Felvidékiek Kultiválódtak Lendván

Első alkalommal rendezték Lendván (Szlovénia) a Kultivál-t, azaz a Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivált, mely tavaly Kolozsváron indult útjára. A Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok folytatásaként megálmodott rendezvény több régió közreműködésével valósult meg idén is: Felvidék, Erdély, Vajdaság, Délvidék, Muravidék és Magyarország.

Minket, Felvidékieket ezúttal zenészek, fotósok, kézművesek és barantások képviseltek. Ott volt a zselízi Double Twins verséneklő együttes, akik harmadikok lettek idén a Tompa Mihály Országos Versenyen, és a szímői Rozmaring-ág citerásai. Bemutatkozott Érsekújvárról Vida Nikoletta, aki kézműves foglalkozásokat tartott, valamint Kopecsni Gábor, a Felföldi Baranta Szövetség elnöke, és ifjú tanítványai.

Kultivál

Mindennapi pillanatok címmel egy kiállítás keretében három hazai fotós is bemutatta képeit, a dunaszerdahelyi Cséfalvay András (portálunk munkatársa), a kassai Tóth Emese és a kürti Kovács Balázs.

A három napban színvonalas előadások, városnézés és közös zenélés, táncolás, ismerkedés volt a program.

A fesztivál jövőre Felvidékre költözik, így majd testközelből ismerhetjük meg a kárpát-medencei fiatal tehetségeket.

 

01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13

 

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay András (designer.photo)