OTT VOLTUNK: Régizene Dunaszerdahelyen erdélyi módra

Különleges élményben lehetett részük azoknak, akik a 27. Dunaszerdahelyi Zenei Napokon a Református templomban vettek részt a Flauto Dolce zenekar régizene koncertjén.

A kolozsvári együttes a történelmi Erdély területén élő összes nagyobb népcsoport zenéjéből adott kóstolót. Visszanyúltak egészen a kora barokk - késő barokk időszakba, azaz a 17-18. századba. A régizene érdekessége, hogy korabeli hangszerekkel adják elő, vagy azok kópiáival. A zenekar tagjai mind pedagógusok, és ez a koncert is egy egyetemközi kapcsolat révén jött létre. A kolozsvári és a komáromi egyetemekről van szó.

 

Flauto Dolce

 

A csemballó, a szoprán énekesnő és a fúvósok egy olyan világba kalauzoltak minket, amely már nem létezik.

Az egész koncert beillett egy varázslatos időutazásnak.

Különféle hangszerek kerültek elő és szólaltak meg, amelyekről nem is gondoltuk volna, hogy egyáltalán léteznek. A zenekar vezetője konferálta fel a dalokat, azzal a tipikus erdélyi humorral. Egyébként a karmester szerepét is ellátta, miközben játszott. Gyakorlatilag az arcával vezényelt. Fantasztikus volt. Az énekesnő gyönyörű hangját többször is hosszú tapssal jutalmazta a közönség. Legjobban az esődal tetszett, amit egy olyan perkussziós hangszerrel kísértek, ami tényleg az eső hangját idézte fel. Meg is lett az eredménye: az este dörgött az ég és zuhogott Dunaszerdahelyen.

Egyértelműen intenzív tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Nem csak és kizárólag mai slágereket érdemes hallgatni! Néha igenis üljünk be az időgépbe és hallgassunk régizenét!

 

A DUNASZERDAHELYI ZENEI NAPOK TOVÁBBI PROGRAMJAI

 

001_flauto_dolce
002_flauto_dolce
003_flauto_dolce
004_flauto_dolce
005_flauto_dolce
006_flauto_dolce
007_flauto_dolce
008_flauto_dolce
009_flauto_dolce
010_flauto_dolce
011_flauto_dolce_furulya
012_flauto_dolce_reformatus_templom_dunaszerdahely

 

Bódis Attila, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András