Arany, III. hely
5. Tóth Lázár, Budapest – Arany
6. Soós Anna, Budakeszi – Ezüst
7-10. Barf Linda, Kőbánya – Ezüst
7-10. Demeter Édua Mária, Eger – Ezüst
7-10. Halmi Norbert Sándor, Izsák – Ezüst
7-10. Nagyová Kornélia, Eger – Ezüst
11. Molnár Gergő, Eger – Bronz
12. Szisz Zalán Attila, Budapest – Bronz

IV. kategória

1. Antalóczy Máté, Kőbánya – Kiemelt Arany a zsűri dicséretével, I. hely
2-3. Benyhe Anna, Budapest – Ezüst, II. hely
2-3. Szikora Adél, Eger – Ezüst II. hely
4. Rétháti Júlia, Budakeszi – Ezüst

aTEMPO.sk / Csemadok
Fotó: Meggie

Concordia Vegyeskar

Gömör központjában találkoztak a kórusok

A Csemadok rimaszombati alapszervezetének, a besztercebányai önkormányzati kerület képviselőinek és a rimaszombati Blaha Lujza Vegyeskórus lelkes tagjainak köszönhetően ez évben ismét Gömör szívében Rimaszombatban találkozhatott 3 hazai és 1 magyarországi kórus.

A VI. Gömöri kórustalálkozóra november 14-én szombaton a rimaszombati Művelődési központ színháztermében került sor. A rimaszombati Blaha Lujza Vegyeskórus, de más kórusok nagy része is általában saját régiójában kap leginkább bemutatkozási lehetőséget. Egy kórustalálkozó lehetőséget nyújt arra, hogy egymástól távol működő kórusok találkozzanak, barátkozzanak és mutatkozzanak be egymás előtt.

A VI. Gömöri Kórustalálkozó meghívott hazai vendégei a tornaljai Andante Vegyeskar és a révkomáromi Concordia Vegyeskar voltak, magyarországi vendégként pedig a miskolci „In Aeternum” Bartók Kórus érkezett Rimaszombatba. A találkozó alapgondolatát és küldetését tehát ez évben is sikerült tovább vinni. A négy kórus különböző művek és műfajok színes skáláját mutatta be a színpadon.

Először a Rimaszombatiak léptek színpadra üdvözölve így a vendégeket. Műsorösszeállításuk első felében a kórus karnagya által komponált Miatyánk című ima latin változatát, majd egy Bach művet adtak elő. Programjuk második felében könnyed, szórakoztató jellegű művekkel szórakoztatták a maroknyi, ámbár lelkes közönséget.

3 nap eltéréssel a tornaljai Andante Vegyekórus a rimaszombati művelődési központ színpadán ünnepelhette megalakulásának 40. évfordulóját. „1975. november 17-e mindig emlékezetes marad számomra, hiszen akkor jöttünk össze először, pontosan 21-en Barassó Katalin és a Csemadok akkori vezetőségének, választmányának a hívására. Ez volt az első kóruspróba. Év végéig már több mint harminc tagunk volt, majd negyvenre gyarapodott a kórus létszáma” – emlékezett vissza Balajti Lajos, a kórus elnöke. 2001-től a kórus karnagya Kurali Ágnes, akinek határozott szakértelme, jókedve és pozitív energiája kihat minden egyes kórustagra és előadásukban visszaköszön a színpadról. Előadásukban Mozart, Rutter művek szólaltak meg, ahogy ERA Ameno című modern kórusműve is elhangzott zongora- és dob kísérettel.

A miskolci „In Aeternum” Bartók Kórus egy másmilyen színfoltja volt az estének. Az „In Aeternum” Bartók Kórus ez év júliusában részt vett a Szlovákia Folk 2015 Nemzetközi Kórusversenyen és Fesztiválon, ahol az „a capella folklór” kategóriában arany minősítést nyert. Rimaszombati fellépésük alkalmával is meghatározó volt ezen műfaj hatása. Négy szlovák dallal, csángó-magyar szerelmi dalokkal és egy Bárdos Lajos-művel érkeztek. A kórus másfél éve alakult a nagy múltú Miskolci Bartók Kórus kamaraegyütteseként. Jelenleg 18 tagot számlál, vezetőjük Sándor Zoltán a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti egyetemi tanára.

Az est utolsóként színpadra lépő vendége a komáromi Concordia Vegyeskar. Fellépéséről mindent elárul a tény, hogy a kórus 35. éves fennállása óta a szlovákiai magyar énekkarok élvonalába tartozik. Díjak egész sorát nyerte el, fellépéseik során eljutottak Európa számos országába, sőt, a tengeren túlra, az USA-ba is. Műsoraik is a színvonalról tanúskodnak, hiszen azok általában igyekszenek felölelni a zeneirodalom reneszánsztól napjainkig tartó időszakát. Programjukban Halmos, Monteverdi, Kodály, Rossini, Szokolay Sándor, Szíjjártó Jenő művek és Tóth Péter Esti imája is elhangzott.

