A zene és a vers nagy találkozása – ilyen volt az idei HANG-ÁR

Második alkalommal került megrendezésre Csábon a HANG-ÁR sorozat, mely a zene és a vers találkozásának biztosított helyszínt idén is. Az este folyamán két együttes adott koncertet, ahol megzenésített verseket hallhattunk Balassitól Dsida Jenőn át Márai Sándorig.

Elsőnek a vendéglátó, a hazai SZEVÁM lépett a színpadra. A formáció 2010-ben alakult, 2012-ben nyertek a XXI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen megzenésített vers kategóriában.

A különleges felállásban három énekesnőt, Híves Máriát, Zaťko Veronikát és Zatyko Szilviát Tóth Árpád hárfán, kobzon, zongorán, Zaťko Ervin pedig basszusgitáron és ütős hangszereken kísérte. Olyan verseket öntöttek dalba, mint Kányádi Sándor Harangfölirat, Weöres Sándor Köd vagy Dénes Mónika Egy szó.

 

SZEVÁM

 

A két koncert között Tóth Árpád ezúttal a vendégzenekar tagjait szólaltatta meg. Köztük bújt meg Thándor Márk, azaz Török Máté is, akinek a nevéhez fűződik több költemény is. A beszélgetés során kitértek a versek, szövegek születésére, de a dalbaöntés folyamatára is.

 

Thándor Márk - Török Máté

Majd jött a várva várt koncert, ahol hosszú kihagyás után ismét Felvidéken mutatkozott be a népszerű magyarországi Misztrál zenekar. Az alapító triót, Heinczinger Miklóst (furulyák, doromb, fidula, duda, gitár, ének), Tóbisz Tinelli Tamást (gitárok, ének) és Török Mátét (cselló, gitár, mandolin, koboz, ének) a két éve csatlakozott Heigl László nagybőgős egészítette ki.

Az immár tizenkilenc éves együttes repertoárjában magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások szerepelnek, melyből egy metszetet hallhattunk a több mint egy órás koncertben. A régizenétől a népzenén át egészen a reggae-ig, minden stílusban otthonosan mozgó, kitűnő hangszerjátékkal és kristálytiszta többszólamú énekkel apelláló együttes elkápráztatta a közönséget.

 

Misztrál

 

Az este különlegessége volt, hogy Balassi Bálint Adj már csendességet és Buda Ferenc Pesten esik a hó című verseit mindkét együttes megszólaltatta, de teljesen más felfogásban. Ezzel is rámutattak arra, hogy egy költemény akár teljesen különböző érzéseket is kiválthat egy zeneszerzőben.

A rendezvény végén felállva tapsolt a közönség, akik így köszönték meg ezt a felejthetetlen estét. Ismét igényes kultúrát hoztak el Csábra a szervezők, akik jövőre tovább szeretnék folytatni a HANG-ÁR-t.

 

hang-ar2016-01
hang-ar2016-02
hang-ar2016-03
hang-ar2016-04
hang-ar2016-05
hang-ar2016-06
hang-ar2016-07
hang-ar2016-08
hang-ar2016-09
hang-ar2016-10
hang-ar2016-11
hang-ar2016-12
hang-ar2016-13
hang-ar2016-14
hang-ar2016-15
hang-ar2016-16
hang-ar2016-17
hang-ar2016-18
hang-ar2016-19
hang-ar2016-20
hang-ar2016-21
hang-ar2016-22
hang-ar2016-23
hang-ar2016-24
hang-ar2016-25
hang-ar2016-26
hang-ar2016-27
hang-ar2016-28
hang-ar2016-29
hang-ar2016-30
hang-ar2016-31
hang-ar2016-32
hang-ar2016-33
hang-ar2016-34
hang-ar2016-35
hang-ar2016-36
hang-ar2016-37
hang-ar2016-38
hang-ar2016-39
hang-ar2016-40
hang-ar2016-41
hang-ar2016-42
hang-ar2016-43
hang-ar2016-44
hang-ar2016-45
hang-ar2016-46
hang-ar2016-47
hang-ar2016-48
hang-ar2016-49
hang-ar2016-50
hang-ar2016-51
hang-ar2016-52
hang-ar2016-53
hang-ar2016-54
hang-ar2016-55
hang-ar2016-56
hang-ar2016-57
hang-ar2016-58
hang-ar2016-59
hang-ar2016-60
hang-ar2016-61
hang-ar2016-62
hang-ar2016-63
hang-ar2016-64
hang-ar2016-65
hang-ar2016-66
hang-ar2016-67
hang-ar2016-68
hang-ar2016-69
hang-ar2016-70
hang-ar2016-71
hang-ar2016-72
hang-ar2016-73
hang-ar2016-74
hang-ar2016-75
hang-ar2016-76
hang-ar2016-77
hang-ar2016-78
hang-ar2016-79
hang-ar2016-80
hang-ar2016-81
hang-ar2016-82
hang-ar2016-83
hang-ar2016-84
hang-ar2016-85
hang-ar2016-86
hang-ar2016-87
hang-ar2016-88

 

ATEMPO.sk
Fotó: Göbölös Lajos, Balga Marcel