OTT VOLTUNK: Varázslatos operával ünnepelt a 10 éves Csíkszerda

A Csíkszerda Magyarország egyik legkülönlegesebb kóruscsaládja, három nagykórus, három kamarakórus, két gyermekkar és egy zenekar alkotja. Már 10 éve varázsolják el a közönséget előadásaikkal, legyen szó kamarakoncertről, operáról vagy akár improvizációs flashmobról.

A kerek jubileumot egy vadonatúj, külön erre az alkalomra írt a cappella opera előadásaival ünnepelték (és még ünneplik meg) Budapesten.

 

Tóth Árpád

A Hold gyermeke zeneszerzője Tóth Árpád, a kórus karnagya, vezetője. Mint ahogy valamennyi művére, erre is jellemző, hogy könnyen utat talál a közönség szívéhez.

A cigány mesén alapuló történet szereplői olyanok, akár a mítoszok és legendák hősei – a nő, a férfi, a gyermek és a Hold. A szövegkönyv a Csíkszerdához több szállal is kapcsolódó költő és kritikus, Molnár Illés munkája.

 

Csíkszerda és a közönség

 

A történet elemei – a magány, a szerelem, a féltékenység és az örök küzdelem kozmikus erőkkel – mindannyiunk számára ismerős érzések és helyzetek. Az előadás alatt magával ragadnak ezek az emóciók, hisz háromszáz énekestől zeng a tér, akik körülölelnek minket és így válunk részévé az eseményeknek.

Ez az opera éppen olyan, mint amilyen maga a Csíkszerda kórus: egyszerre könnyen befogadható, sokszínű, ám kissé mégis titokzatos. Az előadás után látott csillogó szempárok is utalnak arra, hogy a közös éneklesnek milyen ereje van.

 

Csíkszerda

Nő - Gózon Éva
Férfi - Turchányi Dániel
Hold - Botlik Tibor
Gyermek - Gál Magdolna

 

További négy alkalommal lesz látható az előadás április 13-án és 14-én, így még sok száz néző élheti át ezeket az érzéseket. Ne hagyjátok ki!

 

csikszerda-opera2019-01
csikszerda-opera2019-02
csikszerda-opera2019-03
csikszerda-opera2019-04
csikszerda-opera2019-05
csikszerda-opera2019-06
csikszerda-opera2019-07
csikszerda-opera2019-08
csikszerda-opera2019-09
csikszerda-opera2019-10
csikszerda-opera2019-11
csikszerda-opera2019-12
csikszerda-opera2019-13
csikszerda-opera2019-14
csikszerda-opera2019-15
csikszerda-opera2019-16
csikszerda-opera2019-17
csikszerda-opera2019-18
csikszerda-opera2019-19
csikszerda-opera2019-20
csikszerda-opera2019-21
csikszerda-opera2019-22
csikszerda-opera2019-23
csikszerda-opera2019-24
csikszerda-opera2019-25
csikszerda-opera2019-26
csikszerda-opera2019-27
csikszerda-opera2019-28
csikszerda-opera2019-29

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Zaťko Ervin