A hagyomány szerint a műsor vége felé közeledve nem maradhatott el a kórusok közös éneklése sem. Szíjjártó Jenő két művét Stubendek István, míg Smetana Hazám c. szimfonikus ciklusának Moldva-tételét Sándor Zoltán vezényelte. A hivatalos programot egy laza baráti vacsora, köszöntők és közös éneklés követte, megkoronázva így ezt a különlegesen értékes estét és találkozást.

Tóth Szilvia, aTEMPO.sk

Prelude kórus

Véget ért a Kodály-kórusverseny – EREDMÉNYEK

A Kabdebó Sándor karnagy által vezetett Prelude kórus vehette át a Kodály Zoltán VII. Magyar Kórusverseny nagydíját, a közönségdíjat, valamint a vegyeskarok kategória első helyezését vasárnap este a Budapesten tartott díjkiosztó ünnepségen. A felvidéki Concordia vegyeskar arany minősítésben részesült.

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban péntektől vasárnapig megrendezett versenyen harmincegy együttes indult, köztük gyermekkarok, ifjúsági vegyeskarok, kamarakórusok és énekegyüttesek, leány- és férfikarok, valamint vegyeskarok. Az együtteseket két szinten díjazták, a nagydíjért öten szálltak versenybe.

A vasárnapi döntőben a kicsinyek kórusa kategóriában a Napsugár Gyermekkar lett az első Szőke Rita vezetésével, a gyermekkarok között a Dávid Krisztina vezette Jubilate Nagykórus szerezte meg az elsőséget.

Concordia Vegyeskar

A leánykarok kategória győztese a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola nőikara lett Tőkés Mária vezetésével, míg az ifjúsági vegyeskarok közül az Eötvös Gimnázium Vegyeskara végzett az első helyen Lánczky Edit karnagy vezetésével.

Az énekegyüttes, kamarakórus kategória első helyezését ugyancsak Lánczky Edit karnagy vezetésével a Tutti Cantabile együttes nyerte.

Az énekkarok teljesítményét neves szakemberekből álló zsűri értékelte Rozgonyi Éva Liszt-díjas karnagy és Párkai István Kossuth- és Liszt-díjas karnagy, a nemzet művésze elnökletével.

Józsa Mónika

A nagydíjért folyó versengés zsűrizésében részt vett a versenyt alapító Kollár Éva Liszt-díjas karnagy, a KÓTA tiszteletbeli elnöke, valamint Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy.

A verseny célja, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsen a kiemelkedő színvonalú együtteseknek, valamint hogy fórumot kínáljon a kortárs magyar és európai kórusművek megismeréséhez.

Stubendek István / Concordia

 

Eredmények

B kategória

Kicsinyek Kórusa és Gyermekkarok

Rácz Edit Gyermekkar – EZÜST

Férfikarok

Padragi Bányász Férfikórus – EZÜST

Vegyeskarok

1. SZTE-ZMK Vox Universitatis Szegediensis énekkara – ARANY
2. Vikár Béla Kórus – ARANY
3. Hunyadi Véndiák Kórus – ARANY

 

A kategória

Kicsinyek kórusa

1. Napsugár Gyermekkar – ARANY
2. Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola Kicsinyek Kórusa – ARANY
3. Ádám Jenő Gyermekkar - ARANY

Gyermekkarok

1. Jubilate Nagykórus – ARANY
2. Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola Gyermekkara – EZÜST
3. Andor Ilona Gyermekkar – EZÜST

Leánykarok

Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola Nőikara – ARANY

Ifjúsági vegyeskarok

1. Eötvös Gimnázium Vegyeskara – ARANY
2. Teleki Blanka Gimnázium Vegyeskara – ARANY
3. Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium Canticum Bonum Vegyeskara – EZÜST
4. Virág Benedek Ifjúsági Vegyeskar – EZÜST

Énekegyüttes / Kamarakórus

1. Tutti Cantabile – ARANY
2. Cappella Quinqueecclesiensis – ARANY
3. Eszterházy Károly Főiskola Nőikara – ARANY
4. Greentett Énekegyüttes – ARANY
5. Eszterházy Károly Főiskola Kamarakórusa, Eger – ARANY
6. MusiColore Énekegyüttes – ARANY
7. Family Singers Énekegyüttes – EZÜST
8. Harmónia Énekegyüttes – EZÜST

Vegyeskarok

1. Prelude – ARANY
2. Vox Humana Énekkar – ARANY
3. Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus – ARANY
4. Concordia Vegyeskar – ARANY
5. Budapesti Vándor Kórus – EZÜST
6. Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, MOMEnto kórusa – EZÜST

aTEMPO.sk / MTI
Fotó: Thaler Tamás, Gieszer Richard

Open Mic

Legyen a zene mindenkié!

