Beszámoló


Omega

Hatalmas tömeg előtt játszott az Omega és a Scorpions

Két legendás zenekar, az Omega és a német Scorpions adott sikeres koncertet hétfő este Budapesten a Hősök terén. A rendszerváltoztatás 25. évfordulójára szervezett Szabadságkoncert című eseményen hatalmas tömeg előtt játszott a két csapat.

A Hősök tere közepén felállított színpad környéke teljesen megtelt a koncert kezdetére, az emberek az Andrássy úton két utcasarok hosszúságban, keresztben a Dózsa György úton is mindkét irányban hosszan, tömött sorokban álltak. A legtöbben a negyven-ötven év körüliek voltak, de a fiatalabb generáció is képviselői is nagy számban voltak kíváncsiak a Szabadságkoncertre.

Az ingyenes koncertet a rendszerváltoztatás, valamint Nagy Imre és mártírtársai újratemetése 25. évfordulója alkalmából szervezték, a Közös siker című programsorozat keretében.

Elsőként, fél 8 után nem sokkal az Omega lépett színpadra. Az immár 52 éves zenekar - ahogy az elmúlt időszakban ez már megszokottá vált - végig nagyzenekarral, a Danubia Szimfonikus Zenekarral és kóruskísérettel adta elő műsorát. Az öt tagot - Kóbor Jánost (ének), Benkő Lászlót (billentyűs hangszerek), Molnár Györgyöt (gitár), Mihály Tamást (basszusgitár) és Debreczeni Tamást (dob) - Szekeres Tamás gitáros, Gömöry Zsolt billentyűs és Szöllősi Kati basszusgitáros egészítette még ki.

A ráadással együtt mintegy egyórás Omega-blokk nagyzenekari bevezető után a Babylonnal kezdődött, ezt az Életfogytig rock and roll követte, majd olyan további nagy slágerek következtek, mint az Éjféli koncert és a Napot hoztam, csillagot. A Fekete pillangó teljes egészében szimfonikus és nagykórus változatban hangzott el, majd a végén, a ráadásban a Gyöngyhajú lányt adta elő az Omega.

Az 1962-ben alakult zenekar soha nem játszott korábban ekkora közönség előtt; két évvel ezelőtt, az Omega jubileumi évében szerepelt a tervek között egy Omega-koncert, de az akkor nem valósult meg.

"Jó estét, Budapest!" - köszöntötte Klaus Meine, a Scorpions énekese a közönséget magyarul. A német hard rock történetének egyik legfontosabb együttese 21 órakor lépett színpadra és hatalmas formában, elképesztően profi megszólalással rukkolt elő, Rudolf Schenker gitáros virtuóz szólókkal tarkította a számokat, a szintén a hetedik évtizedét taposó Klaus Meine tisztán, dinamikusan énekelt. A frontember megénekeltette a közönséget, két szám között Nagy Imrét hősként méltatta. A Scorpions tagja Matthias Jabs gitáros, Pawel Maciwoda basszusgitáros és James Kottak dobos is.

A Scorpions eljátszotta mások mellett a The Best Is Yet to Come-ot, a Send Me An Angelt vagy a megasláger Holidayt. Az egymással négy évtizede baráti kapcsolatban álló német és magyar zenekar a végén közösen is előadott néhány számot.

aTEMPO.sk
forrás, fotó: MTI

Arizóna zenekar

Szuggesztív produkció Arizóna módra

Első alkalommal került megrendezésre a Csopakra Hangolva zenekari verseny Magyarországon, melynek a döntőjébe a dunaszerdahelyi Arizóna zenekar is bejutott.

Gasparik Fecó beszélt a hétvégéről.
„Idén első alkalommal került megrendezésre a verseny, de megmondom őszintén, olyan érzésem volt, mintha már évről évre szervezték volna, ugyanis minden nagyon jól működött. A legmeglepőbb a pontos idő betartása volt. Mindenkinek zenekari felpakolásra 15 perc, az előadásra 30 perc és a lepakolásra 10 perc állt rendelkezésre. Minden csúszásért pontlevonás járt, így mindenki be tudta tartani az időt. És ez jó motiváció volt. Ehhez jött a jó hangosítás barátságos technikusokkal.”

A versenyre majd 100 zenekar jelentkezett, melyből 15-en kerültek a június 14. és 15. között rendezett döntőbe. Szombaton 8, vasárnap pedig 7 zenekar lépett a színpadra.

„Már szombaton megérkeztünk és a szervezők igény szerint a zenekaroknak ingyenesen biztosítottak szállást, étkezést a város üdülőközpontjában. Ez azért is volt jó, mivel tudtak a zenekarok ismerkedni, barátkozni egymással.

