Videó


Felviszel – Josh Groban slágere nyomán rögzítette karácsonyi klipjét az Opera (VIDEÓ)

Felviszel – csodás karácsonyi klipet készített az Opera (VIDEÓ)

Megyimórecz Ildikó és Brickner Szabolcs magánénekesek előadásában, a Magyar Állami Operaház Zenekarának és Énekkarának közreműködésével, László Boldizsár zenei rendezésében, Ókovács Szilveszter magyar szövegével és koncepciója nyomán rögzítette az OPERA idei karácsonyi dalát, amelynek alapjául Josh Groban amerikai énekes 2004-ben megjelent You Raise Me Up című slágere szolgált.

Kis, kiskarácsonyi ének – Ma mutatja be első klipjét a Dió héj Citerazenekar (VIDEÓ)

Kis, kiskarácsonyi ének – Ma mutatja be első klipjét a Dió héj Citerazenekar (VIDEÓ)

Ady Endre Kis, kiskarácsonyi ének című versére forgatta 48 éves fennállása első videoklipjét a 9 tagú diószegi Dió héj Citerazenekar, amelyben a Diócska gyermek citerazenekar tagjai is közreműködtek. Öt kamerával, négy órát tartott a forgatás az Inovatech épületében működő kultúrházban. Kovács Éliás Csilla volt az operatőr. A klipet advent harmadik vasárnapján 15 órakor ajándékozzák követőiknek és mindenkinek, aki szereti a zenéjüket. Kovács Krisztián prímást faggattuk.

Ünnep címmel jelent meg a Bagossy Brothers Company új klipje és albuma (VIDEÓ)

Ünnep címmel jelent meg a Bagossy Brothers Company új klipje és albuma (VIDEÓ)

Ünnep címmel karácsonyi lemezzel jelentkezett Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, a Bagossy Brothers Company. A székelyföldi csapat nem a könnyebb utat választotta. Klasszikusok átdolgozása helyett részben a zenekari tagok gyermekkorát végigkísérő, szülőföldjükre jellemző népi és egyházi énekekhez nyúltak és formálták őket saját képükre, melléjük pedig saját szerzemények kerültek. A lemez címadó dalához klipet is készítettek.

„Egy kicsit izzadt vagy már, de egyszerűen nem akarod, hogy véget érjen a buli.” - Dua Lipa visszatért (KLIP)

„Egy kicsit izzadt vagy már, de egyszerűen nem akarod, hogy véget érjen a buli.” - Dua Lipa visszatért (KLIP)

A popzene glóriája, Dua Lipa az egész világot megváratta, de most végre visszatért! A „Houdini” című, új dal – amely mellesleg egy magyar vonatkozású szó, Weisz Erik a valaha volt legnagyobb szabaduló művész után került be az amerikai angol szótárba - egy új fejezet kezdetét indítja el a 2020-as ’Future Nostalgia’-t követően. Önfeledt, 90-es éveket visszhangzó szintetizátorok és afrikai dobok vezetik be a szerzeményt, amely légies, mégis szuggesztív akárcsak maga az ünnepelt ikon. Az új, alkotói csendjéből kilépő Dua Lipát pedig egy kísérő videóklipben vehetik szemügyre a rajongók, amit egy nap alatt több mint 16 millióan tekintettek meg.

Fogd be a szád, és indul a KÖRFORGÁS – új klip és hamarosan új lemez a Hooligans-től (VIDEÓ)

Fogd be a szád, és indul a KÖRFORGÁS – új klip és hamarosan új lemez a Hooligans-től (VIDEÓ)

Két év után, új albummal készül a Hooligans, a megjelenés még idén várható, most pedig itt az első új dal. A 2021-es 'Zártosztály' magasra tette a lécet, már a megjelenés előtt, az előrendelések alapján elérte az aranylemez státuszt, majd ezután röviddel platinalemez is lett. Azóta 5 klip is készült hozzá, az elmúlt két év alatt pedig több mint 140 koncerten játszotta el a zenekar.

Tíz férfivel duettezik Für Anikó – itt hallgasd meg új rockos nagylemezét a ’Für For Ten’-t (VIDEÓ)

Tíz férfivel duettezik Für Anikó – itt hallgasd meg új, rockos nagylemezét, a ’Für For Ten’-t (VIDEÓ)

Megjelent Für Anikó ritkaságszámba menő nagylemeze 10 különleges duettpartner, zenészek és színészkollégák közreműködésével. A 12 dalból álló, ’Für For Ten’ című album egy korhű mozaik a jelenleg feje tetejére állt világról közérdekű témákat és mindazt érintve, amelyben jelenleg élünk. A szövegíró ezúttal Gerendás Péter gyakori társszerzője és a színművész-énekesnő korábbi alkotótársa, Fekete György, míg a zeneszerzők ezúttal is Hrutka Róbert (például Magyar Vándor, Valami Amerika filmzenék) és Jamie Winchester (korábbi alkotótársai: Geszti Péter, Révész Sándor, Ákos) voltak.