Szombaton a dunaszerdahelyi NFG klubban a zenéé volt a főszerep. Az esemény azt hirdette, hogy itt a zenélési lehetőség bárkinek, aki szeret és ki mer állni a színpadra.  Kollégámmal Andrással, az este kezdetén még úgy indultunk az enefgébe, hogy meghallgatjuk a bátor jelentkezőket, elborozgatunk és lesz, ami lesz. Amikor odaértünk, már javában folyt a hangosítás és nem sokkal később elindult az open mic, a muzsikálás.

„A cél az volt, hogy a hangsúly az élő zenére helyeződjön, mert egyre kevesebb koncert van a környéken. Már régóta nincsenek új porontyok, zenészcsemeték, illetve, lehet, hogy vannak, csak épp még nem bújtak elő. Szeretnénk őket is ezzel kiugrasztani a bokorból.“- mesél a kezdeményezésről Strieženec Zsuzsi a Royko Passage gitárosnője és az esemény főszervezője. Hivatalosan négyen jelentkeztek az open micre, viszont a felhozatal változatos volt, hiszen valaki csak ott gyűjtötte össze a bátorságát a koncertezésre, valaki pedig kénytelen volt lemondani. Mondhatni, annyira jó volt a hangulat (és a muníciónk édes keveréke), hogy még mi is felkéreckedtünk a színpadra, hogy egy instant zenekarként előadjunk valamit. Magára az előadásunkra bár nem, de arra nagyon is emlékszem, hogy mennyire örültünk, amikor lejöttünk a színpadról, majd mennyire elcsodálkoztunk, hogy tényleg megmertük csinálni.

Royko Passage

„Matyiék (Royko Passage tagok) hét évig éltek kint Angliában, ahol az ilyen esték teljesen megszokottak a pubokban, hagyományuk van. Szerintem ez az Open Mic nagyon jó hangulatú volt, és szeretnénk folytatni, több alkalommal megrendezni.“- mondja el Zsuzsi, nekem pedig egyet kell vele értenem, mert nem csak a tábortüzet lehet körbeülni és gitározni, énekelni, hanem igen is (főleg az ilyen hidegekben) összeülni egy klubban és örömzenélni, magunknak, mindenkinek. Nagyon jól éreztem magam, sok jó ember volt, jó helyen. Szeretem az ilyen estéket, amikor az emberek összegyűlnek, zenélgetnek, iszogatnak, beszélgetnek. Az Open Mic után az estét a Royko Passsage koncertje zárta, minket pedig tovább táncoltatott az éjszaka ki a város hidegébe, ahol még egyszer a fejünkhöz kaptunk, hogy mi tényleg instant zenekar lettünk. Majd sóhajtottunk, hogy az ilyen elragadó estéken bármennyiszer megcsinálnánk még, legalábbis addig, amíg a közönség meg nem elégeli a spicces halandzsázásokat, elhangolásokat, és meg nem dobál minket üres felespoharakkal.

Köszönjük ezt a kellemes estét, legyen még sok ilyen, „keep music live“ !

Varga Bianka, aTEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo)

Gútai Líra

Gazdára talált a 46. arany Gútai Líra is

Immár 46. alkalommal került megrendezésre a Gútai Líra, az amatőr táncdalénekesek hagyományos versenye a helyi Városi Művelődési Központban.

Ezúttal 8 fellépőt láthatott, hallhatott a közönség, akik élőzenekar kíséretében mutatkoztak be és adták elő versenydalaikat. A színpadon az Alma Art együttes zenélt többek között a Harmónia Díjas Sipos Dávid szaxofonossal és Emmer Péter gitárossal.

A zsűri döntése alapján idén a bronzlírát a csallóközcsütörtöki Fodor Péter kapta, Szabó Viktória Vágsellyéről ezüstlírával térhetett haza. A negyvenhatodik Gútai Líra győztese, az aranylíra tulajdonosa Mórocz Marcella lett.

 

Mórocz Marcella Szabó Viktória Fodor Péter

 

A zsűri különdíját Balázs Noémi, a közönségdíjat pedig Fodor Péter kapta.