Mi vasárnap játszottunk fél 12-kor. Úgy érzem, hogy amit szerettünk volna azt sikerült megmutatni. Nagyon jó érzés volt, hogy a közönség ilyen korán is aktív tudott lenni, öröm volt játszani a színpadon.”

Az Arizóna A legszuggesztívebb zenekar különdíját kapta.

„Vasárnap 18 órakor tartották az eredményhirdetés. A zsűri elnöke Vikidál Gyula adta át a díjakat a nyerteseknek. Mi egy különdíjban részesültünk, ami végül is a 4. helynek felelt meg. Nagyon örülünk a díjnak, és csodás érzés, hogy részesei lehettünk ennek a megmérettetésnek.

Érdekesség, hogy a verseny során sokan felfigyeltek az énekesnőnkre Majára, és a frontemberek közül őt tartották a legrutinosabbnak. A versenynek köszönhetően már most is több fellépésre kaptunk ígéretet, aminek nagyon örülünk!”

XVI. Kodály Napok

Eredmények – Véget értek a XVI. Kodály Napok

Vasárnap este a gálaműsorral és a díjkiosztóval véget ért a szlovákiai magyar felnőtt kórusok legnagyobb találkozója, a XVI. Kodály Napok. A három évente megrendezett seregszemlének Galántán a Városi Művelődési Központ adott ismét otthont, ahol az elmúlt két napban 440 énekes mutatkozott be Kassától Somorjáig.

A szakmai zsűri, melynek tagjai Kertész Attila-karnagy Pécsről, Erdélyi Ágnes-karnagy Veszprémből, Hartyányi Judit-karnagy Budapestről, Tóth Ferenc-karnagy Komlóról és Kneifel Imre-karnagy Székesfehérvárról voltak a következőképp értékelte a versenyző kórusokat:

szakmai zsűri

Arany sáv a zsűri dicséretével

1. Kodály Zoltán Daloskör, Galánta - 480
2. Concordia Vegyeskar, Komárom - 478
3. Szent Korona Kórus, Ipolybalog - 477

Arany sáv

4. Janiga József Művészeti Alapiskola Kamarakórusa, Nagymegyer - 449
5. Peredi Nőikar - 443
6. Musica Aurea Vegyeskar, Ipolyság - 441
7. Nyitrai Konstantin Egyetem Magyar Kórusa - 439
8. Te Deum Laudamus Kamarakórus, Alistál - 438
9. Selye János Egyetem Kórusa, Komárom - 426
10. Zobor Hangja Vegyeskar, Kolon - 413
11. Pro Kultúra Füleki Férfikar - 401

Ezüst sáv

12. Franz Schubert Vegyeskar, Zselíz - 396
13. Stilla Pectus, Párkány - 393
14. Bárdos Lajos Vegyeskar, Nagymegyer - 390

Bronz sáv

15. Somorjai Híd Vegyeskar - 320
16. Laudate Dominum, Kassa - 318

 

A díjkiosztó folyamán különdíjak is átadásra kerültek:

A legmagasabb pontszámot elérő kórusnak járó különdíj a Galántai Kodály Zoltán Daloskört illette meg, aki a megkapta a Csemadok ehhez járó ajándékát.

Kodály Zoltán Daloskör, Galánta

Hajnalok Völgye - kortárs különdíjban részesül a Komáromi Concordia Vegyeskar Tóth Péter - Pénteki ima című művének előadásáért. A díjátadón a zeneszerző is jelen volt.

Hajnalok Völgye - kortárs különdíj

Stubendek István a Komáromi Concordia Vegyeskar karnagya a kiváló teljesítményért járó karnagyi különdíjban részesül.

Stubendek István
A 2015-ös pécsi EUROPA CANTAT fesztivál Csáky Antalnak a Zobor Hangja Vegyeskar karnagyának ajánlotta fel különdíját, mely tartalmazza a fesztivál karnagyi szakmai programján való díjmentes részvételt, melyhez a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítvány különdíja díjmentes szállást is biztosít 2015. július 24.- augusztus 2. között.

Csáky Antal

A 2015-ös pécsi EUROPA CANTAT fesztivál Molnár Ottónak a Szent Korona Kórus karnagyának ajánlotta fel különdíját, mely tartalmazza a fesztivál karnagyi szakmai programján való díjmentes részvételt, melyhez a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítvány különdíja díjmentes szállást is biztosít 2015. július 24.- augusztus 2. között.

Molnár Ottó
Kodály Bicíniumok előadásáért járó különdíjban részesült a Komáromi Selye János Egyetem Kórusa (a Kodály Társaság ajándéka).

