Szuggesztív produkció Arizóna módra

Arizóna zenekar

Első alkalommal került megrendezésre a Csopakra Hangolva zenekari verseny Magyarországon, melynek a döntőjébe a dunaszerdahelyi Arizóna zenekar is bejutott.

Gasparik Fecó beszélt a hétvégéről.
„Idén első alkalommal került megrendezésre a verseny, de megmondom őszintén, olyan érzésem volt, mintha már évről évre szervezték volna, ugyanis minden nagyon jól működött. A legmeglepőbb a pontos idő betartása volt. Mindenkinek zenekari felpakolásra 15 perc, az előadásra 30 perc és a lepakolásra 10 perc állt rendelkezésre. Minden csúszásért pontlevonás járt, így mindenki be tudta tartani az időt. És ez jó motiváció volt. Ehhez jött a jó hangosítás barátságos technikusokkal.”

A versenyre majd 100 zenekar jelentkezett, melyből 15-en kerültek a június 14. és 15. között rendezett döntőbe. Szombaton 8, vasárnap pedig 7 zenekar lépett a színpadra.

„Már szombaton megérkeztünk és a szervezők igény szerint a zenekaroknak ingyenesen biztosítottak szállást, étkezést a város üdülőközpontjában. Ez azért is volt jó, mivel tudtak a zenekarok ismerkedni, barátkozni egymással.

Mi vasárnap játszottunk fél 12-kor. Úgy érzem, hogy amit szerettünk volna azt sikerült megmutatni. Nagyon jó érzés volt, hogy a közönség ilyen korán is aktív tudott lenni, öröm volt játszani a színpadon.”

Az Arizóna A legszuggesztívebb zenekar különdíját kapta.

„Vasárnap 18 órakor tartották az eredményhirdetés. A zsűri elnöke Vikidál Gyula adta át a díjakat a nyerteseknek. Mi egy különdíjban részesültünk, ami végül is a 4. helynek felelt meg. Nagyon örülünk a díjnak, és csodás érzés, hogy részesei lehettünk ennek a megmérettetésnek.

Érdekesség, hogy a verseny során sokan felfigyeltek az énekesnőnkre Majára, és a frontemberek közül őt tartották a legrutinosabbnak. A versenynek köszönhetően már most is több fellépésre kaptunk ígéretet, aminek nagyon örülünk!”

 

 

aTEMPO.sk