Gratulálunk a díjazottaknak és már várjuk a következő évadot :-)

 

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk
Fotó: Kürti Zsolt

Montanaro

Összehozott minket a Keleti Szél

Miquéu és Baltazar Montanarot még 2013 nyarán ismertem meg Zsámbékon. Ma is libabőrös lesz mindenem ha arra a zenei csodára gondolok, amit ott a rakétabázison teremtettek meg ketten a hangszereikkel. Emlékszem, Miquéu leoltatta a világítást mondván, hogy a zenéhez nincs szükségünk a látásunkra, és milyen igaza volt! Mindenkit átjárt a zene varázslatos ereje, beleköltözött a mellkasokba, áttáncolt a füleken, bele a szívekbe...

Nemrég újra találkoztunk, kicsiny országunkba sodorta őket a Keleti Szél...

Miquéu Montanaro

Miquéu Vents d’Est című produkcióját hallhatta a közönség pénteken a pozsonyi Szlovák Rádió koncerttermében. Az okszitán muzsikus húsz éve koncertezik rendszeresen a világ minden pontján, zenei repertoárja pedig eme kulturális melanzst tükrözi. A Keleti Szél egy évek óta folyamatosan megújuló zenei produkció, ami az európai és az észak-afrikai népek zenéjének ötvözete, különböző elemekkel gazdagítva.

Baltazar Montanaro

Vents d’Est nevű nemzetközi zenekar a Vujicsics Együttesből áll, a további fellépők pedig: Miquéu Montanaro, Baltazar Montanaro-Nagy, Nina Montanaro-Nagy, Béhr László, Buják Andor. A koncertterem megtelt a hangok gazdag és rendszerezett kavalkádjával, a nézőnek pedig nem kellett semmi mást csinálnia, csak hátradőlni és hallgatni... Nehéz nem elfogultan nyilatkozni erről a koncertről, imádom, ahogy Miquéu bekonferálja a dalokat, történeteket mesél, ahogy megszólalnak fokozatosan a hangszerek, a hegedű, a harmonika, a gitár, a cimbalom... Imádom, ahogy elvarázsolnak mindenkit a dallamok és nem létezik semmi más csak a zene és mi. Aki átélt már ilyen élményt az megérti, aki pedig nem, annak ajánlok egy Montanaro koncertet.

Varga Bianka, aTEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo)

Felnőtt énekkarok országos versenye

Taroltak a felvidéki magyar kórusok a döntőben

Sikeresen szerepeltek a hétvégén zajlott CeSuDoZ - Felnőtt énekkarok országos versenyén a szlovákiai magyar kórusok. A Kassán második alkalommal megrendezett döntőt regionális és kerületi versenyek előzték meg. A végső megmérettetésben a galántai Kodály Zoltán Daloskör és a komáromi Concordia Vegyeskar bizonyultak a legjobbnak. Mindketten különdíjban is részesültek.

Rajtuk kívül ott volt még a dunaszerdahelyi Vox Camerata, valamint a Musica Nostra (Privigye), Enthea (Érsekújvár), Quirin (Nagyrőce), La Famiglia (Zsolna), VOCALS Női Kamarkórus (Eperjes), Societas Cantica (Varannó), Szent László Énekkar (Rajec) és a Kassai Tanítókórus is.

 

A zsűri tagjai voltak:

prof. MgA. Blanka Juhaňáková, ArtD.
doc. Mgr. art. Štefan Sedlický, ArtD.
Mgr. Eva Zacharová
Mgr. Tatiana Švajková, PhD.
PaedDr. Alfonz Poliak, PhD.

 

Három kategóriában díjazták a résztvevőket:

Nagy kórusok kategóriája

I. sáv
Kodály Zoltán Daloskör - Galánta
Concordia Vegyeskar - Komárom

II. sáv
La Famiglia - Zsolna
Kassai Tanítókórus
Szent László Énekkar - Rajec

III. sáv
Quirin - Nagyrőce

Kamara kórusok kategóriája

I. sáv
VOCALS Női Kamarkórus - Eperjes

II. sáv
Societas Cantica - Varannó

III. sáv
Vox Camerata - Dunaszerdahely

Énekegyüttesek kategóriája

I. sáv

Musica Nostra - Privigye
Enthea - Érsekújvár

aTEMPO.sk

The Grove

Stand Up and Scream meets Bass Kontrol!!!

Pénteken ötödször került megrendezésre a dunaszerdahelyi Soul Hunter Klubban a Stand up and Scream meets Bass Kontrol elnevezésű bulisorozat. Amikor kollégáimmal megérkeztünk csak néztem, hogy mennyien állnak kint a klub előtt és szórakoznak. Első gondolatom az volt, hogy a bulit kilakoltatták az utcára, a másik pedig (amikor nyílt a bejárat és az arcomba táncoltak a mély basszusok és az emberáradat), hogy te jó ég, honnan került ide ennyi ember?! De hát mi a jó buli ismérve? Pont ez! Bementünk, kirendelte mindenki a magáét, és belevetettük magunkat először a metál kemény tengerébe, majd egy nagy hullámmal átdobódtunk a D´n´B partjaira.

