OTT VOLTUNK: Tehetséges fiatal művészeké volt a színpad Csábon - ITEFESZT 2019

OTT VOLTUNK: Tehetséges fiatal művészeké volt a színpad Csábon - ITEFESZT 2019

Két év után újra megrendezésre került az Ifjú Tehetségek Fesztiválja (ITEFESZT). Hatodik alkalommal álltak színpadra a nagykürtösi járás magyar ajkú fiataljai és ezúttal is Csáb adott méltó otthont az eseménynek.

Huszonöt fellépő mutatkozott be a lelkes közönségnek. A résztvevők három kategóriában adták elő produkcióikat, így énekesek, zenészek, valamint vers és prózamondók váltották egymást. A legjobbakat a sok tehetség közül a háromtagú szakmai zsűri választotta ki Bodonyi András zenész-tanárral az élen, akinek Koterik Tamás zenész-tanár és Kotoráné Belák Rózsa előadó segítettek. A zsűri elnöke kiemelte, hogy az elmúlt két év alatt sokat emelkedett az előadások színvonala, aminek a közönség is tanúja lehetett.

 

A zsűri

 

Díjazottak

Egyéb kategória
1. díj : Hamerlik Enikő – próza (Ipolynyék)
2. díj : Húšťava Dániel – vers (Csáb)
3. díj : Tóth Abigél – vers (Ipolynyék)

Zene kategória
1. díj : Benko Reinold Krisztián – zongora/ének (Ipolykeszi)
2. díj : Nemčok Ramóna – furulya (Lukanénye)
3. díj : Ivanics Nikolett – gitár (Kóvár)

Ének kategória
1. díj : Péter Tamás (Ipolybalog)
2. díj : Nagy Ráhel (Ipolynyék)
3. díj : Bariak Ľuboš (Csáb)

 

Ipolybalogi Művészeti Alapiskola Kórusa

 

A kísérő programban idén Híves Boglárka (furulya), Híves István (furulya) és Villant Dávid (gitár) triója, Alisa Yajima (Japán) és Baráz Ádám (Magyarország) zongoraduója, Farkas Márton népdalénekes (Magyarország), valamint az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola kórusa mutatkozott be.

A szerevezők, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya és Csábi Alapszervezete, Csáb Község és a Csábi Alapiskola és Óvoda, valamint az MKP Helyi Szervezete összefogása ismét meghozta gyümölcsét. Egy újabb sikeres rendezvénynek lehettünk tanúi Csábon, ahol figyelemre méltó tehetségek tűntek fel és kaptak lehetőséget a szélesebb körű bemutatkozásra.

 

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Zaťko Ervin