A magyar kórusirodalom magas színvonalú tolmácsolásáért járó különdíjban és a Zenemű Kiadó Vállalat ajándékában részesült a Peredi Nőikar.

Kodály mű legjobb tolmácsolásáért járó különdíjban és Galánta városának ehhez járó ajándékában részesült a Nyitrai Konstantin Egyetem Magyar Kórusa.

 

Mi is gratulálunk a résztvevőknek, díjazottaknak. Találkozunk 2017-ben!

aTEMPO.sk
fotó: Cséfalvay András

Réz Lóránt

Csábi ORGONAest – negyedszer

Immár negyedik alkalommal került megrendezésre a hagyományos májusi orgonaest a festői szépségű nagykürtösi járási faluban, Csábon. A rendhagyó esemény nem pusztán hangverseny: a szervező Csemadok Csábi Alapszervezete azt szeretné, hogy a hallgatóság értse is az elhangzó zeneműveket, így a műsorvezető Tóth Árpád minden darabhoz érdekes adalékokkal, információkkal szolgált. Szintén a koncertélmény elmélyítése kedvéért a szervezők a templomban kivetítést alkalmaztak, ami révén a közönség számára láthatóvá vált az orgonista játéka, így a hallgatóság úgymond a kulisszák mögé is betekinthetett.

Az idei hangverseny meghívottja az Egerben élő Réz Lóránt volt, aki arra vállalkozott, hogy háromszáz év olasz orgonamuzsikáján vezeti végig hallgatóságát.
Közönségként bátran állíthatjuk, a koncertprogram nagy sikert aratott. Egy olyan színt tudott megmutatni az orgonairodalomból, amelyet a korábbi évek előadói még nem. Hihetetlen életerővel és derűvel csendültek fel a velencei, római és nápolyi szerzők éneklő dallamai, melyeknek friss hangzásához az is hozzájárult, hogy az orgonaművész gondot fordított arra, hogy a régi szerzők darabjait régi típusú hangolással szólaltassa meg.

A Csábi ORGONAestek elmaradhatatlan közreműködője a hihetetlen hangi kvalitásokkal rendelkező helyi énekesnő, Híves Mária, aki a magyarországi művész kíséretével Bach passiótételeinek egyik legszebbikét szólaltatta meg.
A műsor második felében a magyar zene óriásának, Liszt Ferencnek orgonaművei is helyet kaptak, mint például a Petőfiről mintázott A magyarok istene, vagy az Excelsior!
Befejezésként Réz Lóránt orgonaművész saját darabjából, az Enigma del Gesu Nuovoból játszott részleteket, melynek különleges hangzását a hálás csábi közönség vastapssal jutalmazta.

Igazi zenei ünnep kerekedett május 11-e vasárnap este a csábi templomban, ahol a község lakói és a környék érdeklődői ismét új oldaláról ismerhették meg az orgonát, melyet méltán neveznek a hangszerek királynőjének.

aTEMPO.sk

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

Az 50 éves jubileumra készül a Pedagógus Kórus

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa március 7. és 9. között Deákin tartotta 537. összejövetelét. A Vass Lajos Kórus ez év szeptemberében tartja jubileumi hangversenyét megalakulásának 50. évfordulója alkalmából.

Az összejövetel összes próbáját ezúttal az énekkar művészeti vezetője, Józsa Mónika tartotta, mivel a kórus vendégkarnagya, Tóth Árpád a hétvégén Budapesten koncertezett. Mindkét fellépés műsorát is ő vezényelte.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

A jubileumi hangversenyre három magyarországi zeneszerző írt – felkérésre – művet a Tanítókórusnak. Csemiczky Miklós: Dies Sanctificatus és Tóth Péter: Őrizz, angyal! című művével a kórus már a februári (dunaszerdahelyi) összejövetelén megismerkedett.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

A deáki összejövetel előtt megérkezett Kocsár Miklós: Pater noster című műve is, amelyet a pénteki, március 7-i próbanapon sikerült nagy vonalakban megtanulni.
A Vass Lajos Kórus március 8-án, szombaton este Diószegen lépett fel a Csemadok megalakulásának 65. évfordulója alkalmából tartott díszünnepélyen. A rendezvényen életmű-díjjal tüntették ki (többek közt) a kórus társadalmi elnökét: Hecht Annát, és egykori alapító tagját: Lévay Tibort.

