Kis fesztivál nagy reményekkel - szederFESZT

szederFESZT

Ismét igényes élőzenével „csábították” a látogatókat a közép-szlovákiai Csábra, ahol második alkalommal rendezték meg a szederFESZT zenei-kulturális fesztivált. A régióban egyedi rendezvényen a pop, rock, jazz-rock, népzene, világzene jeles képviselőit vonultatták fel a szervezők. Figyelemre méltó, hogy fontosnak tartják a hazaiak, felvidékiek bemutatását is, ami nem volt másképp idén sem.

Szombat kora délután gyermekprogramokkal indult a fesztivál, melynek végén a Kereplő Színház Lúdas Matyi történetét mutatta be egy kreatív, szórakoztató előadás keretein belül. Ezután a színpadot hazai zenekarok foglalták el. Elsőkét az Unlimited Souls-tól hallhattunk klasszikus rockdalokat és újdonságok rockfeldolgozásait. Őket követte a 10 év után újra színpadra álló SUGÁR, akik a régió egyik legismertebb zenekara, amely valódi retro hangulatot teremtett és visszaidézték a 70-es, 80-as, 90-es éveket. Este az Edda rajongóknak szóltak a zenekar legismertebb slágerei az EDDA Majdnem kitűnő tolmácsolásában. A koncertek után táncházra került sor a somorjai Duna Folk Band zenészeivel és az Ifjú Szivek Táncszínház táncosaival, majd hajnalig Retro Video Disco-ra táncolttak a legkitartóbbak.


Nézd meg az idei Aftervideót!

 

Vasárnap délelőtt Szeder Fábiánra, íróra, szerzetesre, a palócok első kutatójára emlékeztek, délután pedig folytatódtak a programok. A helyiek és az ITEFESZT győztesének bemutatkozása után a színpad ismét az együtteseké volt. Elsőként Korpás Éva és zenekarának igényes gyermekműsorát élvezhettük. Őket követte az Emmer Péter, Vermes Gábor és Zombori Attila alkotta A.V.E., akik jazz-rock, rock, funk feldolgozásokkal és saját dalokkal mutatkoztak be a fesztiválon. Kora este hallhattuk, láthattuk az ELÁN Forever-t, a legkeresettebb Elán emlékzenekar Szlovákiában, melynek tagjaként Zatyko Péter, a falu szülöttje is színpadra állt.

Zárásként jöttek a fesztivál húzó nevei, Tóth Vera és Mujahid Zoltán, akik a szederFESZT-re egy különleges összeállításban érkeztek. Tóth Vera zenekara mellett közreműködött a Color Quartet vonósnégyes és a Group'n'Swing zenekar fúvós szekciója is. A magyar zenei élet két ikonikus alakjára, Cserháti Zsuzsára és Máté Péterre emlékeztek közös koncertjükkel. Igazán különleges hangszerelésben hallhattunk olyan slágereket mint a Hazám, Kisfiam, Kicsi gyere velem rózsát szedni vagy a Zene nélkül mit érek én. A hálás közönség vastapssal jutalmazta az élményt.

A látogatók száma is mutatja, hogy van közönsége az igényes zenének. Az egyre bővülő program, a kísérőrendezvények, a helyszín és a szervezők munkája is azt vetíti előre, hogy a szederFESZT-ről még sok éven át fogunk hallani.

 

 

ATEMPO.sk
fotó: Göbölös Lajos