Áriák és a latin gitár – megkezdődtek a Dunaszerdahelyi Zenei Napok

Kezdetét vette az idén már 27. alkalommal megrendezett Dunaszerdahelyi Zenei Napok programsorozat. A Vermes Villa volt az első előadás helyszíne. Sokan voltak kíváncsiak az igényes és színvonalas szórakoztatásra. Mi is ennek reményében jöttünk, és nem is csalódtunk.

Miriam Rodriguez Brüllová (gitár) és Pawol Remenár (ének) léptek fel. Róluk tudni érdemes, hogy Brüllová Pozsonyban tanult a konzervatóriumban, majd az Akadémián, később pedig a kanadai Montrealban diplomázott. Jelenleg a pozsonyi konzervatórium tanára. Remenár a Komenský Egyetem kórusának tagja volt, jelenleg a Szlovák Nemzeti Színház Operájának szólistája.

A koncert pontosan kezdődött. A műsor fő témája a komolyzene volt, az opera, az áriák, de nagy számba csendültek fel gyönyörű, lírai spanyol és latin dalok. Sőt, néhány perc erejéig még egy csipetnyi dzsesszt is hallhatott a közönség. Remenár fantasztikus baritonja és parádés színészi képességei, amellyel bármilyen dal témájához alkalmazkodni tud – elbűvölt mindenkit. Brüllová gitártechnikája pedig egész egyszerűen lebilincselő volt. A virtuozitás és a mély érzelmek jellemezték a játékát. Többször is visszatapsoltuk őket. Ők pedig szívesen adtak ráadást minden alkalommal.

A Zenei Napok első állomása volt ez Dunaszerdahelyen. Arra gondolok, ha a többi program csak fele ennyire lesz élvezhető, már az is felér majd egy örök élménnyel.

A TOVÁBBI PROGRAMOK

 

001-Brullov-Remenar
002-Brullov-Remenar
003-Brullov-Remenar
004-Brullov-Remenar
005-Brullov-Remenar
006-Brullov-Remenar
007-Brullov-Remenar
008-Brullov-Remenar
009-Brullov-Remenar
010-Brullov-Remenar
011-Brullov-Remenar
012-Brullov-Remenar

 

Bódis Attila, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András