A szokásos hangolás után egy lendületes boogie-val kezdődik a közel másfél órás feledhetetlen koncert. Az első szám közben folyamatosak a leállások a beállítások miatt, de ez megszokott. Végre elkezdődik. A somorjai The Butchers zenekar varázsol a dunaszerdahelyi Soul Hunterben.
A Hushegyi ikrek, Husi és Johnny a gitárok és vokál, Bartha Tomi, basszgitár és Méry Dávid dobos. Az új és az első lemezről ismert dalokat játszanak hatalmas elánnal. Tudni kell, hogy a zenekar személyi változásokkal küszködik: a dobosok ugyanis állandóan cserélkeznek. Nem mintha nem bírnák az együttes tempóját, de stabil ütőst még nem sikerült találni. Dávidot, aki a Renton and the Error jam dobosa, hamarosan új váltja fel, és a nemrég elkészült lemezen Ladislav Šebo dobolt.
De közben, ahogy ülünk, (merthogy szégyenszemre ülve kezdtük a koncertet) és kortyolgatjuk a sörünket, a banda a végletekig nyúzza a számaikat. Nekem így ülve picit a Black Keys korai stílusára emlékeztetnek a dalok, amikor mégcsak egy gitárral meg egy dobcuccal kergették szét az adrenalint a közönség minden atomjában. Most a Butchersnél is ezt érzem. Ezenkívül remek "heavy rock´n´rollok" is vannak a banda repertoárján. De mindemellett a lírai hangvételű, dallamos rock-ínyencségeket is remekül "tálalják" a nézőknek.
Ekkor a koncert felénél körülbelül valami régi, ismerős riff tör utat a fülünkbe. Csak nem? De: ezek az őrültek ott fenn a szinpadon a Satisfaction-t nyomják! De, ami mégjobb: megspékelték a számot egy wah-wah gitárszólóval! Ezután jön újra egy újabb feldolgozás: a Shake, rattle and roll bekeményítve. A feldolgozások után most a "Dont wanna cry for you" borongós, sötét akkordjai ringatnak el minket. Majd ismét egy jó kis dal az új albumról, az "I would rather be dead". Remek akusztikus búcsú a koncertről. A közönség természetesen ráadásért üvölt. Újra azt a bizonyos wah-wah pedált hallom. Vajon most mi sül ki belőle? Hát ilyen nincs: a Voodoo Child Hendrixtől, egy nagyon ügyes feldolgozás, kihasználva a dal adta minden feszültséget. Közben bemutatják a zenekart. Majd még két szám vezeti le a feszültséget, és vége egy fenomenális koncertnek.
A hátsó szobában várom Johnnyt egy rövid interjúra:
BA: Először is szuper volt a koncert, köszi, hogy eljöttetek. Az első kértdések: Nehéz volt összehozni az új lemezt, már úgy értem a változó ritmusszekció miatt? És mennyire okoz ez problémát a zenekar életében, hogy cserélkeznek Nálatok a dobosok?
Johnny: Az albumot nem volt nehéz összehozni, mert akkor volt egy stabil dobosunk, aki akkor már egy éve játszott velünk, de aztán nem egyeztünk bizonyos dolgokban, ezért megváltunk tőle. Volt aztán több dobosunk, most például Mici, aki segített minket. Andrej Jošt lesz az új dobosunk, reméljük hosszútávon. De már hozzászoktunk ehhez, és a Micire mindig lehet számítani, aki jól ismeri a dalokat és segít, ha koncertezünk és épp nincs dobos.
BA: Mi volt az oka az elhatározásnak, hogy angol dalszövegekkel fogtok dolgozni?
Johnny: Mi elsősorban az amerikai blues-rock stílusban játszunk, nem ezt a Hobo-Deák Bill vonalat akarjuk továbbvinni, és gyakran játszunk szlovák, illetve cseh közönségnek, ezért számunkra adott volt, hogy angol nyelvű dalokat írunk.
BA: Ha jól tudom, Amerikában is közöltek Tőletek valamilyen anyagot.
Johnny: Igen Kanadában, illetve Coloradoban jelent meg velünk egy rádióinterjú.
BA: Ugye az új lemezen megjelent egy-egy szám erejéig szaxofon és billentyű is. Tervezitek, hogy ezen a téren kibővítitek a zenekar hangzásvilágát?
Johnny: Igen volt a lemezen ilyesmi, de élőben azokat a számokat természetesen más verzióban játszuk, de ezt nem tervezzük egyelőre.
BA: Néhány éve még trióban léptetek fel itt a Soulban. Azóta eltelt két lemez, egy csomó változás, hogyan látod azt az időszakot?
Johnny: Akkor még lazán vettük ezt az egészet, de azóta évről évre komolyodnak a dolgok, komolyabb döntéseket kell hoznunk a zenekar terén.
BA: Kiket tartotok példaképnek, nagy elődöknek?
Johnny: Elsősorban a Whitesnake David Coverdale-lel, aztán nagyon belementünk a bluesba, és elkezdtük hallgatni Stevie Ray Vaughn-t. Nagyobb példaképeink még Eric Gales.
BA: Ha jól tudom Somorján lesz még egy évzáró akkusztikus koncertetek, de jövőre még nincs elérhető programotok. Mik a tervek jövőre?
Johnny: Tervezünk klub koncerteket, de még semmi sem biztos, még semmi sincs lefixálva. Idén december 11-én Léván és 27-én Somorján találkozhattok velünk még.
BA: Lehet-e tudni valamit új dalokról, új lemezről?
Johnny: Igen, dolgozunk az új dalokon, de a lemezzel nem sietünk. Megvárjuk, amíg kiforrnak a dalok. Lehet, hogy az új album csak három év múlva jön ki.
BA: Ha jól tudom saját kiadásban jelent meg az első két lemez. Milyen példányszámban?
Johnny: Igen, saját kiadásban, saját pénzből. Az első csak néhány száz példányban, a második pedig ezer.
BA: Honnan jön a zenétek, miről szólnak a dalok? Ami megtörtént veletek, látomás, jövőkép, szerelem?
Johnny: Tapasztalat, élmények, szerelmi csalódások, örömök.
BA: Nem először játszotok dunaszerdahelyi közönség előtt. Milyen a benyomásotok rólunk?
Johnny: Szeretünk itt játszani, mert jó a közönség és mert közel van. Nem terveztük ezt az akciót annyira nagynak, ennek ellenére szép számmal voltak.
BA: Oké, köszi az interjút és további sok sikert.
Bódis Attila, aTEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo)
