A Kowalsky meg a Vega koncert Gombaszögön. Veszekedéssel kezdődött. Ha már lehetek ilyen személyes. Ahogy a stage-et építették, arra gondoltam, mi ez a megalománia? De aztán rájöttem a régi igazságra: a show-nak mennie kell, és ment is.
Remekül indítottak. Már az elejétől kezdve kézben tartották a közönséget. A Varázsszavak elbűvölő motívumai elkápráztattak, pedig régóta ismertem ezt a dalt. De most megnevettetett és megríkatott. Ahogy hallgattuk, egyre az járt a fejemben: miért van feszültség az emberek között, de a dal végére meg is világosodtam: azért hogy a zene feloldja ezt a feszültséget! Ekkor már tudtam, hogy az egész csak álca: a veszekedések nem igazi konfliktusok, csak egyfajta kifejeződése a pillanatnyi elégedetlenségnek és felelőtlenségnek. És ez az, ami a koncert elején felcseszte az agyam. És Kowalsky ezt értette, ebben élt. Az emberi kapcsolatokban. Erről szól az együttes zenéje. A dalszövegek cseppet sem elvont, hanem nagyon is reális költészete. Egyfajta modern elrendezése a világ problémáinak, az emberek közötti konfliktusok kezelésének. Amire csak egyetlen válasz létezik: a szeretet!
A koncert mondhatni a teljes fesztivál érdeklődését kivívta, nyilván nem véletlenül. Kowalskyék évek óta keményen űzik az ipart, és egyértelmű, hogy tudja, mi a dörgés. Tehát, ha kimondom: Kowalsky, akkor számomra a zene és az emberi kapcsolatok jutnak eszembe. Azok a kapcsolatok, amiért az ember harcol, vagy amiért úgy érzi, hogy érdemes élni és meghalni. Számomra erről szólnak ezek a dalok.
A koncert alatt a banda végig uralta a partit. A technika is ezt szolgálta, hogy tudjuk, nem menekülhetünk. Nem futhatunk el sehová a zene hatalma elől, ami magához vonz, meglep, megríkat és megvigasztal. Több olyan dalt is hallottam tőlük, amik olyan átütő erejűek, hogy megremegtették az egész színpadot, berezonálva a közönséget is. Örökké dobogó szívvel érkeztem a koncertre, de a szívem ledermedt, mikor ezeket a dalokat hallgattam. És újjá is éledt, mert a ritmusok angyali szárnyakat ragasztottak a vállamra. És csak repültem és repültem. Alászálltam a pokolra és arra gondoltam, hogy nem tudok máshogy, csak zenében és szerelemben létezni. És nem érdekelt, ki mit gondolt, nem érdekelt, ki mit hazudott, de az biztos, hogy ez a zene feledtette velem az emberi gyarlóságot és minden nyavalyát, ami elmozdít minket a ritmustól.
Szeretettel gondolok Gombaszögre és azokra az emberekre, zenészekre, fesztiválozókra, akikkel itt megismerkedtem. És csak azt bánom, amivel akaratomon kívül bántottam másokat. Az előadásnak vége van. Egy utolsó tapsot kérek mindenkiért.
A koncert végére kibékültem a szerelmemmel, és tudtam, hogy holnap reggel, amikor a napfény mindent betölt majd, a szívünket is, sokkal nagyobb lesz a bennünk rejtőző szeretet. Ekkor tudatosítottam, hogy nincs olyan két ember között, amit ne lehetne megbocsájtani, pláne, ha ennyire szeretik egymást. Bódis Attila vagyok, születtem Gombaszögön.
Bódis Attila, ATEMPO.sk
Fotó: Tóth Emese, Kovács Krisztián