Az est első felét a Starfist zenekar kezdte, majd a pozsonyi Faith In The Wolf zenekar folytatta és, hogy Dávid szavaival éljek: a Blizard zenekar „legyalulta a színpadot!“. A The Grove trashbeat cirkusza technikai okok miatt elmaradt, így Soldierr, mint MC és a BACK3R & VOID páros lépett a lemezjátszók mögé. E párost a Bass Attack partysorozatokról ismerhetjük, majd végül az M2K duó fejezte be az estét.

The Grove

Megkérdeztem Morovics Dávidot, a Stand up and Scream partysorozat szervezőjét és GyStoret, a Bass Kontrol társszervezőjét, hogy ők hogyan ítélik meg ezt a péntek estét.

“ Pár órával a kezdés előtt úgy alakult, hogy a fő zenakar dobosa lesérült, így nem tudtak eljönni. Vállalkoztam arra a lehetetlen küldetésre, hogy rövid idő alatt összekaparjak valami normális, az estébe beleillő épkézláb bandát. Izott a telefon, a chat, és végül egy pozsonyi hardcore banda, a Faith In The Wolf eltudott jönni, így megmentették az estét, amiért ezúton is hálás köszönet nekik! Összességében egy pozitív, energikus, jó hangulatú és atmoszférájú estén vagyunk túl.“ - meséli Dávid.

„Ez volt az 5. Stand up and Scream meets Bass Kontroll party. Megmondom őszintén, hogy kicsit féltünk, hogy az időjárás miatt kevesen jönnek majd, de szerencsére szép számban megjelentek, voltunk vagy százan. Nagyon jó hangulat volt, az első két bulin még furcsállták az emberek, hogy a metál keveredik a drum and bassel, de mostanra szerintem már megszokták.“ - mondja GyStore, és hozzáteszi, hogy a következő Stand up and Scream meets Bass Kontrol jövőre februárban lesz. Aki lemaradt most róla, az már most jegyezze be a naptárába!

...és hogy mire számíthatunk a közeljövőben?

GyStore: "Decemberben lesz egy Bass Kontrol buli, ahol különböző stílusok fognak keveredni, mint pl. dubstep, trap… Ezen kívül én szervezem a ConnAction nevű dnb party sorozatot is a szintén dunaszerdahelyi NFG klubban. A következő ConnAction november 13-án lesz. Várunk mindenkit sok-sok szeretettel!"

Dávid: "Nagyon sok alakulóban lévő projektünk van az elkövetkezendő hónapokra. A SuaS úgy néz ki, hogy a határon túlra is átterjeszkedik. De erről majd később. Viszont ezen a hétvégén mindenkit szeretettel várunk Sellyére."

Köszönöm a válaszokat, a pénteki bulit és sok sikert kívánok!

Varga Bianka, aTEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo)

Calcutta Trió

Zenekaland szitárra, tablára és tanpurára…

Az Are you Free? jazzfesztivál keretein belül, a Családi Könyvklub szervezésében, az érdeklődők szombaton a Vermes-villában elkalandozhattak az indiai zene világába. A több, mint 3000 éves zenei művészetbe a Calcutta Trió szolgáltatott nekünk bepillantást, belehallgatást.

Megismerhettük a rágák bonyolult és mégis gyönyörű rendszerét. A rága az indiai klasszikus zene előadási műfaja, szóval nem egy konkrét zeneműről beszélünk, hanem egy előadási rendszerről.

A Calcutta Triót Kozma András (szitár), Szalai Péter (tabla), Dr. Molnár András (tampura) alkotja.

Két rágát hallhattunk tőlük szombaton este. Ahogyan megszólaltak a hangszerek, valami varázslat telepedett az egész galériára, az emberek behunyták a szemüket, és hagyták, hogy elvigyék őket a zene hullámai.

Köszönjük ezt a csodálatos élményt!

 



Varga Bianka, aTEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo)

A győztes: Tonkó István

Ismét megmutathatták tehetségüket a magyar nóta énekesek - Fotógaléria

A magyar nótaéneklés évszázados hagyományainak megőrzését és a műfaj népszerűsítését tűzte ki célul az a szervezőcsapat, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya, amely életre hívta, és már tizenhatodik alkalommal szervezte meg a magyar nótaénekesek versenyét, az Őszirózsát.

