Sok „finomsággal” megtelt füleki udvar - UDVart napok

UDVart

Egy hónapja mikor a füleki Városi Művelődési Központból megkerestek azzal, hogy nem-e lenne kedvem részt venni egy művészetért rajongó fiataloknak szóló nyári fesztivál megszervezésében, nem is gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt bármi ilyesmi kivitelezhető. Aztán három hét kemény munka és alig egy hét reklámozás után mégis sikerült. A füleki múzeum július 8-9-én megnyitotta kapuit az UDVart napoknak!

A feladat nagy volt: létrehozni egy könnyűzenei-művészeti fesztivált, amely nem túl elvont ahhoz, hogy behozza az embereket az utcáról, mégis más, mint amilyen rendezvényekhez a környéken hozzászoktak. Mindemellett még kisköltségvetésű is. Szerencsére akadt sok jó ember, akik segítséggel, tanácsokkal láttak el minket és olyan önkéntesek, akik nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény. Ha nem is a legtapasztaltabb, de szinte biztosan a legelszántabb fesztiválszervező gárda állt össze erre az akcióra.

Ha létezne valamilyen fesztiválszervező kalauz, akkor az első, „szponzorok szerzése” fejezet után rögtön a „dizájn megtervezése” és a „fellépők szerzése” fejezetek követnék egymást. Utolsó előtti pillanatról lévén szó, az említett pontok nem egymást követték, hanem egy időben zajlottak, és mindegyik nagyon kalandos és fáradságos volt, de így utólag egyértelműen megérte.

Gypo Circus

Hogy mi fért bele a két napba? Irodalom és zene, slam poetry, sör, fényképezés, 3D nyomtató és kézművesek. Részletesen? Pénteket a megújult Irodalmi Szemle füleki főszerkesztőjének, Mizser Attilának bemutatkozása nyitotta, vele N. Tóth Anikó beszélgetett. Az irodalmi blokkot Agócs Márton, az Aurevoir frontemberének koncertje szakította meg, aki Cseh Tamás számokat és a balkáni, illetve a magyar kocsmazenének a keverékét játszotta nekünk. A zenélgetés nem ért véget utána sem, hiszen következett Nagy Hajnal Csilla és Juhász Tibor Kötet előtt – kötet után c. fellépése, amely lényegében gitározással-ukulelézéssel tarkított beszélgetés és felolvasás volt. Velük Mizser Attila beszélgetett. Ekkor már megérkeztek az esti fellépők, elindult a hangolás és a közönség egyre érdeklődőbben tekintgetett a romos épület alapjára felállított színpad felé. Amikor aztán már elég sötét volt ahhoz, hogy a falakra kivetítve megjelenjenek a helyi művész, Kristina Šuhajová alkotásai, a Gypo Circus rázendített a balkán-gipsy-ethno-punk stílus keverékére és a színpad előtt nem sokára őrjöngő, táncoló tömeg gyülekezett. Ez volt az a rész, amikor megnyugodtam és magamban sikeresnek könyveltem el az első napot. A koncert után levetített francia tragikomédia pedig olyan levezetése volt a pénteknek, amiről mindenki elégedetten távozott.


UDVart hangulatvideó

Az izgalom szombaton csak nőtt, lévén korábban nyitottunk kaput és több embert is vártunk. Lassan de biztosan beindultak a slam programok, a palettákon itt-ott ülő emberek nagyon családias hangulatot adtak a kora délutánnak. Volt gyerekslam és open mic, aztán megjöttek az instrumentális modern, alternatív jazzt játszó fiatalok, a Kortársadalom és megkezdődött a zenei program. Annyira jól zenéltek, hogy fellépésük átnyúlt még a Slamkombájn, az ismert slammerek fellépésébe is, akik leleményesen a helyszínen szervezték be őket zenei aláfestés gyanánt a slam szövegek alá. Szászi Zoltán, Laboda Róbert, György Ádám, Dékány Nikolett, Melecsky Kristóf és Varga Bence szórakoztatta az embereket, itt-ott egy kis jazz hangzással, itt-ott megdöbbentve minket. Szóval mindenki jól szórakozott. Időközben megérkezett Jónás Vera és G. Szabó Hunor is, akik miután megnézték a Füleki várat, egy olyan fergeteges koncertet adtak nekünk, amitől mindenkinek tátva maradt a szája. Hihetetlen, hogy két ember mennyire színes és felejthetetlen zenélést tud nyújtani pusztán egy gitárral és egy dobbal. A következő zenekar előtt még volt egy fontos feladat, el kellett ásni az időkapszulát, amit 10 év múlva, ha az ég is úgy akarja, közösen ásunk majd ki és nosztalgiával nézzük ezt a napot, amikor valami nagy indult el kis városkánkban. Jól esett, hogy nem csak a fellépők, de a közönség is bekapcsolódott a dologba és még az utolsó pillanatban is üzeneteket, apróságokat helyeztek el a termosz-kapszulában. Első szervezéshez képest alig egy órás csúszásban voltunk (csak), de amint a kapszulára föld került, rögtön indult is a színpadra a komáromi Aylen’s Fall. S bár a nap végére kevesebben maradtunk, az emberek az utcáról folyamatosan jöttek be a jó zenére, így a rock/grunge szerelmeseinek egy nagyon hangulatos koncertben volt részük. Utolsó fellépőként pedig Gustawson chillout-deephouse zenével szórakoztatta a közönséget, amely fellépés alatt lehetett beszélgetni, táncolni, sörözöni, egyszóval tökéletes hangulatzene zárta a napot.

Aylen’s Fall

Sosem vettem még részt fesztiválszervezésben, de a bakancslistámon jeles helyen szerepelt a dolog, úgyhogy elégedetten zártam a hétvégét. Nagyon szuper kollégákkal sikerült együtt dolgoznom és sok jó és szórakoztató embert ismertem meg az elmúlt hónapban, illetve a hétvégén. Számomra Fülek és környéke bizonyított, hogy van igény az ilyen rendezvényekre, a kevésbé ismert zenekarokra és a minőségi dallamokra, a művészetekre és a szórakozás ilyen formájára. Pihenni ezután sem lehet, hiszen már kell is kezdeni a jövő évi UDVart fesztivál szervezését, ami terveink szerint nagyobb és még szórakoztatóbb lesz.

Legyünk sokan akkor is! Szép nyarat mindenkinek!

 

Figyelem! Várjuk önkéntesek jelentkezését, akik szívesen részt vennének a következő UDVart megszervezésében! Ha kedved lenne egy fiatalos, jókedvű csapat részének lenni, jelentkezz az udvartfest@gmail.com-on.

 

Breštianský Tamás, ATEMPO.sk