A kórus az esti hangversenyen hat művet adott elő: Kodály Zoltán: Ének Szent István királyhoz, Szokolay Sándor: Ima rontás ellen, Kocsár Miklós: Hegyet hágék, Szíjjártó Jenő-Weöres Sándor: A meséről, Daróci Bárdos Tamás: Üszküdárá és Jack Halloran: Witness című művét. A műsor utolsó műve ősbemutató volt; a kórus a sprirituálét az októberben esedékes kanadai-egyesült államokbeli vendégszereplésére vette fel a repertoárjába.

Az Esterházy János Emlékéremmel kitüntetett Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa nevében a kórus elnöke, Hecht Anna március 9-én koszorút helyezett el Esterházy János tiszteletére Budapesten a Szép utca-i emléktáblánál.

aTEMPO.sk
Horváth Géza

Csemadok 65

Ünnepi program, jubileumi ülés és konferencia a Csemadok 65. évfordulójának tiszteletére

Megalakulásának 65. évfordulója alkalmából szakmai konferenciával egybekötött jubileumi ülést tartott Diószegen a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, ismertebb nevén a Csemadok, amely a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális és közéleti szervezete.

A szombati jubileumi ünnepség a "Kultúránk-megmaradásunk záloga" nevet viselő szakmai konferenciával kezdődött el. A több határon túli magyar szervezet részvételével zajló konferencián többek között Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa, Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója, valamint Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke tartott előadást a szervezeteik által az elmúlt évtizedekben megszerzett tapasztalatokról, jövőbeni terveikről és lehetőségeikről.

Bárdos Gyula a Csemadok tevékenységének fontosságára és közösségmegtartó erejére rámutatva kiemelte, hogy a szervezet több egymást váltó politikai rendszerben is fenn tudott maradni és meg tudta őrizni a közösségen belüli szerepét is.
"Kormányok váltották egymást, de a közösség megmaradt (...) s a Csemadokot is a szervezet tagjai tartották meg, nekik köszönhető az is, hogy senki sem tudta legyőzni az itt élő magyar közösség erejét" - szögezte le.

Délután a helyi művelődési házban tartott ünnepi ülésen köszöntőjében Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára azt hangoztatta: a felvidéki magyarság és az egész magyar nemzet számára fontos erőforrás az a közösségben rejlő hit és akarat amely a múltban gyökerezik és a jövőre ad útmutatást. "Ugyanilyen fontos, hogy legyenek a magyarságnak olyan szervezetei, amelyet ez a közösségi erő működtet" - szögezte le Répás Zsuzsanna. Mint mondta, a Csemadok olyan szervezet amely hat és fél évtizede azon dolgozik, hogy összetartsa a magyar közösséget, az egész felvidéki magyarságot átszövő ernyőszervezetté vált, élete egybefolyt a felvidéki magyarság mindennapjaival, miközben tevékenysége erősíti a magyar identitástudatot, s ezért is stratégiai fontosságú.

Az esti ünnepi műsort Bárdos Gyula nyitotta meg rövid köszöntővel, amit Gurcsó István A költő kérdez című verse követett Józsa Mónika előadásában. A rendezvényen a jubiláló Szőttes Kamara Néptáncegyüttes mutatott be részletet a „Három a …” című műsorából. Őket követte a hazai Dió-héj citerazenekar, aki szatmári és csallóközi népdalcsokorral készült. A programot az 50 éves Szlovákia Magyar Pedagógusok Vassa Lajos Kórusa zárta Józsa Mónika vezényletével, akik októberi amerikai turnéjuk programjából adtak ízelítőt.

A Csemadok Szlovákia és alighanem Közép- és Kelet-Európa legnagyobb társadalmi-kulturális egyesülete, a felvidéki magyarság legnagyobb tagságú és legszélesebb körű tevékenységet folytató szervezete. A Csemadok 1949. március 5-én alakult meg Pozsonyban, Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete néven. A szervezet hivatalos megnevezése a kilencvenes évektől Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, ám a folyamatosság megőrzése érdekében az eredeti név rövidítéséből származó Csemadok nevet is megtartotta. A Csemadok taglétszáma jelenleg közel hatvanezer fő, a szervezet elnöke 2012 októberétől Bárdos Gyula.

aTEMPO.sk
MTI nyomán

A Fonó zenekar adventi koncertje Kassán

A Fonó zenekar adventi koncertet adott a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban 2013. december 22-én. Magyarország Kassai Főkonzulátusa ezzel a koncerttel zárta Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 rendezvénysorozatát. A koncert előtt beszédet mondott Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

MTI nyomán aTEMPO.sk
Fotó: MTI

Ismét nótáztak Simonyiban

„A lombhullató ősz után jön Simonyi”! – minden nótakedvelő tudja ezt Gömörben, hisz sokan hetek óta sokan várják azt a rendezvényt, ahol nem csak az amatőr nótaénekesek, de a szórakozni, dúdolva mulatozni vágyók is megtalálják számításukat.

