A DAL 2017: Rocktenors – Ősz

Itt egy új dal, a Rocktenors Ősz című szerzeménye, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2017. január 14-én, 19.30-kor a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2017 versenyben.

 

A Rocktenors 2010-ben alakult és három énekes alkotja. 2011-ben 6. helyezettként végzett az RTL Klub X- Faktor című tehetségkutató versenyében és ezzel az év csapata is lett.

 

Mező Zoltán 1984-ben született, Vásárosnaményban. 3 éves korában Budapestre költözött családjával, itt indult neki az általános iskolának. A 7. osztályt már Szigetszentmiklóson végezte, majd a középiskolát is ott fejezte be, közgazdasági szakon. Érettségi után elvégezte a Goór Nagy Mária színitanodát. Közben folyamatosan járt énektanárokhoz, képezte a hangját.

Az MTV1 tehetségkutatójában, a “Társulat” című műsorban, elnyerte “Bese” a magyar főúr szerepét a jubileumi István a Király előadásban. Bejárta Európát különböző darabokkal a Sziget Színház társulatával, amelynél immár 10 éve játszik főszerepeket. Játszott többek között Romániában, Ausztriában, Németországban, Svájcban, Szerbiában és Szlovéniában.

2013 óta tagja a Madách Színháznak, ahol a “Macskák” című musicalben Mefisztulész szerepét alakítja. Mindezek mellett főszerepet játszik a „Vuk” című musicalben és a „Mamma Mia!”-ban is látható.

 

Mező Márió 1987-ben született Vásárosnaményban. A Kardos István Általános és Közgazdasági Szakközépiskolába járt, majd itt tette le a középfokú érettségit. Énekelni és gitározni 14 éves korában kezdett el tanulni, autodidakta módon. Több zenekarban is játszott. Először a Meridiánban, ahol a 70-es 80-as évek rock zenekarok dalait dolgozták fel. Második zenekara a Vihar Előtti Csend volt.

Színész-énekesként körülbelül 10 éve dolgozik a szigetszentmiklósi Sziget Színháznál. Több darabban is szerepelt, leginkább énekes szerepekben, például a Jézus Krisztus Szupersztárban, a Drakulában, a Grease-ben, az István a Királyban és még számos más zenés produkcióban
Sokat turnézott külföldön (Németország, Svájc, Szerbia, Ausztria) a Hair című musicallel angol nyelven.

Jelenleg a Vámpírok bálja musicalban játssza Nightmare szerepét. Élete első dalát a „Szabadság”-ot 18 éves korában írta, mely új köntösbe öltöztetve a Rocktenors első saját dala lett.

 

Táborosi Márk 1987-nem született Budapesten. A Széchenyi István Általános Iskolában végezte alapfokú tanulmányait, miközben zongorát, zeneelméletet és szolfézst tanult a Szent István Király Zeneiskola zongora tanszakán. Az Európa 2000 Közgazdasági, Idegenforgalmi és Informatikai Szakközépiskolában tanult tovább, ahol sikeres érettségi vizsgát tett. Ez idő alatt kezdett érdeklődni a színház és a zenés darabok iránt.

2005-ben került be a szigetszentmiklósi Sziget Színházba, aminek azóta is tagja. Főszerepeket játszott többek között a Hair, Grease, Jézus Krisztus Szupersztár, István, a király és számos más zenés darabban. Néhány év alatt a színházzal körbejárta Magyarország területét, valamint Erdélybe is többször eljutott. Többször fellépett a Komáromi Lovas Színházban is különböző produkciókkal.
2008-tól az Up the Irons nevű Iron Maiden Tribute zenekar énekese volt másfél évig. Velük is lehetősége adódott az ország nagyobb városaiban fellépni, valamint játszottak Szlovákiában, Szerbiában és Horvátországban. 2009-ben jutott ki külföldre a Hair musical angol változatával, mellyel Ausztriában, Németországban, Svájcban valamint Szlovéniában turnézott.

2012 óta játszik a PS Produkció „Vámpírok Bálja” és “Sakk” előadásaiban. 2013-tól a Thália Színház „Starfactory” című produkciójában látható.

 

Az Ősz című daluk zenéjét Mező Márió és Táborosi Márk szerezték, a szöveget pedig Mező Zoltán írta.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

aTEMPO.sk / A DAL