Október 11-én a verseny döntőjében, ez alkalommal Ipolyszécsénykén mérettethették, meg magukat a felvidéki nótaénekesek. Az eseményhez illően gyönyörű virágkölteményekkel díszített színpadon, összesen huszonhárom benevezett versenyzőből, tizenkilenc mérte össze tudását két nóta, egy hallgató és egy csárdás eléneklésével. A zsűriben ezúttal is olyan neves személyiségek foglaltak helyet, mint Tarnai Kiss László énekművész, a Magyar Rádió főmunkatársa, a Dankó Rádió főszerkesztője, továbbá Szeredy Krisztina énekművész, Papp Sándor zenetanár, a TASR tudósítója, a Pátria Rádió volt főszerkesztője és műsorvezetője, Magyar Nándor nótaénekes, az első Őszirózsa nótaverseny győztese, azóta állandó zsűritag és Antal Gusztávné - Medgyesi Erzsébet, balassagyarmati zenetanár.

A program nemcsak a felvidéki magyar nótaénekeseket és a nótaszerető közönséget szólítja meg. Minden évben érkeznek résztvevők – mind a versenyzők, mind a közönség soraiba – Magyarországról is.

2006-tól a versenyzők minden évben minősítésben is részesülnek. Arany, ezüst és bronz besorolást nyerhetnek, és a három legjobban teljesítő versenyzőt külön értékelik. Ebben az évben hárman bronz, öten ezüst és négyen arany minősítést kaptak, a szigorú, szakmaisággal bíráló zsűritől. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Galántáról érkező Jalsovszky Mónika állhatott fel. Megelőzte őt Molnár Lóránt (Bély), akinek ebben az évben a második hely megszerzése mellett, sikerült megvédenie tavalyi arany besorolását. A zsűri a legmagasabb elismerésben a mezőnyből kiemelkedő – az előző évben arany besorolással második helyen végző – Tonkó Istvánt (Vága) részesítette, aki a „Darumadár útnak indul” és az „Ördög bújt a vonóba” kezdetű nóták eléneklésével a XVI. Őszirózsa nótaverseny győztese lett.

A Magyarországról érkező versenyzőket külön értékelte a zsűri. Tizennyolc jelentkező közül tizennégyen vállalták a megmérettetést. Összesen hárman szereztek bronz, négyen ezüst és hatan arany besorolást. Gombos Maja az arany minősítés elérése mellett csoportjában az első helyet és a vele járó trófeát is megszerezte.

Megkoronázva az estét – az eredményhirdetés előtt – a versenyzők és a nézőközönség nagy örömére a 2013. év első helyezettjeként végző Molnár Angelika, Lőrinc Roland, valamint Gubík Magda produkciója mellett a zsűri neves énekművészei közül meghallgathatták Magyar Nándor, Szeredy Krisztina, Tarnai Kiss László produkcióját is.

A rendezvényen immár hagyományosan – tizenkettedik alkalommal – az eseményhez illő valódi cigányzenét Balogh Béla és zenekara szolgáltatta. A verseny házigazda műsorvezetője – a közönséget szellemes észrevételeivel szórakoztató – Bodzsár Gyula szerkesztő, újságíró volt.

 

XVI. Őszirózsa Magyarnóta-énekesek Országos Versenye részletes eredményei:

Felvidéki versenyzők

I. Tonkó István - Arany
II. Molnár Lóránt - Arany
III. Jalsovszky Mónika - Arany

Vígh Valéria – Arany
Gulyás Georgina Valinka – Ezüst
Klátyik Szörény – Ezüst
Matus Ernő – Ezüst
Nagy Attila – Ezüst
Kovács István – Ezüst 2016-ig
Szabó Laura – Bronz
Pollák Mária – Bronz
Kukolíkné Szendrei Rózsa – Bronz 2016-ig

Magyarországi versenyzők

Gombos Maja – Arany (Legjobb magyarországi versenyző)

Farkas Zsolt – Arany
Kovács Böske – Arany
Szegedi Szűcs Judit – Arany
Kristó Lajos – Arany (2016-ig)
Oláh Katalin – Arany (2016-ig)
Grényi Aranka – Ezüst
Kovács András Ferenc – Ezüst
Marton-Lézer Márta – Ezüst
Ódor Vera – Ezüst
Kovács János – Bronz
Priger Brigitta – Bronz
Tóth István – Bronz
Hevesiné Kasza Szilvia - Bronz

 

 

Pathó Marianna, aTEMPO.sk

Fiatal palócföldi csalogányok énekeltek Ipolynyéken

Fiatal palócföldi csalogányok énekeltek Ipolynyéken

Immár hetedik alkalommal rendezték meg Ipolynyéken a Palócföldi csalogány népdalversenyt óvodások és alapiskolások számára. Ezúttal a község kultúrháza adott helyet a regionális rendezvénynek, ahol idén több mint 50 versenyző mérettetett meg.