Peter Šrámek

Gútai Líra 2013

Az idei Gútai Líra amatőr táncdalénekesek nemzetközi versenyét november 24-án tartották a gútai művelődési központ színháztermében.

Az egy tucat előadó Szlovákiából és Magyarországról érkezett. Szépe Hilda főszervező-konferanszié röviden bemutatta a szereplőket, majd az Alma Art zenekara (Kovács László, Sipos Dávid, Szabó Károly, Emmer Péter, Flaisz József) élő zenei kíséretet biztosított az előadóknak.

Bronzlírát kapott a vágbesztercei Mária Ješíková, Ezüstlírás lett a dunaszerdahelyi Varga Evelin, s az Aranylíra a vágsellyei Peter Šrámek nyerte, aki Zámbó Jimmy dalával belopta magát a közönség szívébe. A zsűri különdíjban részesítette a gútai Korber Darinát, aki ígéretes tehetségével elvarázsolta a szakembereket.

A Gútai Lírát először 1969-ben rendezték meg, s máig az ország egyik legnagyobb múltú zenei tehetségkutató versenye, megelőzi a Pozsonyi Lírát is.

Hat nap óta szól a nóta ...

Ha nem is hat napig, ahogy a címadó nótában áll, de október első hétvégéjén két napig, szombaton és vasárnap szólt a nóta a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya szervezésében 14. alkalommal megrendezett országos nótaversenyen. Immár mondhatni, hogy hagyományosan az ipolykeszi kultúrházban került sor október 5-én a szlovákiai magyar nótaénekesek elődöntőjére. Itt 20 amatőr énekes mutatkozott be a közönségnek, és természetesen a Dr. Papp Sándor-Antal Gusztávné-Magyar Nándor összetételű szakmai zsűrinek. Változatlan lelkesedéssel és magas zenei színvonalon ezúttal is a kürti Balogh Béla és cigányzenekara kísérte az előadókat.

A versenyzők igazából az elődöntő végén, eredményhirdetésre várva izgultak leginkább, hogy a Papp Sándor zenetanár elnökletével dolgozó bírálóbizottság kiket juttat majd a vasárnapi döntőbe. Mintha más évekhez viszonyítva idén bekeményített volna az évek óta változatlan összetételű zsűri, és valóban csak a kiváló teljesítményt mutatott énekeseket javasolta a fináléba, összesen tizenkettőt.

Egy nappal később, október 6-án, vasárnap Ipolynyéken a művelődési ház színháztermében folytatódott az Őszirózsa címet viselő nótaverseny. Délelőtt a Tarnai Kiss László és Szeredy Krisztina énekművészekkel kiegészülő szakmai zsűri a minősítő versenybe benevezett magyarországi amatőr énekesek /32/ bemutatkozását értékelte. Az anyaországból érkezők közül többen képviselték Budapestet, Kecskemétet, Jászapátit, de Eger, Kaposvár, Nyíregyháza, Halásztelek, Pécel, Szanada, Karancslapújtő, Bakonyszentlászló és Csorna is képviseltette magát egy-egy énekessel. Kora délután kezdődött a gála, az elődöntőből továbbjutott előadók versenye. Az öttagú szakmai zsűri Tarnai Kiss László vezetésével sem bizonyult elnézőnek az énekesek teljesítményét illetően. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a magyarországi előadók egyikét sem méltatta aranykoszorús énekesnek. A finálésok között viszont négy előadót, név szerint Visser Ágnest /Nagykeszi/, Fazekas Istvánt /Alistál/, Vörös Károlyt /Balony/ és Molnár Angelikát /Gúta/ érdemesítette aranykoszorús nótaénekesnek. Mivel a hazai magyar énekesek esetében versenyről volt szó, a bírálóbizottság a képzeletbeli dobogó legfelső fokára léptette Molnár Angelikát, Visser Ágnes a második, Fazekas István és Vörös Károly megosztva a harmadik helyen végzett a XIV. Őszirózsa, a szlovákiai magyarnóta-énekesek országos versenyének döntőjében.

Nagy segítségére volt a szervezőknek a rendezvény lebonyolításában Ipolykeszi és Ipolynyék helyi önkormányzata, a két település Csemadok-alapszervezete, és köszönet jár mindenkinek, aki erkölcsileg és anyagilag is támogatta a nótaversenyt, amelyen 50 előadónak köszönhetően 100-nál több szebbnél szebb magyar nóta csendült fel a közönség nagy örömére.

Bodzsár Gyula, aTEMPO.sk