Feudális állapotok alakultak ki a nagyvilágban: gyönyörű bolygónk lakosságának egy százaléka birtokolja a Föld javainak nagy részét, pusztán haszonszerzés útján; mi többiek pedig vagyunk. És szerintem ez volt a nagyszerű itt, Gombaszögön, hogy mi itt voltunk, jelképesen mind a 99 %, és nem azért jöttünk ide, hogy a másik egy százalékot bántsuk, hanem mert békét kerestünk és szeretetet. Itt szinte mindent megosztottunk egymással, és mindenki jóindulattal viszonyult a másikhoz. Persze voltak összezördülések, de a szeretet egy pillanatra sem tört meg köztünk.
Ezen a héten végig az első sorokban üvöltöttem, hogy
ROCK´N´ROLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLL,
de valamire a fesztivál végén jöttem rá: a rock´n´rollért nem érdemes meghalni, de ezért a helyért és ezekért az emberekért igen. Erre vártam és vágytam egész elcseszett életemben! És itt voltunk; éltünk, igazán éltünk, hittünk és szerettünk, és itt hagyjuk ezt, de magunkkal is visszük, és ez örökre a miénk marad, és nem veheti el senki! Ezt jelenti számomra a Gombaszögi fesztivál.
Jöjjünk vissza újra és újra, hogy újra és újra átéljük ezt!
Ezúton is szeretném megköszönni minden szervezőnek és táborlakónak is, hogy itt lehettem, és hogy bulizhattam, és viszontszerethettem! Remélem mindenki érezte itt ezt a csodálatos vibrálást, és az emlékekben úgy marad meg, mint egy pillanat, amelyben megraboltuk az öröklétet!
Végignézek a tábor völgyén még egyszer, és Rimbaud sorai jutnak eszembe:
"Láttam szigetcsodát, csillagzó szemhatárral.
Fölötte meghasadt, mámoros menny terült.
Jaj, ott bújtál-e meg alvó aranymadárraj,
az éjek mélyein, jövendő, szent derű?"
Bódis Attila, aTEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo)