A háromtagú szakmai zsűri 4 kategóriában díjazta a szereplőket. Az idei év újdonsága volt az óvodások kategóriája, melybe három település intézményéből is jelentkeztek.

A zsűri elnöke Lőrincz Sarolta Aranka ipolybalogi énekmondó volt, akihez Zaťko Veronika énektanár és Kiss Kristóf zenetanár csatlakozott. Ők szabták meg a bronz, ezüst és aranysávos besorolásokat.

„Idén már nemcsak az éneklésre fektettek nagy hangsúlyt a versenyzők, de előkerültek a szebbnél- szebb népviseletek is. Így egyszerre a fülünket és a szemünket is próbálták lenyűgözni.” - árulta el Zaťko Veronika.

Az óvodások kategóriájának legjobbjai Mokso Kamilla és Csáki Anna voltak, az 1-3. osztályosok közül Fehérváry Flóra, Wollent Zsófia és Szuma Antónia kaptak arany besorolást. A 4-6. osztályba járók közül Hlavács Réka, Baráth Vivien, Mics Lili és Gömöry Bíborka teljesítettek a legjobban, a legnagyobbak közül Böjtös Natália, Híves Bálint és Fábián Máté lettek aranysávosak.

A Csábi Csemadok Különdíját Hlavács Réka kapta, aki az ipolybalogi iskolát képviselte.

 

Eredmények

I. Kategória – Óvodások

Mokso Kamilla – Arany
Csáki Anna – Arany

Gaučík Bíborka – Ezüst
Zolcer Letícia – Ezüst

Stricho Maya Bella – Bronz
Hornacsek Kevin – Bronz
Antal Emma – Bronz
Pobori Dóra – Bronz
Nagy Ábel – Bronz
Nagy Gergely – Bronz

 

II. Kategória – 1-3. Osztály

Fehérváry Flóra – Arany
Wollent Zsófia – Arany
Szuma Antónia – Arany

Pikács Dorka – Ezüst
Bogdán Bence – Ezüst
Krizsanyik Barbara – Ezüst
Bakos Csenge – Ezüst
Lacovová Simona – Ezüst
Segeč Loren – Ezüst
Zsigmond Luca – Ezüst
Súth Sára – Ezüst

Straňák Mihály – Bronz
Ember Lili – Bronz
Vaškor Marian – Bronz
Balázs Attila – Bronz
Škerlec Kamilla – Bronz
Baráth Viktória – Bronz

 

III. Kategória 4-6. osztály

Baráth Vivien – Arany
Hlavács Réka – Arany
Gömöry Bíborka – Arany
Mics Lili – Arany

Dobos Boglárka – Ezüst
Gajdács Zsuzsanna – Ezüst
Balázs Réka Mária – Ezüst
György Mária – Ezüst
Tor Benedek – Ezüst
Wollent Anna – Ezüst
Zsigmond Vivien – Ezüst
Hamerlik Enikő – Ezüst
Gömöry Rozina – Ezüst
Allarám Dorina – Ezüst

Vízi Bence – Bronz
Baki Patrícia – Bronz
Pusztai István – Bronz

 

IV. Kategória 7-9. osztály

Böjtös Natália – Arany
Fábián Máté – Arany
Híves Bálint – Arany

Beňo Róbert – Ezüst
Varga Noémi – Ezüst
Csáky Máté – Ezüst
Klukon Rebeka – Ezüst
Balogh Bianka Boglárka – Ezüst
Székely Adrianna – Ezüst

Berza Enikő – Bronz

 

 

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk

Alapi István

Sikerek a Budapest Music Expón - Fotógaléria

Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A korábbi évekhez hasonlóan a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ ’A’, ’B’ és ’C’ csarnokában három napon át hömpölygött a tömeg. A rengeteg zenész, gyermek, család, kisebbek és nagyobbak több ezer hangszert próbálhattak ki. A sláger ezúttal is a gitár, a dob és a szintetizátor volt a látogatók körében.

Péntektől vasárnapig csaknem 300 zenei esemény, koncert, hangszerbemutató és dedikálás is színesítette a programokat. Sokan voltak kíváncsiak a Póka Egon Experience és az Ozone Mama fellépésére, Lukács Peta (Bikini), Alapi István (Edda) és a Budapest Electric Bass Band hangszerbemutatójára. De ott volt Muck Éva, a világ legjobb női basszusgitárosa, Szipka-Loops és Barabás - Gotthárd - Jancsovics Trio is. A Tankcsapda másfél órán át dedikált, az Ektomorf koncertjére pedig akkora volt az érdeklődés, hogy nem fértek be az emberek a ’C’ csarnokos helyszínre.

Találkozhattunk és beszélgethettünk a felvidéki Arizóna zenekar tagjaival és a kiállítók között megtekinthettük a gútai GV Guitars kínálatát is.

A HANOSZ idén is átadta az Öröm a Zene Díjakat – összesen 11 kategóriában – olyan személyeknek, akik elkötelezettek a hangszeres-élőzene mellett, és sokat tesznek annak népszerűsítéséért. Ezekből néhányat kiemelve: az év zenésze Both Miklós, az év zenepedagógusa Balogh Gábor, az év felfedezettje Gotthard Mihály, az év különdíjasa Pálfi József, az év hangtechnikusa Gellért Krisztián, az év világosító- és látványtechnikusa Madarász János.

A Budapest Music Expón zárult az Öröm a Zene tehetségkutató. Az 580 jelentkezőből 16 döntős mutatta meg magát a három nap alatt, köztük a kelet-szlovákiai GHP zenekar is. Ismét nagy sikert ért el a komáromi Aylen’s Fall, aki a harmadik helyezett lett, második helyen végzett a Mongooz and the Magnet, a tehetségkutatót pedig a Junkie Jack Flash nyerte, így övék lett az 1 millió forintos fődíj.

A következő Budapest Music Expo 2016. október első hétvégéjén lesz.

 

 

aTEMPO.sk
Fotó: Zaťko Ervin, Balga Marcel

Itt a végeredmény - Peron Music Tehetségkutató Fesztivál

Itt a végeredmény - Peron Music Tehetségkutató Fesztivál

2015. szeptember 26-án került megrendezésre Tatabányán a huszadik Peron Music Tehetségkutató Fesztivál a Nemzeti Művelődési Intézet, a Peron Music Alapítvány, a Vértes Agorája és a Hangszeresek Országos Szövetsége együttműködésében. A rendezvény célja volt, hogy a Kárpát-medencében működő, feltörekvő zenekarok szakmai értékelést kaphassanak eddigi munkájukról és megmutassák zenei tehetségüket. Az eseménynek a tatabányai Vértes Agorája (2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 1.) adott otthont. A rendezvény megnyitóján Bereznai Csaba alpolgármester mondott köszöntő beszédet a tehetségkutatót méltatva.

A zsűri

Az idei zsűrit 7 fő zenei szaktekintély alkotta:
Újfalusi Gábor (KÖTEG - Könnyűzenei Tehetségkutatók Grémiuma, Nemzeti Művelődési Intézet, Öröm a Zene Tehetségkutató szervezője)
Kardos-Horváth János (zenész, dalszöveg író, Kaukázus együttes frontembere)
Ruff Ferenc (Paksi Pop-Rock-Jazz Tehetségkutató igazgatója)
Dandó Zoltán (session zenész, hangmérnök)
Kővári Gábor (MTVA – Petőfi Rádió)
Doncsev András (MTVA Kulturális Főszerkesztő-NKA)
Andrásik Remo (HANOSZ – Hangszeresek Országos Szövetségének elnöke)

Diákzsűri

Munkájukat ez alkalommal 50 fős diák zsűri egészítette ki. Ez Tatabányán különleges szakmai fejlesztés eredménye, amelyet már több városban is átvettek jó példaként.

Az első helyezett Ulbert-Hesz Project továbbjutott a Budapest Music Expon megrendezésre kerülő Öröm a Zene országos tehetségkutató döntőjébe, ahol a fődíj egy 1 millió forint értékű hangszer és hangtechnikai utalvány. Október első hétvégéjén kiderül, mely előadó lesz ezzel gazdagabb.

Ulbert-Hesz Project

Díjazottak:
1. helyen végzett: Ulbert-Hesz Project
2. helyen végzett: Aurevoir.
3. helyen végzett: Jolly Jackers

Különdíjazottak: Four People One Pack (Székelyudvarhely) és Rage In Peace

A díjazott zenekarok fesztivál meghívásokat, megjelenési lehetőségeket és zenei kiegészítőket nyertek. Nagy meglepetésre második helyen végzett a gyermelyi Aurevoir zenekar. Ők kezdték az egész napos rendezvényt. Produkciójukkal igen magasra tették a mércét. A határon túli zenekarok közül a Four People One Pack legénysége lett különdíjas. Leginkább annak örülhettek, hogy a Magyar Rádióban indulhat dalaik sugárzása.

Tatabánya Megyei Jogú város különdíját Turainé John Katalin alpolgármester adta át a győztes Ulbert-Hesz duónak. Kiemelte, hogy nagyon fontos a fiatal tehetségek álmainak megvalósulása. Ennek egy állomása a Peron Music Tehetségkutató. A siker eléréséhez minden alkalommal rengeteg munka és teljesítmény szükséges. Csak a befektetett munka hozza meg a remélt sikert.

aTEMPO.sk / Peron Music